
Harminc évvel ezelőtt, ezen a napon követte el őrült tettét az a bizonyos ember. Nevet nem említek, mert kimondva-kimondatlanul az volt a célja, hogy örök életre fennmaradjon a neve. Ezt a szívességet én nem teszem meg neki.
Egy gödörben üvöltött. Az üvöltözést itthon sem hagyta abba. Az okát megfejtettük. Kereste az anyját, éhes volt, kakálnia kellett és fájt a pocija.

Az új református templom a régivel szemközt épül:
Komoly dokumentumokat – filmeket képeket, leveleket – láthattunk, olvashattunk, nézhettünk a két háború közötti időszakról, a törvényeket meghozó emberekről, a helyeslőkről és a tiltakozókról, személyes sorsokról.
„…A törvényt (numerus clausus) tehát majd revidiálnunk kell, de nem azért, hogy a zsidó egyetemi hallgatók ezreit megint nyakára bocsássuk a nemzetnek, hanem azért, hogy bizonyos racionális enyhítéssel az intézmény lényegét megmentsük.”
Magyarul: nyáron, strandidőben az út használhatatlan. Viszont az történt, hogy ezt a kiegészítő táblát nem vettük észre, vagy nem volt ott (a képet egy barátom készítette egy másik alkalommal), ezért lehajtottunk a partra, és ott kiderült, hogy a strand kellős közepére. Több száz méteren tekertünk úgy, hogy a strandolók előttünk cikáztak, vagy mi cikáztunk a strandolók között. Eldönthetetlen.
Ha a bal saroknál lévő házat nézzük, valamelyik ablak mögött ott vagyunk. Vagy az erkélyen, ami most nem látszik. :-)
Egy korábbi bejegyzésben már bemutattam. A nyári szentesi utazás során ellátogattunk a régi házhoz is. Ma kívülről ilyen:
Becsöngettünk és egy kis magyarázkodás után, néhány régi kép bemutatásának segítségével bebocsátást nyertünk. Nejem először nem akart bejönni, de később, elmondása szerint, nem bánta meg. Egy félórát töltöttünk hívatlan vendégként, de nekem nagyon jól esett. Az udvar régi és mai hasznosítása igencsak jellemző. Ahol ángyikám a disznót etette (ezt már korábban is láthatták)
Lajos bácsi pedig a lúdját, mint Matyi, szeretgette
ott most egy gyönyörű, csöndes pihenésre alkalmas, kert van:
Más idők jöttek. De a ház ma is áll, ugyanúgy vályogból, tehát nem bontották le, helyette gyönyörűen felújították, szükséges változtatásokat megtették. E képre visszatekintve nemcsak nosztalgiám lett, hanem egy ideig komolyan elgondolkodtunk, hogy talán nem is lenne olyan nagyon ördögtől való leköltözni.


A képek Soroksáron készültek egy szép őszi vasárnap délutánon. A bemutatottak a Duna parti bringaút mellett.