Torma Lajos emlékére

Máshol és máskor szerettem volna írni a bridzsről, arról, hogy mennyire megigézett a játék, és hogy egy időben szinte szenvedélyemmé vált. Több helyen, több összeállításban játszottunk. Az egyik csapat a Vércse utcában volt. Itt lakott Lajos feleségével Ilikével. Rendszeresen jártunk föl hozzájuk Csigával. Lajos tolószékben élte nappali életét egy olyan házban, ahol tizenegynéhány lépcsőn kellett lemenni a lakás bejáratához. Csiga rengeteget szállította kocsival, és olyankor ezen a lépcsősoron kellet le-föl vinni kerekesszékestől Őt. Később sikerült egy tolókocsi-liftet építeni, amit állítólag (nem vicc!) egy Trabant ablaktörlőmotor hajtott. Ma sem hiszem igazán. :-)
'90 után sajnos ezek a partik (is) elmaradtak. Más irányt vett az életünk. Lajos belevetette magát az akkori MDF-es politikai életbe. Tudomásom szerint Antall József köréhez állt közel.
Az internet néha kellemetlen, nem várt híreket is tud közölni. Egy versből tudtam meg, hogy Lajos elhunyt. A vers a Sárfelirat (Posztumusz versek) kötetben található. És most itt is:

Nagy Gáspár

Torma Lajos emlékének

1

Meglőtt, lebénult hősként, áldozatként
félszázadig vártad a nagy napot,
de Isten talán megkegyelmezett,
néhány héttel korábban elszólított.

Tavaly május legvégén,
Gergely temetésén
még toltam kerekes-széked
Kiskunmajsán,
akkor mondtad
a kápolna-sír csöndjében,
fiú, figyelj csak rám,
– szavaid most is hallom –
meghalt a parancsnok,
halott a Corvin köz,
halott a forradalom!


2

Ne nézz a múltba,
nézz csak a jövőbe,
s a múltat látod
jelen időbe’
amint föltámad
félszázad után is,
és talál méltó helyet,
látod, az utódok
lenyomják torkodon
a Köztársaság teret!


3

Akik ötven éven át
szóval és tettel,
sőt bűnös mulasztással is
éltették az ellenforradalmat,
most kaméleon-kockás
emelvényeken,
hitvány műtárgyak tövében
ne szónokoljanak,
ne tudják ők jobban,
hogy miről is szólt
az a szent tizenkét nap,
s miért haltak meg,
akik meghaltak…!


4

Mivel sokallták a vért
a humanista hóhérok,
mondják, ezért akasztottak,
a megrendítő élményről
beszámoltak a halálraítéltek,
és mélyen hallgattak
a holtak!
Édes hazám…
félszázad kevés volt,
hogy a fájdalmat kihordjad?!


5

Fehér csigolyacsont-parcella,
zöldellő gyásztér,
elvetve mind, mind a szabadság
véráztatta hős magvaival,
hármas bokrokban,
egymáshoz drótozva,
csont a csonthoz
örökre exhumálatlanul…
valahol e tenyérnyi anyaföldből
kilombosodó kopjafa-erdőben
keressétek a maradék
magyar szabadságot!


6

Soha nem tudjuk megköszönni
annak a bátor franciának,
aki igazi lázadóként – L’Homme révolté –
a szabadság lázában élők mellé állt,
s a leveretésben és a gyászban
öt Nobel-díjnál is fénylőbb
mondatokat küldött nekünk.


7

Éppen krisztusi korba lépett
a forradalmunkat leverő
és megtipró diktatúra
amikor szétmállott, megszűnt,
de miféle furcsa szabadságot,
micsoda megváltást szült?!


8

Talán még kell újabb ötven év…
akkorra már mindenki lelép
ezen és azon az oldalon…
s nem marad már más egyéb,
csak vegytisztán a forradalom!