Kitüntetés

Hogy miért lehet Becsületrendet kapni Franciaországban, azt ismerhetjük Rejtő Jenőtől. Bátorságáért kapott kitüntetés Senki Alfonz, Tuskó Hopkins, Csülök és Vanek B. Eduárd („Különösen az éneklés!”) is.

Hogy miért kapott Becsületrendet Medgyesi Péter, Koncz Zsuzsa vagy Hoffmann Rózsa, én nem tudom, de utána lehet érdeklődni, hiszen indoklás mindig van, és valószínű, hogy az adományozó nagyon jól tudja, hogy mit miért is tesz. Franciaországban tudomásom szerint senki nem kérdőjelezte meg a kitüntetések jogosságát. (Ismerve a magyar „újságírást”, tudnánk arról, hogy ha lett volna ellenvetés.)

Nálunk szokás megkérdőjelezni egyrészt a jogosságot, másrészt ítélkezni azok fölött, akik elfogadják, mivel az elfogadást az ítélkező nem tartja helyénvalónak. Ez történt az egyik rádióadó reggeli műsorában is, azzal a végső konklúzióval, hogy ha Lovasi András (merthogy róla volt szó) elfogadja a Kossuth-díjat, a műsorvezető a reggeli műsorában többet nem játszik Kispált, Kiscsillagot és a többit. Gondolom, Budapest Bárt sem, ha Lovasi énekel. Természetesen mindenkinek joga van saját műsorában olyan zenét szolgáltatni, amilyet csak akar. A véleményéhez is maximálisan joga van. Nekem meg ahhoz van jogom, hogy maximálisan ne értsek egyet ezzel a mentalitással, csak az a baj, hogy nem látom az „ellen-indoklást”. Mert hogy ők utálják az indoklókat, az nem Lovasi zenéjéről szól, hanem a rádiósok és a díjazók érzelmi viszonyáról – ezt értem. De hol van ebben a zenéhez való viszonyuk?!

Fölajánlva a Galamus.hu-nak. Megjelent 2010. március 18-án.