Emlékezzünk a régiekre

Babits Mihály

Május huszonhárom Rákospalotán 1.

Pest utcái között rohanó nép, puskalövések,
rendőr, tört üvegek, népszava forradalom.
Én egyedül tehetetlenül itt számlálom a percet
nincs hír, nincs ujság, villanyosom megakadt.
Néma falun lakom én, hol még az ebek sem ugatnak,
nem bőgnek tehenek, még a malac se visít.
Nádas eresznek alatta topázszemü tengericső csügg.
Hószinü fal, kék árny. Csend, csak a fecske csicserg.
Csak ha a villanyos átrohan itt (és mint a tehén bög)
sejteni a város szörnyeteges közelét.
Ám most alszik a táj: egy döglött villanyos állong.
Ó bús villanyosom! bús ez a néma világ!
Bús e méla falun az üres sinekre merengni.
Ó jövevény sinek, visztek-e még ma tovább?
Visztek-e még ma odáig ahol most csörren az ablak,
hol most csorran a vér, forran a forradalom?
Hol zajgó tömegen most úr a néma Petőfi
s sarkra az Eszme kiáll isteni ríma gyanánt;
Hol tán míg irom ezt Magyarország nagy betegágyán
vér és kínok közt megszületett a Jövő.


Május huszonhárom Rákospalotán 2.

Ó te Jövő, aki jössz és senkise sejti, hogy itt vagy;
jőssz és senkise lát, jössz sürü fátyol alatt.
Mit hoztál, idegen? mit, mit viszel-el? Van-e célod
vagy boros emberként ingatod útaidat?
Ah boros is vagy már ezer őrült eszme borától.
Álmodsz s kóros vágy szennyezi álmod izét!
Álom vagy magad: a mult álma, ki halni szeretne,
s sir, hogy mindene fáj s nem lehet így betegen.
Jöjjön az elhazugult életre halálos igazság,
lesben az utcákon álljon a kósza halál:
Minden mindegy már! zúgjon fel a tengerek alja!
hányódjon fel a genny! jöjjön a forradalom!
Jöjjön a barbárság! jöjjön legalább az igazság.
annyi hazugság és elmulatások után!
Jöjjön a lázálom, mely minden bűnt kibeszél majd:
egynek mondja: »Jogok gyáva barátja. remegj!«
Másnak: »Ajkaidon kopott szó lett a szabadság!
s szíved zsarnok volt, öklöd rossz kalapács.«
Másnak: »Álnokul és önzőn fogtál kezet: íme
véres lett a kezed: moshatod a kezedet!«
Mindnek: »Félre vakult csökevény, s ti koholt ideálok!
Nem játék a világ! Látni, teremteni kell.«