Képnovella 3.

Jött pár nyugis hét. Minden nap mentünk dolgozni közös munkahelyünkre. És aztán kitört a forradalom. Romániában. Dénesen, temesvári lévén, komoly izgalom lett úrrá. Haza nem mehetett, merthogy dobbantott anno. A lakás minden részében szólt a rádió, ment a tévé. Szólt a Kossuth rádió, a Szabad Európa magyarul és románul, a temesvári rádió, és be volt kapcsolva a tévé is, merthogy helyszíni közvetítés folyt egy idő után. Pár nap telt így el. Közben megérkezett Dénes öccse Zoli, aki német nagymama-rokonság okán befogadást nyert Hamburgban. :-) Most már két mérgezett egér rohangált a lakásban. Nagy volt az öröm, amikor elfogták a Kondukátort és feleségét.

A kivégzés egy kicsit lenyugtatta a kedélyeket, de egyre inkább megérett a gondolat bennük: haza kellene menni. Ezért aztán 28-án délután elindult a segélyszállítmány. Vittem kétszer kilencven kiló élőhúst segélyként a román forradalomnak. :-)
Élmény volt úgy átmenni a határon, mint kés a vajban. Előtte volt elég élményem arról, hogy mennyit is lehet kekeckedni az emberekkel, így velem is.
Temesváron ilyen látvány fogadott:


A szülői házban nagy volt az öröm. Rég nem látott gyermekek könnyeket csaltak ki mindenkiből. Én csak ültem a sarokban és bámultam. Egy ideig érthető módon megfeledkeztek rólam. Aztán persze én is bekerültem a családi körbe.
Az igazi öröm egy részlete az alábbi fotón látható, amint Dénes újra együtt van Gittával:

A nap során az a döntés született, hogy Dénes marad, mert úgy érezte, neki ott van dolga a rádióban, Zoli viszont visszaindult velem Magyarországra. Azt az utólag nem éppen a legszerencsésebb ötletet valósítottuk meg, hogy Jugoszlávián keresztül indultunk haza. Mindenesetre kacifántos és baromi hosszú utat kellett így megtennünk, de szerencsére túljutottunk rajta.
Hazaérkezvén Fehérváron volt jelenésem, ahol a házigazda a Romániát járt hősnek lemosta az igencsak mocskos Trabantját. :-)
És eljött 1990.