Kurucz tanár úr

Kurucz tanár úr gimink legendás énektanára volt. Álljon itt emlékeimből három, vele kapcsolatos, meghatározó élmény:

1. Elsőben énekeltetéssel fölmérte, kinek milyen hangja van, van-e egyáltalán. Egyenként álltunk föl és választott dallal bemutattuk énektudásunkat. Én nagyon szerettem és még ma is szeretek énekelni, bár nem a legtisztább a hangom, ez hamar kiderült és persze gyorsan le is ültetett. Két osztálytársam azonban meglepetést okozott számára. Az egyik elénekelte a hangsort, azaz: dóremifászólátidó, ami úgy hangzott énekelve, hogy dótilászófámiredó. Nem kellett tovább vacakolnia az énekléssel. A másik osztálytársam viszont elővett egy papírt, amelyen egy orvosi igazolás állt, miszerint énekből kéretik fölmenteni. Addig és azóta sem hallottam sokszor ilyent. Értettem persze. Merthogy egy megerőltetéstől egy életre elszállhat valakinek a hangja, ahogyan ez Kurucz tanár úrral később meg is történt.

2. A "nagy" ünnepeinket, úgyismint április 4. vagy november 7. az Uránia filmszínházban tartottuk, amely annyiban mindenképpen szerencsés volt, merthogy nem kellett állva végighallgatni a műsorokat. Történt egyszer, hogy az egyik ünnepen az iskolai énekkar produkcióját szűnni nem akaró tapssal jutalmaztuk. Ez annyira bejött, hogy az énekkar még kétszer visszajött a színpadra. Azt ma sem tudjuk, hogy mitet is gondolt ekkor a tanár úr.
Viszont: Berghammer Rita -- aki ekkor a színpadon élte meg a történetet -- szíves közlése szerint az előadott darab Bárdos Lajos: Dana-dana című műve volt:

Ez ugyan nem az említett előadás, de majdnem olyan gyönyörű.

3. A 15 éves érettségi találkozónk valahogy elmaradt. Senkinek nem akarózott megszervezni. 1988-ban gondoltam, hogy ne várjuk meg a huszadikat, jöjjön a 17 éves. Az öt és a tízéves zárt helyen zajlott le, ezért azt gondoltam hogy talán mozduljunk ki. Béreltem egy buszt, amely elvitt minket Esztergomba, ahol foglaltam helyet a közös kajáláshoz egy nyitott hellyel is rendelkező étteremben. Előtte azonban sétát tettünk a városban, többek között a Bazilikába is ellátogattunk. Tanáraink közül csak az osztályfőnökünk, Lívia néni, és Kurucz tanár úr tartott velünk. (Vele szemben sokan éltek fenntartással.) Ültünk a Bazilikában a padokban. És megszólalt a Bazilika orgonája:

Bach

Kurucz tanár úr nekünk orgonált. Valószínű persze, hogy nem ez a mű szólalt meg – nem emlékszem pontosan, pedig mondta utána, hogy mellik volt – de a hangulatot most is visszahozza.

Ekkor már a tanár úrnak elszállt a hangja.