Lábjegyzet 1.

Az előző bejegyzés fölvet néhány kérdést:
1. Miért is nem kérdezem meg eztet édesapámtól. Válasz: mert már nem tudom.
2. Miért is nem kérdeztem meg ezt akkor, amikor még élt. Válasz: valahogy a kis családunkban 56 és az azelőtti időszak nem szerepelt az esti beszélgetések témakörében. Néhány elejtett fél vagy egész mondat, utalás természetesen elhangzott és megpróbáltam érteni belőle, de kérdezni nem akarózótt. Ma már tudom, hogy kár volt érte. Anyám különben is mestere volt a múlt eltörlésének. Jellemző volt erre például az a fénykép, amely apámat ábrázolta, de az eredeti képen nemcsak ő volt látható, hanem apám egy korábbi barátnője. Na most azt ő szépen letépte. Ennél azonban nagyobb "bűnt" is elkövetett: Volt egy vastag viaszkosvászon zacskó, amelyben rengeteg régi dokumentum volt. Halála utáni rendrakásban ezt a zacskót már nem találtuk meg. Pedig olyan dokumentumok voltak benne, amelyek most megkönnyítenék családi emlékeim összegereblyézését. A rendrakást a fejemben.