mentünk Szófiába. (A két "útszéli" alak közül az egyik én vagyok. :-) )
Ott pihenve néhány napot mindig tettünk egy kitérőt délre, a Rilai kolostor felé. Először, mikor megláttam, nehezen hittem a szememnek:
Addig én kolostorban még nem voltam. Lenyűgöző volt, bár egy kicsit mintha elveszettnek éreztem volna magam. Ha egyedül lettem volna.
Egy alkalommal a Dél felé vezető úton továbbmentünk. Egészen a határig. Illetve előtte elkanyarodtunk balra. Melnik felé. Itt már szinte Görögországban jártunk. Közel volt a határ, de emlékeim szerint nem zavartak a határőrök, mint tették volna ez időtájt Magyarországon a déli határon.
A hosszú völgyben fekvő város a maga hófehérségével, nyugodtságával megfelelő hely volt egy kis meditatív létre. Értsd: pihenés a hűs pincében (ebben vagy egy ehhez hasonlóban)
egy üveg bor társaságában. Egy komoly gond volt. Éhesek voltunk, viszont kaja egy szál sem. Csak száraz juhsajt. Azt majszolgattuk a borral. Mit mondjak... :-) Aztán persze énekeltünk. :-)
Másnap ellátogattunk még a Rozseni kolostorhoz, de ha jól emlékszem, akkor nekünk még nem volt lehetőségünk belülről megnézni:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése