A fiók

Új dolgozóasztal került Karácsony előtt a régi helyére. Az előző majd' húsz évet töltött el békességben és segítésben. Az új asztal már a modern fajtából való, azaz nincsenek fiókjai, csak lába és lapja. Ezért az előző fiókjait ki kellett üríteni. Az oldalsókkal semmi gond nem volt. Akták, kéziratok és egyéb vállalkozói kellékek voltak benne. Na de! A középső, az összegyűjtötte magába az utóbbi tízegynéhány év emlékeit.

Filléreseket és nem csak azokat. Volt ott csavarhúzókészlet, olyan kisfejű, csillag és hagyományos, de mind olyan minőségű, hogy az első nehezebben nyíló csavarnál a feje elnyíródott és használhatatlanná vált. Voltak adatcédék és 3,5-es flopik. Volt három zipdrive. Ki tudja mi az? Megmondom. A pen- és egyéb drájvok előtt már szükség volt nagyobb méretű fájlok hordozására két számítógép között. 100 mega adatot volt képes tárolni, ami akkor hatalmas mennyiség volt.
Volt persze több száz befizetett csekk: gáz, villany, víz, internet, biztosítás, kábeltévé. Voltak névjegyek, a legtöbb teljesen ismeretlen embertől. Legalábbis jó néhányra már egyáltalán nem emlékszem. Voltak különböző, számítógépből kimaradt apró és nagyobb alkatrészek is.
És volt ez:

Egy arany szalmaszál. Iványi Gábortól kaptam. 1996-ban. Ezért:
Ekkor, '96-ban kezdtem el saját jogon a könyvkiadást. Már készült az első kötet, a Thikai lángfák, mikor megkerestek azzal, hogy nézzem meg egy hajléktalan embernek, Csapó Sándornak a novelláit. Ki szeretném-e adni? Mivel csak olvasni szeretem az irodalmat, érteni nem értek hozzá, ezért segítséget kértem, és az azt jelentette, hogy a könyv megjelenhetett. Nagy élményem volt abban az évben, amikor a Könyvhéten a szerző kezébe adhattam művét. Sajnos csak személyes maradhatott. A könnycseppek szóban visszaadhatatlanok.
Segítendő a kötet ismertté tételét, ünnepség keretében adták át az Arany Szalmaszálat, a Szalmaszál a hajléktalanokért Alapítvány megtisztelő díját.