'79-ben a Nahalka-Nagy Imre tandem javaslatára/rábeszélésére beneveztem egy tatai vezetőképző táborba. Egy hetet vagy tíz napot, nem emlékszem pontosan, töltöttem a vizek városában. Jól szórakoztunk az biztos, de hogy mi is történt fejtágítás címén, arra nem nagyon emlékszem. Ami megmaradt: az előadások végét minden alkalommal ez a zene jelezte: Ebben a táborban ismerkedtem meg egy lánnyal Cs. Ildikóval. Sokat beszélgettünk, sétáltunk együtt, majd a tábor után a "civil" életben is találkozgattunk. Úgymond: jártunk egymással. Mondjuk nem volt szerencsés, hogy valahol Nagytétényben laktak egy családi házban, és az sem, hogy náluk otthon kicsinység titok volt a kapcsolatunk. Olyannyira, hogy egyszer, na jó, ezt inkább nem mesélem. :-)Később kiderült, hogy ennek, mármint a titkolózásnak, valószínűleg az volt az oka, hogy az időtájt a korábbi olasz-korszakot fölcserélte a holland-korszak. Azaz komoly lányok mentek komoly feleségnek Hollandiába. Nagy becse volt a magyar lányoknak arrafelé. Őt is kommendálták, és azon a nyáron próbaidőre kiutazott Enschede-be. Mint korábban már írtam, abban az évben kaptam először nyugati útlevelet, s bár a haverom nem kapta meg, egyedül is vállaltam az utazást. És persze beiktattam Enschede-t is. Hátha... :-)
Amsterdamból tettem meg a kitérőt a holland nyugati határszélre. Hűvös kedvességgel fogadtak, az amúgy is, szerintem hűvös holland kisvárosban:
Rosszul nem, inkább kellemetlenül éreztem magam, ezért egy nappal sem hosszabbítottam meg az ottlétet. Reggelinél megéltem azt a "csodát", hogy késsel-villával ettem a vajjal vékonyan megkent, vékony szelet szalámival fedett vékony kenyeret. Egy séta fért még bele a városban. Illetve ellátogattunk az ottani akkori legnevezetesebb múzeumba, a Textil múzeumba, ahol végre láttam saját szemeimmel egy történelem tanulásból bennem maradt emléket, a Fonó Jennyt: 
