Mécsesek

Egy mécses ide:

Egy mécses ide:

Halottak napja

Szokás szerint korábban mentünk ki bátyámmal a temetőbe, meglátogatni szüleink sírját. A sírban nyugszik nagyanyánk is:

Régebben, úgy negyvenegynéhány évvel ezelőtt édesapám "hurcolt" minket magával temetőlátogatásra. Nagyanyámat nem ismerhettem, mivel három nappal születésem előtt halt meg. Viszont fényképezni már akkor is tudtunk, bár egy kicsit homályosan:


Most gyönyörű idő volt. Nap sütött, levelek hullottak. Én meg vártam. Mert Robi felelőtlenül autóval jött. Háromnegyed óra alatt oda is ért a sírhoz. Addig sétálgattam és nézelődtem. Meg persze fényképeztem, többek között a bátyámat, mikor megérkezett, majd ő engem:



A képeket nézegetve, nemcsak az a feltűnő :-), hogy a régi fekete-fehér, a mai meg színes, nemcsak az, hogy mennyivel jobb minőségűek, hanem az is, hogy a korabeli képen növényeket szinte egyálalán nem látni. Azóta viszont szinte dzsungel nőtt a temető ezen részén.

Gergely Dezső

Első munkahelyemen sok érdekes emberrel dolgoztam, éltem együtt. Ezek közé tartozott Gergely Dezső is. Kiugrott pap volt, a hálózati könyvtárak ellenőrzése, felügyelete volt a feladata. Az alábbi képen egy úgynevezett tanulmányi kiránduláson vettünk részt és az esti révedezés előtt vagy után ücsörgünk a szálláshelyen.

Talán ha 1973-ban készült a felvétel.
Dezsővel sokat beszélgettünk, már amikor az épületben tartózkodott, merthogy a hálózati könyvtárak a három karon voltak. Komolyabb társalgásokra a kirándulások és az épületben tartott előadások után került sor. Későbbi felesége, Éva, is a könyvtárban dolgozott. Saját gyermekük nem lévén, két kislányt fogadtak örökbe és neveltek föl. Utoljára a Margit-szigeten találkoztunk a kilencvenes évek közepén egy napfényes majálison.
Az elmúlt tizenöt év során a kép bizonysága szerint megváltozhatott az élete.

A neten böngészve az alábbi titulusokkal találkoztam:
Gergely Dezső, akinek lelkipásztori kisegítő igazolványában az áll: rashaj, azaz lelki vezető.
Gergely Dezső római katolikus lelkész
Gergely Dezső, az Amari Sunto Marija Cigánymissziós Alapítvány vezetője
Gergely Dezső bácsi, egy idős kiugrott pap
Gergely Dezső lelkipásztor
Gergely Dezső önálló lelkipásztori segítő
Gergely Dezső atya, a Budapesti Cigány Misszió vezetője
Gergely Dezső római katolikus munkatárs
Gergely Dezső szociális munkás, rashaj
Gergely Dezső római katolikus teológus és „rashaj”
Gergely Dezső budapesti katolikus plébános
Gergely Dezső római katolikus pap
Gergely Dezső cigány-gondozó
Gergely Dezső mentálhigiénés szakember

Természetesen mindegyik igaz lehet, nem értek hozzá. :-) Az biztos, hogy ő volt, aki fölavatta Kállai Csabát Magyarország cigányvajdájává.

"Ezt követően Gergely Dezső római katolikus lelkész vette át a szót, utalt az aktuális belpolitikai eseményekre, a cigányság hányatott sorsára, majd két nyelven felszentelte a kék-zöld színű, éggel, a Földdel és vándorkerék-motívumokkal díszített ősi cigány zászlót. „Ezen a szent helyen Kállai Csabát Magyarország vajdájává avatom” - mondta Gergely Dezső, hozzátéve, hogy az ősi törvények szerint ezt a szertartást csak azok végezhették el, akiknek felmenői között vajdák találhatók, neki pedig apai és anyai felmenői között is akadtak olyanok, akik ezt a magas tisztséget töltötték be." -- idézet a HVG-ből, 2006 októberéből.

És álljon még itt Dezső hitvallása a cigányokról:
"Mondják, hogy a hitük babonás, én viszont azt tartom: a bizalom önmagában is gyógyít, és előfutára a hitnek - mondja az ősz rashaj. - Sokszor kérik, hogy szenteljem be a padlást, mert a hazajáró holtak miatt nem tudnak aludni. Megszentelem a házat, megnyugszanak, aztán lehet velük racionálisabban beszélni." A szívük szerint élnek, túl könnyű természetük van, de ettől szenvednek - állítja, és hozzáteszi: fontos visszaadni az emberi méltóságukba vetett hitet, és hagyományaikat beépíteni keresztény gyakorlatukba. "Ha lenyűgözzük őket, meggyőzhetőek." Például arról, hogy csak akkor vehetnek el bármit is a közösség asztaláról, ha maguk is tesznek oda valamit."

Orvosi hét

E hét mind az öt napján meglátogattam az SZTK-t. Naponta akár többször is.
Két évvel ezelőtti infarktusom után kontrollra két évig a korábban már említett Gottsegenbe jártam. Az utolsó alkalommal átirányítottak a kerületi SZTK-ba, mondván, ott is megfelelő az ellátás. Erre a helyi találkozóra kellett e héten "fölkészülni".
A műsor:
Hétfő: körzeti orvos, beutalók okán + amúgy is.
Kedd: laborvizsgálat
Szerda: szemészet, tüdőszűrés. Szemészet kétszer, mert a délelőtti rendelésen nem lehetett elférni a váróban.
Csütörtök: körzeti a leletekért, és annak értelmezéséért.
Péntek: délelőtt a tüdőszűrési papírért, délután a kardiológiára.
Szóval: Így élünk Pannóniában.:-)

Zene 1.

Egy kis zenei hangulatfestés.
Burdon
Ez volt az a szám, ami a házibulijaink egyik "sztárja" volt, amit számtalanszor visszatekertünk. És ami után Burdon minden munkája számomra az egyik csúcsot jelentette. Ezt még az egyik itthoni "szánalmas" szereplése sem tudta gyengíteni.

Fénykép 4.

A fénykép

A kérdés
Csoportkép cserkészekkel és katonákkal. Kik ők és mikor készülhetett?
A válasz
20-as évek vége, esetleg 30-as évek eleje.

Nos. Itt véget ér a fényképek áradatja. :-) Sokra nem jutottam, de még nem adom fel, hogy mi is történt a háború alatt. Sokat az alábbi katonakönyvi bejegyzés sem közöl:

Azaz: Tényleges katonai szolgálatban töltött ideje és helye:
1940-1945, különböző helyen.
Amit tudok még apám szíves, de csak szóbeli, közléséből: 1945 márciusában Prága környékén került orosz illetve szovjet hadifogságba. :-( 1948 júniusáig haza sem jött.

Ősz

Itt van az ősz

itt van újra,

szép mint mindig...

Magyarország 6.

A magyar üzletlánc. A múlt hét végén akciót hirdettek. Ennek keretében a Happy nevű kutyaeledel 269 forintba került. Az akció előtt 249 volt.
Történt már ehhez hasonló korábban is. Az illető áru ugyanannyiba került, mint az akció előtt. Akkor megkérdeztem, hogyan is van ez? Mondták, hogy az akció után fölemelik az illető termék árát, de most még utoljára a régi áron adják. Csak egy jó poénként tudtam ezt akkor értékelni. Ma reggel (hétfőn) elmentünk vásárolni a CBA-ba. Megnéztük a Happy kutyaeledelt. Az ára: 249 forint.

Lecke demokráciából

Első lecke:
A BBC Nick Griffint, az európai parlamenti választáson két mandátumával legitimitást szerzett Brit Nemzeti Párt (BNP) vezetőjét Question Time című műsorába invitálta.
Második lecke:
Több száz fős antifasiszta tüntetés fogadta Griffint a BBC központja előtt. Ugyancsak tiltakozó demonstrációk voltak csütörtökön a brit közszolgálati médiatársaság liverpooli, nottinghami, glasgow-i és belfasti központja előtt.
Harmadik lecke:
A tüntetők csütörtök estére teljesen eltorlaszolták a BBC hatalmas nyugat-londoni televíziós stúdióépülete előtti utakat, többen összetűztek a rendőrökkel. Harmincan áttörték a főbejárat rácsos kapuját, és behatoltak a központi épületbe, ahonnan rövid idő után a rendőrök és a megerősített biztonsági szolgálat emberei eltávolították őket.

Szolgálati közlemény

A sajnálatos esemény, ami bekövetkezett, arra kényszerít, hogy elkezdett sorozataimat később folytassam. A gép, amelyen a fotók vannak, nem akar engedelmeskedni. Így most csak a zaktuális történéseket tudom elővezetni egy laptop segítségével.
Kis türelmet kérek. :-)

Petőfi Sándor: 1848, te csillag

Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag,
Te a népek hajnalcsillaga!...
Megviradt, fölébredett a föld, fut
A hajnaltól a nagy éjszaka.
Piros arccal
Jött e hajnal,
Piros arca vad sugára
Komor fényt vet a világra;
E pirúlás: vér, harag és szégyen
A fölébredt nemzetek szemében.

Szégyeneljük szolgaságunk éjét,
Zsarnokok, rátok száll haragunk,
S a reggeli imádság fejében
Istenünknek vérrel áldozunk.
Álmainkban
Alattomban
Megcsapolták szíveinket,
Hogy kioltsák életünket,
De maradt még a népeknek vére
Annyi, ami fölkiált az égre.

Áll a tenger nagy elbámultában,
Áll a tenger és a föld mozog,
Emelkednek a száraz hullámok,
Emelkednek rémes torlaszok.
Reng a gálya...
Vitorlája
Iszaposan összetépve
A kormányos szíve képe,
Aki eszét vesztve áll magában
Beburkolva rongyos bíborában.

Csatatér a nagyvilág. Ahány kéz,
Annyi fegyver, annyi katona.
Mik ezek itt lábaim alatt?... hah,
Eltépett lánc s eltört korona.
Tűzbe véle!...
No de mégse,
Régiségek közé zárjuk,
De nevöket írjuk rájuk,
Különben majd a későn-születtek
Nem tudnák, hogy ezek mik lehettek.

Nagy idők. Beteljesült az Írás
Jósolatja: egy nyáj, egy akol.
Egy vallás van a földön: szabadság!
Aki mást vall, rettentőn lakol.
Régi szentek
Mind elestek,
Földúlt szobraik kövébül
Uj dicső szentegyház épül,
A kék eget vesszük boltozatnak,
S oltárlámpa lészen benne a nap!

Debrecen, 1848. október vége - november 16.

Faludy György: 1956, te csillag

A terrible beauty is born.
(Yeats)

Másnap, szerdán reggel: por, ágyúszó
és szenvedés; mégis, mikor átvágtam
a Hősök terén, mosolyognom kellett,
mert nem állt szobor többé a csizmában; –

csütörtök: lázrózsák mindenki arcán.
Földváry már kedd este elesett
a Rókus előtt. Szemközt, az iskola
padlásán felfegyverzett gyerekek; –

péntek: még több vér, tankok a Ligetnél.
Az ütegek torkolattüzeit
nézem éjjel és borzongok: a szörnyű
szépség most nálunk is megszületik; –

hat nap: a kénezett arcú halottak
apró csokorral mellükön, a járdán
(Köztársaság tér), röplapok, szorongás,
szemem előtt kis, tétova szivárvány; –

ölelkezés az Írószövetségben:
csomagolnak és indulnak haza;
feltépett sínek, utcák és fölöttünk
a szabadság liliom-illata; –

ezerhétszázhárom, nyolcszáznegyvennyolc,
és ötvenhat: egyszer minden száz évben
talpra állunk kínzóink ellen. Bármi
következik, boldogság, hogy megértem; –

és újra péntek: a Dunánál állunk,
a nap áttör ködön, füstön. Talán
sikerül minden s az alkonyat bíbor
brokátja Zsuzska lenszőke haján;–

és szombat: hajnalban csupa reménység,
de estefelé: nyakunkon a kés.
A keleti szemhatár mögött mocskos
felhők, nyugatról álszent röfögés; –

mentünk a kétszázezerrel: nem bírok
újabb börtönt, s ha nem is jött velem:
Árpád óta bennem lakik az ország,
minden völgyét meg dombját ösmerem; –

a Bach-huszárok tankban tértek vissza:
eddig sem ápolt, s ha más föld takar,
mit számít az? és mit, hogy fiam majd
Dad-nek szólít és nem lesz már magyar?

Mit elvesztek, ötven vagy száz év múltán
az ifjúságtól mind visszakapom,
és otthon, a sötét előszobákban
kabátom még ott lóg a fogason –

ezerkilencszázötvenhat, nem emlék,
nem múlt vagy nékem, nem történelem,
de húsom-vérem, lényem egy darabja,
szívem, gerincem – kijöttél velem

az irgalmatlan mindenségbe, hol a
Semmi vize zubog a híd alatt
és korlát nincs sehol sem – életemnek
te adtál értelmet, vad álmokat

éjjelre és kedvet a szenvedéshez
s az örömhöz; te fogtál mindig kézen,
ha botladoztam; hányszor ihlettél meg,
s nem engedted, hogy kifulladjak vénen; –

ezerkilencszázötvenhat, te csillag,
oly könnyű volt a nehéz út veled!
Nagyon soká sütöttél ősz hajamra,
ragyogj, ragyogj, ragyogj sírom felett.

(Toronto, 1986)

Faludy: Búcsú Recsktől

Részlet
Búcsú Recsktől

Zárószót kértek tőlem? De mondjátok, mely titkot
hoztam magammal Recskről, amelyet ti nem tudtok?
Én nem szólhatok másként, csak a magam nevében:
tegyetek tanúságot, ha igazat beszéltem!


1.

Hol kezdjem el? Velünk volt
mindvégig a természet,
a szférák dobhártyámon
folyton-folyvást zenéltek,
az ég alatt s hegyek közt
könnyebbnek tűnt a rabság,
mert fejemen hordhattam
a naprendszer sisakját,
kék szikráit a Vénusz
szemöldökömbe szórta,
a nap télen bőralma
volt, nyáron tubarózsa,
az eső szürke nyílhegy,
halványzöld dárda máskor,
egy füst-fekete esten
üvegnyaklánc a zápor;
s a Shakespeare-i nagyerdő
a rekettyebokrokkal!
csillár s zuhany volt minden
fa, ha rátámaszkodtam,
lábamnál a frissen tört
kék andezitre száradt
két csepp vérem: kitépett
katicabogárszárnyak,
s a hegy felett keringő
roppant sas! felnyújtottam
karomat, hogy behúzott
karmába kapaszkodjam,
a vadalma Calvados-
íze, a februári
kopasz bükkfák rügyektől
rózsálló koronái,
a főn simogatása
s vele a hamis képzet,
hogy van reményünk, mert a
Nyugat nem rothadt még meg,
a kis, bugyborgó forrás,
mely nyamvadt arcom képét
megszépítette, mert Recsk
nimfája csupa részvét,
a földi mogyorónak
mondott gumó: bekaptam,
ha ásómnál felvillant,
kettős adag agyaggal,
s a fák! a fák! fűrészek
és balták csattogása
között a kidőlő fák
szívtépő sóhajtása.
Hallgattam őket s bennem
megszelidült a bánat,
te mégy előttem, mondtam,
és én jövök utánad.

Állomás

Tegnap állomás voltam egy forgószínpadon. Előtte való nap délután fölhívott gyermekem osztálytanítója és megkérdezte, hogy vállalnám-e egy állomás szerepét egy másnapi, október 23-i felsőtagozatos helyszínismertető "versenyen". Ezen a nyolc vegyes csapatra osztott felsőtagozat csapatai meglátogatak nyolc '56-os helyszínt, és különböző feladatokat hajtanak végre. Nekem a Köztársaság tér jutott. Az volt feladat, hogy egy újágcikk és éhány fotó alapján kb. 15 mondatban írják le, mi is történt a téren október 30-án. Hogy az esemény ne legyen túl hosszú, négy-négy csapat ment négy-négy helyszínre. Azaz négy csapat ugyanarra a négy helyszínre és a másik négy csapat a másik négy helyszínre, forgószínpadszerűen. Most, hogy ilyen bonyolultan sikerült előadni a történetet, annyit még elmondanék, hogy elég ügyesen megoldották a feladatot, bár nem mindegyik gyermek vett részt teljes energiával a feladat megoldásában.
Amíg várakoztam a következő csapat megérkezésére, körbejártam a térnek azt a részét, ahol az események zajlottak. At Erkel színház lépcsőjére föl nem juthattam, mert az egészet körbekerítették az omlásveszély miatt. 1956-ról a téren két megemlékezést találtam:
Az egyik egy szobor:

A másik egy emléktábla:

Ezen kívül még ott van az akkori pártház, a későbbi MSZP székház, ami most üresen áll. A többi néma csend. Ha valaki tud még ott emlékhelyet, kérem értesítsen.

Illés–Omega–Metró

A szentháromság.

Holdfény '69

Az igazi rajongás az Illés. Talán nem kell mondanom miért is. Vagy ha kell, sem tudnám. Azért. Azért mert az Egyetemi Színpadon minden koncertjén ott voltam. A lemezeiket a megjelenés napján megvettem. Ahogyan Koncz Zsuzsáét is.
Koncert szünet. A mikrofonban Bródy hangja:
Egy szerelem rövid története:
Kéz a kézben,
Kéz a másban,
Más a kézben,
Más a másban.

Tékozló fiúk

Egyik délután, megyek az utcán. Nos nem az eredeti szöveggel folytatom. :-) Jöttem ki a suliból. A Cukor utcában ballagok a Felszab tér felé. Az Eötvös klub oldala mellet haladva zene üti meg a fülemet. Lassú dallam a következő szöveggel: Volt egyszer egy bohóc, arca lisztes, haja kóc, Volt egy bohóc. Leültem a pinceablakba és hallgattam ahogyan Kóborék gyakoroltak. (Szívem szerint ezt linkeltem volna be, de a youtube-on nem találtam. Ha valaki megtalálja, küldje már el a linket. Kösz.) A fönt idézett lemezt a megjelenés napján vettem meg, ahogyan szoktam volt, és még aznap elvittem egy buliba Jenőékhez, ahol egész este, szinte megállás nélkül, ez szólt. Meg a 10000 lépés, meg a Gyöngyhajó lány és a többi.

Viharvirág

Nyaranta nem kevés időt töltöttem a Balatonon, ahogyan azt rajtam kívül még igen sokan. Kiliántelepen minden évben voltam.

Ez olyan ifjúsági Balaton volt, amelynek a kikötőjéből, ha jól emlékszem indult egy héten egyszer a koktélhajó, a Beloiannisz.

Meg persze Füredről is. Az első évben, amikor lent voltam, még a Liversing játszott. Nem tudtam akkor még, hogy az a Demjénék csapata volt. Azt sem nem tudtam, hogy ki is az a Demjén, aki aztán pár év múlva a Bergendy együttesben lett énekes és "frontember". A következő évek a Metróval teltek el. Azt már jobban élveztem. Tök közelről látni és hallani a zenét. Az akkor még normális kinézetű Zalatnay is föllépett velük. Talán akkor már járt a Frenreisszel. Bár ez teljesen lényegtelen. A zenéhez képest. Amit szerettem. Bár koncertjükön a Metró klubban soha nem voltam. Inkább a lemezeket vettem meg. Így a föntebb hallható négyszámos kislemezt is.

Képnovella 2.

Macskámat jó kezekben tudva útnak indultam.
Utam során Olaszország észak-keleti részén jártam. Eljutottam a Garda tóig, ahol Lazisében pihentem meg:

Egyedül utazni nem mindig élvezetes, de mindig élmény. Lazisében többször hagytam el a szállót, hol evés, hol séta, hol csak úgy céljából. Az első két alkalommal a szálló üvegajtaja nyitva volt, így akadálytalanul tudtam elhagyni a szállót. Visszafelé jövet azonban csukva találtam. Ezt onnan tudtam meg, hogy keményen lefejeltem az ajtót. Az üveg olyan tiszta volt, hogy nem vettem észre. "Összemosolyogtunk" a recepcióssal. Ő vidáman én meg kínomban. ÉS komoly fájdalmamban. :-(
A következő állomás Verona volt:

Elnézve ezt az erkélyt, csak csodálni tudom Rómeót. Hogyan tudott így az imádott Júliájához férkőzni? Mekkora erőket szabadít föl a szerelem!
Az időtájt volt népszerű Zoránnak a Szép holnap című lemeze és rajta ez a szám:
Szép Júlia.
Padován át végül eljutottam a "Szerelmesek Mekkájába", Velencébe. Hülye egy helyzet. Egyedül Velencében. Azért túléltem. A Szent Márk teret:

és a Sóhajok hídját:

A Szent Márk téren, mint látható, van néhány galamb. Ottvoltamkor eggyel kevesebb lett. Álltam a tér közepén és nézelődtem, mikor egy méterre tőlem az egyik galamb földobta a tappancsait, verdesett vagy fél percig, aztán mozdulatlanná dermedt. Viszont öt perc múlva már se híre, se hamva nem volt.
Ezzel az élménnyel indultam haza, onnan, Velencéből.
Otthon Dénes, vacsora és a macska fogadott.

Fénykép 3.

A fénykép:

A kérdés:
Csoportkép, talán század vagy zászlóalj, kik ők? Mikor készülhetett?
A válasz:
Talán egy hadilétszámú puskásszakasz lehet, a legmagasabb rendfokozat mintha zászlós lenne. Ennek ellentmond a két szakács jelenléte. Békelétszámú szazad is lehet, de magasabb rendfokozatú kellene legyen a parancsnok. Felvétel ideje kb. 1930-as évek vége, 40-es évek eleje.

Képregény helyett képnovella 1.

1989 szeptemberében elhatároztam, hogy elmegyek Olaszországba. Kocsival. Illetve Trabanttal. Ehhez vízumra volt szükség. Olaszra. Így született meg életem utolsó vízuma:

Egyedül éltem egy kőbányai, Farkasalma utcai lakásban, talán akkor még csak egy macskával. Vele, neve Csucsu:

Az Expressz újságnál dolgoztam, ahol "vendégmunkásként" egy Temesvárról érkezett srác dolgozott velünk, Dénes (aki a temesvári rádió büféjében eszik, egy időben későbbi felvételen):

Határ

1922-ben imígyen változott a világ:

Graffitik

Lassan húsz éve fotóztam Prágában az alábbi képeket. Graffitik, melyeket ott becsben tartottak. Onnan is látszik, hogy Kafka fejére nem lóg a növényzet. :-)
A múlt idő nem biztos, hogy pontos. Lehet, hogy még most is ott van.

Pecsvörk-utca 3.

Mészáros–Bercsényi kereszteződés (Wekerle).

Fénykép 2.

A fénykép:

A kérdés:
Egy szakaszról (?) készült kép. Milyen alakulat, és hol készülhetett?
A válasz:
Ez még egy szakasz se, talán vmilyen zászlóaljtörzs (?), lásd a lovasított személyt csizmában. Nagy valószínűséggel hegyiek (egyik-másik szemernyős tábori sapkát visel, illetve az öreg karpaszományos őrmester elöl középen 41 M sícipőt), felvétel ideje kb. 1942.

Olga néni

Érettségi után, 71-ben kezdtem el dolgozni az Egyetemi könyvtárban. Két helyet leszámítva mindenhol dolgoztam. Bejártam az egész épületet, nemcsak fizikailag, hanem munka-helyileg is. Több évet dolgoztam a folyóirat-osztályon is, ahol Olga néni volt az osztályvezető. (Vagy csoportvezető(?), nem t'om.) Rengeteget tanultam tőle. Leginkább munkaszeretetet, egymásra figyelést, törődést.

Történt például, hogy egy teljesen "átnemaludt" éjszaka után mentem be dolgozni. Akkor történt meg az az eset, hogy reggel szembe találkoztam magammal otthon, amint éppen megyek haza és közben indulok dolgozni. :-) Kicsinység késve érkeztem be, és Olga néni rögtön magához hivatott. Rám nézett, majd így szólt: "András, üljön le." Elment, főzött egy teát, készített egy kávét, közben kikérdezett, merre és hogyan töltöttem az éjszakát, jól éreztem-e magam, pátyolgatott rendesen, ahogyan egy elkóborolt gyermekkel illik cselekedni. Midőn túljutottunk a szervezetem átmeneti regenerálásán, így szólt. "András, legyen szíves menjen le a pincébe a naptárakhoz, és hozza föl nekem a ... jelzetű, ... című naptár 1869-es példányát!" Mentem. És kerestem. És nem találtam. De azt már tudtam, hogy nem lehet azzal fölmenni, hogy nem találom. Mert olyankor Olga néni fölvette meleg mellénykéjét és "Jöjjön utánam!" fölszólítással elindult a pincébe. És röpke 10 perc alatt megtalálta. Valóban nem volt a helyén. Három hellyel odébb volt. Így tanultam meg, addig kell keresgélni, amíg nem talál az ember. Mármint a folyóirat raktárban. :-)

Mi fontos? 2.

Nos, mi is a fontos? :-)

Mi fontos? 1.

Hogy mennyire is fontos mifelénk a telefon és a fax :-) :

Kurucz tanár úr

Kurucz tanár úr gimink legendás énektanára volt. Álljon itt emlékeimből három, vele kapcsolatos, meghatározó élmény:

1. Elsőben énekeltetéssel fölmérte, kinek milyen hangja van, van-e egyáltalán. Egyenként álltunk föl és választott dallal bemutattuk énektudásunkat. Én nagyon szerettem és még ma is szeretek énekelni, bár nem a legtisztább a hangom, ez hamar kiderült és persze gyorsan le is ültetett. Két osztálytársam azonban meglepetést okozott számára. Az egyik elénekelte a hangsort, azaz: dóremifászólátidó, ami úgy hangzott énekelve, hogy dótilászófámiredó. Nem kellett tovább vacakolnia az énekléssel. A másik osztálytársam viszont elővett egy papírt, amelyen egy orvosi igazolás állt, miszerint énekből kéretik fölmenteni. Addig és azóta sem hallottam sokszor ilyent. Értettem persze. Merthogy egy megerőltetéstől egy életre elszállhat valakinek a hangja, ahogyan ez Kurucz tanár úrral később meg is történt.

2. A "nagy" ünnepeinket, úgyismint április 4. vagy november 7. az Uránia filmszínházban tartottuk, amely annyiban mindenképpen szerencsés volt, merthogy nem kellett állva végighallgatni a műsorokat. Történt egyszer, hogy az egyik ünnepen az iskolai énekkar produkcióját szűnni nem akaró tapssal jutalmaztuk. Ez annyira bejött, hogy az énekkar még kétszer visszajött a színpadra. Azt ma sem tudjuk, hogy mitet is gondolt ekkor a tanár úr.
Viszont: Berghammer Rita -- aki ekkor a színpadon élte meg a történetet -- szíves közlése szerint az előadott darab Bárdos Lajos: Dana-dana című műve volt:

Ez ugyan nem az említett előadás, de majdnem olyan gyönyörű.

3. A 15 éves érettségi találkozónk valahogy elmaradt. Senkinek nem akarózott megszervezni. 1988-ban gondoltam, hogy ne várjuk meg a huszadikat, jöjjön a 17 éves. Az öt és a tízéves zárt helyen zajlott le, ezért azt gondoltam hogy talán mozduljunk ki. Béreltem egy buszt, amely elvitt minket Esztergomba, ahol foglaltam helyet a közös kajáláshoz egy nyitott hellyel is rendelkező étteremben. Előtte azonban sétát tettünk a városban, többek között a Bazilikába is ellátogattunk. Tanáraink közül csak az osztályfőnökünk, Lívia néni, és Kurucz tanár úr tartott velünk. (Vele szemben sokan éltek fenntartással.) Ültünk a Bazilikában a padokban. És megszólalt a Bazilika orgonája:

Bach

Kurucz tanár úr nekünk orgonált. Valószínű persze, hogy nem ez a mű szólalt meg – nem emlékszem pontosan, pedig mondta utána, hogy mellik volt – de a hangulatot most is visszahozza.

Ekkor már a tanár úrnak elszállt a hangja.

Lábjegyzet 1.

Az előző bejegyzés fölvet néhány kérdést:
1. Miért is nem kérdezem meg eztet édesapámtól. Válasz: mert már nem tudom.
2. Miért is nem kérdeztem meg ezt akkor, amikor még élt. Válasz: valahogy a kis családunkban 56 és az azelőtti időszak nem szerepelt az esti beszélgetések témakörében. Néhány elejtett fél vagy egész mondat, utalás természetesen elhangzott és megpróbáltam érteni belőle, de kérdezni nem akarózótt. Ma már tudom, hogy kár volt érte. Anyám különben is mestere volt a múlt eltörlésének. Jellemző volt erre például az a fénykép, amely apámat ábrázolta, de az eredeti képen nemcsak ő volt látható, hanem apám egy korábbi barátnője. Na most azt ő szépen letépte. Ennél azonban nagyobb "bűnt" is elkövetett: Volt egy vastag viaszkosvászon zacskó, amelyben rengeteg régi dokumentum volt. Halála utáni rendrakásban ezt a zacskót már nem találtuk meg. Pedig olyan dokumentumok voltak benne, amelyek most megkönnyítenék családi emlékeim összegereblyézését. A rendrakást a fejemben.

Fénykép 1.

Négy képet küldtem el kérdésekkel ellátva a Hadtörténeti Intézet munkatársainak.
A fénykép:

A kérdés:
Szeretném tudni, hogy milyen alakulat, milyen rendfokozat és milyen kitüntetés látható az alakon, aki az én édesapám.
A válasz:
Hadnagy, feltehetőleg gyalogos. Még annyit tudok hozzátenni, hogy Édesapja az Erdélyi Emlékérmet viseli a képen, amely 1941 körülre datálja a portrét. Sajnos a felbontás valóban nem túl jó, de szinte biztosan erről a kitüntetésről van szó. Ezt azon alakulatok tagjai kapták meg, akik az 1940-es erdélyi bevonulásban részt vettek, illetve annak kapcsán mozgósítva lettek.