Nosztalgikus képregény IV.

Amikor kiléptem a kapun, az Andrássy út felé vettem az irányt. Az Aradi utcai sarkon balra a rendőrség híradókból már ismert épülete látható. Annak idején négy éven keresztül minden reggel erre mentem az iskolába.
Tovább menve a sarkon a már említett Terror Háza, azaz az Andrássy út 60-nál balra kanyarodtam,
majd elhaladva az épület előtt, mentem tovább az iskolába. Nagyon sokáig nem tudtam, hogy az az épület mit is jelentett sok ember számára. Átkelve a Vörösmarty utcai kereszteződésen már ott is voltam az iskolában. Népköztársaság útja 68.
Ez lett a régi iskolámból. Így transit glória mundér. :-)

Nosztalgikus képregény III.

Fölérve a másodikra, kiléptem a körfolyosóra, lánykori nevén gangra. Ez a látvány fogadott.
Belülről egy rendbe hozott ház némi hiányossággal -- lógó drótok. Mindemellett az udvarról csak a poroló hiányzott.
Fönt már a régi barát, akit mint említettem 45 éve nem láttam, fogadott. Meg a család többi része. Felesége, lánya és egy méregzsák kutya, akit nagyon nehezen lehetett lenyugtatni.
Az eleinte csordogáló beszélgetés később nosztalgiázásba csapott át. Sajnos időre kellett mennem, ezért lassan el kellett válnunk. Nagyon szerettem volna lejutni a pincébe, na nem vajat csipegetni, hanem azért mert azt mondta, hogy azóta nem sok minden változott. Az lett volna az igazi nosztalgia. Tojásbrikett, favágás, szenesvödör.
Lefelé menet megálltam az elsőn, ahol laktunk:
Srégen szemben volt lakásunk bejárata, átellenben a három ablakból a jobb oldali egy kis szobáé, a másik kettő mögött volt a nagy szobánk. (A konyha, a WC és a spájz a lichthófra nézett.) Az előtérben, jobb kézre lévő lakásban laktak nagynénémék. Ha végignézünk a folyosón, az a sötét valami ott a végén a hátsó lépcsőház. Nagynénéméknek a WC-je ott volt, jobbra. A pincébe is a hátsó lépcsőn kellett lemenni, elhaladva a viceházmester lakása mellett. Akkor még volt. Házmester is és vice is. Bár szerintem a vice nem üzemszerűen. :-)

Nosztalgikus képregény II.

De nemcsak a rendőrség van közel. Ha az előző bejegyzés utolsó képét megnézzük, láthatjuk a Pengefalat. A sarkon az Andrássy út 60. található. A fekete autók garázsa pedig ez volt:
Ahogy bóklásztam, fotózgattam a bejárat környékén, egyszer csak nyílt az ajtó, és egy fiatal srác lépett ki az ajtón. Nagyon szerettem volna bemenni a házba, ezért megszólítottam, hogy segítsen ebben. Elmondtam, hogy itt laktam valamikor, hogy a jobb oldali kis üzlet Kálmán bácsi cipészete volt, mire megszólalt, hogy ő pedig a Kálmán bácsi unokája. Innentől már egyenes út vezetett az épületbe. Fölszólt kaputelefonon, hogy itten vagyok én, mire a 45 éve nem látott régi barát lakonikusan kérdezte: és mit akarok. Mondtam, hogy egyrészt bemennék egy-két fotót készíteni, másrészt ha már itt vagyok, egy kis nosztalgiázás sem ártana. Beengedtek. A lépcsőház korlátjához rögzítettem a bringát, majd lassan fölbattyogtam a másodikra. Közben fotóztam. Itt a lépcsőházban semmi sem változott:
A nagynéném lakásának egyik kijárata, ahol az ő férje járt ki-be, pedig ez:
Szerencsére a közös vécét, folyosó végén jobbra, már nem tudtam lefotózni.
(Folyt.köv.)

Nosztalgikus képregény I.

Életem első tizenhárom évében a Csengery utcában laktam a hatodik kerületben.


Balra van a bejárat, jobbra pedig Kálmán bácsinak a cipészműhelye, mondhatnám suszterája. Most ilyen a ház kívülről.
Cipész helyett horgász.
A szomszéd házat pár éve lebontották, így a telken hátra mehettem és a lichthófunkat lefényképezhettem az ecetfával egyetemben.
Mai jó szokás szerint a házba, ha nem ott laksz és nem tudsz ismerősről, nehéz bejutni. Az én helyzetem sem volt rózsás, mert hogy 45 évvel ezelőtt elköltöztünk a házból és nemigen jártunk vissza. Bóklásztam a kapu előtt, fényképeztem a környéket.
Annak idején egyetlen autó sem parkolt az utcában, és csak néha járt arra egy-egy az utca másik felében lévő rendőrségi garázs okán. (Közel van az Aradi utcai rendőrség.) Az utca két oldalán, a járda mellett jelöltünk ki két kaput és ott fociztunk, miközben átkoztuk az óránként elhaladó autót, hogy zavart okoz. (Jobb oldalt, az a fehérre festett épület, igen, az a Fáklya klub. Az volt akkor is és az mai is.
(Folyt. köv.)

Hevesiné vacsorája

Sándor Klára galamus-beli írásában olvasható az alábbi ballada. Megvidámította a napomat.

Hevesiné vacsorája

Hevesiné asszony mit tinkolt magába:
Cuprájz pádét mékol ura bördéjára.
Hevesiné ura fémes burdosgazda,
Ő hát, ki a pádét juláj forszra kapja.

Jár a mélmen házról házra,
Invitésint hurcol máma,
Izgalom anyja, ne hagyj el!

Hevesiné vágya mert az mostan éppen,
Hites hazbendjének hepi kedve légyen.
„Uram, édes uram, kjúzmi, drága szvíthárt,
de most elküldelek, hordd innen az irhád!
Sok kedvem nincs hozzád, a dolgom is lacó,
Hogy mikor jer haza? Hát aztat ájdonó.”
S hogy urát szép szókkal imígyen elküldte,
A stóros nekszdór volt, oda ment elsőre.
Falfészeket nem vett, hanem vett minden mást,
Kivéve tavalyi, záp húsvéti tojást.
A másik kóneron, félblakra csak onnat
— Ki gondolta volna! — új herdút mékoltat.

Jár a mélmen házról házra,
Invitésin kártya nála,
Izgalom anyja, ne hagyj el!

Az este közelít, ide dugja orrát,
Hevesiné asszony izgul, anesztegád.
A dájnirúmba is már megterítettek,
Sonka tetejébe braunsugort tettek,
A sok hosszú asztalt még hosszabbá tolták,
A házat kív- s bévül szépen belájtolták.
A titokba belevolválták a tótot,
Merthát imprúvolni kell a néberhúdot.
Jött számos meghívott: a teljes fameli
És a májnából is a sok kedves bodi.

Jár a mélmen házról házra,
Hevesiné őt is várja,
Izgalom anyja, ne hagyj el!

„Hogy mi ma a menü? Elmondom legottan” –
És Hevesiné már lisztolja is nyomban:
„Kezdjük majd bínszuppal, szojbinsz is jön aztán,
Ájdunkér, szereti, vagy hogy nem a vacsmány.
Frencsfráj, fis, hemburger és hozzá epl szósz,
Porkcsapsz szarokráddal, na meg svít potétósz.”
„Lukszuri fúd lészen, lelkem, édes szólom,
Hanem hogy bírja ki ezt az én gallbledom?”
Kérdi a fájermány, s búsan eltávozik,
Miután behörpöl három flaska viszkit.
Grendmanyuka, aki többnyire dájetol,
Kofiba is nem mást, háfenháfot júzol,
Ingatja a fejét: „kedves grétszanenló,
Nem leszek én már itt, mire jön a dzseló!”

Jár a mélmen házról házra,
De a pádét nem találja,
Izgalom anyja, ne hagyj el!

„Dzsí, mi jöhet itt még, hisz nincs brájdelsáur,
Nincs tenkszgiving, krizmúsz, halovínnak áur!”
Sikoltott a főbász, s dizörtöt már nem vár,
A vérében úgyis túl sok most a sugár.
Pedig binánesz volt, sztraberi és kekszi,
Csoklet dónatsz, ájszkrím s kukiból egy tepsi.
Hanem néger, jessze, porkorikó, polyák,
Hát a mekszikányok még hogy endzsojolták!
De kár volt a dinert kétszer végigenni:
Embelanc káréba kellett mindet tenni.
Hospitálba került szegény grendcsájd is ma:
Elkapta a Méri, ájmín ifilujza.
Megleste a formány, de ez lett a veszte:
Törte lábát, hogy a vasrúmot kereste.
Hevesiné sóhajt: „a grendpát megöltem,
mikor megkérdeztem: Nem hongri még, lelkem?”
Ó boj, mi jöhet még, még mi hepenolhat?
A helperek mennek, s inkább muncsájnolnak,
Hevesiné ura szintúgy nekibúsul:
„Asszony, velük megyek, ne várj haza mátul!
Emberhorszra tenni, gémblizni peseli,
Vagy akár fanesznál is óvertájmozni
Jobb: dizabeleti pencsen vége annak,
Ha valaki téged meridolt el vájfnak!”

Mélmen nem jár házról házra,
A pádét meg nem találta
(Ezek után nem is bánja),
Izgalom anyja, mi van még?

A kiürült házból – milyen hanted hausz! –
Hevesiné asszony s vele a főburdos
(Szép, nagy darab ember, olyan, mint egy galond)
Kimentek a tóhoz, ott fúltak araund.

Egyetemi könyvtár

Most bukkantam rá egy weboldalra, ahol panorámaképen lehet felfedezni a könyvtár olvasótermét és az aulát.

Hátam mögött naplemente

Fantasztikus felhőszínek keverődnek ki ilyenkor nyáron.

Bár a forma sem kutya. Inkább cápa, amint bekapja a házat.