Zene 8.

És hogy még a dzsessznél maradjunk. A kilencvenes évek elején egyedül éltem egy kőbányai lakásban. Viszont lakótársam több is volt. Néha egy ember lakott az egyik kis szobában, néha kettő. Így esett, hogy Marosvásárhelyről egy időben két fiú lakott nálam. Az egyik Bende Zsolt (a képen). Ő a gitárjával érkezett. Esténként, ha együtt voltunk otthon kérésre hajlandó volt játszani, "elhúzni" a kedvenc nótáinkat. Az idő telt, én a lakásomat eladtam, megnősültem, elköltöztem, ők továbbálltak. Hallottam, hogy Zsolt Londonba ment tanulni. Itt elvesztettem a fonalat. Jó tíz évvel később az utcán találkoztunk teljesen véletlenül, édesapjával sétált a Maján. Néhány szó és telefonszámváltás után mindketten továbbmentünk. Este otthon megnéztem a honlapot. És persze meghallgattam a zenét, sőt, le is töltöttem. És néha meghallgatom.
Koncertezik itthon

és külföldön

Valószínűleg nagyobb nyilvánosság előtt, mint ahogyan én láttam, amikor elmentem a Kulacs étterem Vera Jazz Cafe programjára, ahol a teremben a három zenésszel és a pincérrel együtt összesen nyolcan voltunk, ebből egy külföldi pár, akik vacsorázni jöttek be. A zene persze ettől függetlenül kiváló volt. :-)

Zene 7.

Olykor jó, ha az embernek van egy jó barátja, aki pénzszerző állást kapott a Magyar Rádióban, mint ügyelő. Ezért vehettem részt felvételen a 6-os stúdióban

(ez a kép nem akkor készült, hanem mostanság, de csak ezt az egyet találtam a neten, köszönet a készítőnek és a felvételen lévőknek.), illetve a 20-as stúdióban.

A legtöbbet azonban a helyszíni közvetítések alkalmával profitáltam. Így jutottam be egy Tessék választani színpada mögé, egy Fonográf koncertre, és ami miatt ez a blogbejegyzés született, a Szegedi Jazz fesztiválra, ahová nem is egyszer.
A hetvenes évek elején sok minden kötött Szegedhez. Ott járt egyetemre egy jó barátom, ott volt katona egy másik, ennek okán sok reggel talált engem a 66-os busz határszéli végállomásánál, az ötös út kivezető szakaszánál.
(Talán ma ez az egyetlen busz, amelyiknek a két végállomása nem változott. közel negyven éve. Lehet javítani, ha mégsem van igazam. :-) )
A stop hol gyors volt, hol nem, de mindig sikerült a látogatási időn belül odaérkeznem a laktanyához.
A Jazznapokra a rádió buszával utaztunk le igencsak jó hangulatban. Leérkezvén tapasztaltam, hogy az ügyelői munka ilyen esetekben nem is olyan szép leányálom. Mindig idejében megtalálni az éppen következőket a büfében, a környéki kocsmában vagy csak a nézőtéren valahol, nos, volt meló bőven. Az izgalom akkor hágott tetőfokára, amikor élő adás következett.
Én mint külső szemlélő élveztem a zenét, amit ilyen töményen még soha nem hallgattam, sőt, ha őszinte akarnék lenni és miért is ne, addig az ideig kifejezetten jazzt nem nagyon hallgattam. Itt hallottam először a szegedi Molnár Dixieland Bandet Garay Mártával a zongoránál:

A Csík-Fogarasi-Jávori triót, és akármilyen hihetetlen az Apostol együttest. Igaz, hogy az énekes nélkül, tképpen a fúvósszekcióval. Az egyik alkalommal teljesen hívatlanul megjelentek és kértek egy kis időt, hogy a színpadon játszhassanak. Volt idő elég, így befértek az egyik műsorszünetbe. Mitet is mondjak, szenzációs volt. Kár, hogy nemigen található olyan lemez, ahol ők csak zenélnek.