A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Illés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Illés. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. december 10., csütörtök

Zene 6.


Kerestem, kutattam a neten, de "ennél jobb" fölvételt nem találtam.
1971-ben jelent meg a fehér album a vidék akkori legjobb zenekarától. Album, melynek egyik oldalán részletek hallhatók az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatából, és ezen részletek kaptak zenei és szövegi megfogalmazást. Az összekötő szöveget és az idézeteket Mensáros László mondta el.
"Az ENSZ közgyűlése 1948 december 10-én fogadta el az Emberi Jogok Egyetemes nyilatkozatát, mint azt a közös eszmét, melyre minden népnek és minden nemzetnek törekednie kell."
A lemezt az akkori amerikai mozgalmi sztárnak, Angela Davisnek ajánlották.

2009. november 4., szerda

'68

1. A gimnázium első éve néhány héttel korábban végződött. Teljes felújítást végeztek a suliban. Az elmaradt tanítás idejére az Expressz utazási irodával közösen külföldi utat/utakat (?) szerveztek. Anyám befizetett egy Moszkva-Leningrád útra. Vonattal mentünk először Moszkvába, majd onnan Leningrádba és vissza. Tizenötéves voltam. Sok mindenre nem emlékszem Moszkvából. Erre talán:

Persze azért láttuk a Vörös teret, voltunk a Lenin Mauzóleumban és ebből következően láttuk Lenint. Voltunk a Gumban és ott költöttük el kevéske pénzünk nagy részét különböző hülyeségekre vagy ajándékokra, amit aztán tételesen rávezettünk a vámpapírra, amin ilyen tételek is megjelentek: két darab radír :-). Voltunk egy baletten (?) a Kongresszusi Palotában 6000-ed magunkkal. Elutaztunk Zagorszkba, ott vettem egy rubelért elemes borotvát, amit persze nem igazán használtam. Jártunk a Lomonoszov egyetemen is. Mégis nekem az egész Moszkvai útról az maradt meg, hogy B. Lacival a busz hátsó ülésén ülünk és énekelünk. Utazás előtt nem sokkal jelent meg az Eltávozott nap/Kis virág kislemeze az Illésnek. Meg persze a Mészáros Márta filmje is. Tehát ott ültünk és egymásra tercelve énekeltük a két dalt felváltva:
Eltávozott nap
Jól szórakoztunk. A többiekről nincs hírem. :-)
Egy éjszakai vonatozás után érkeztünk meg Leningrádba. Ott is láttunk sok mindent, amiből nem maradt meg szinte semmi. Tudom, hogy voltunk az Aurórán vagy mellette, a Téli Palotában, elmentünk Petrodvorecbe, voltunk találkozón szovjet pionírokkal :-). Ezekből a programokból ennyi maradt meg bennem:

Amire viszont nagyon jól emlékszem az a történés, amikor is a szomszéd szobában lakó Golyóék kizárták magukat. Bejöttek a mi szobánkba, és a párkányon végig araszolva átmentek a saját szobájukba. Nem tudták megtenni feltűnés nélkül. :-) Elsimítódott az ügy, ha jól emlékszem.
Az út végén szerencsés volt a hazaérkezés. Még a két radír és a borotvakészülék is megmaradt.

2. Hazaérkezvén nem sok időm maradt. Apám benevezett egy hónapos (június) munkára. A FŐPAPI-FŐKUCI-nál dolgozott és szerzett nekem munkát az egyik üzletbe kvázi segédnek. Itt volt az üzlet:

Úgy tűnik, mintha most is valami hasonlónak adna otthont a bolt. :-)

3. Még suli idő alatt elterveztük és megbeszéltük két osztálytársammal, hogy leutazunk Balatonra, eltölteni néhány napot/hetet. Volt a Főpapifőkucinak egy állandó sátortábora Balatonfüreden, ahol váltott turnusban lehetett balatonozni. Ebbe neveztünk be. Egy évvel később ennek a kempingnek a recepcióján néztük, ahogyan Armstgrong megteszi az első lépést a Holdon.

4. Augusztus 20-án éjjel a Varsói szerződés tagállamai bevonultak Csehszlovákiába.


Nights in White Satin Prague 1968

2009. október 18., vasárnap

Illés–Omega–Metró

A szentháromság.

Holdfény '69

Az igazi rajongás az Illés. Talán nem kell mondanom miért is. Vagy ha kell, sem tudnám. Azért. Azért mert az Egyetemi Színpadon minden koncertjén ott voltam. A lemezeiket a megjelenés napján megvettem. Ahogyan Koncz Zsuzsáét is.
Koncert szünet. A mikrofonban Bródy hangja:
Egy szerelem rövid története:
Kéz a kézben,
Kéz a másban,
Más a kézben,
Más a másban.

Tékozló fiúk

Egyik délután, megyek az utcán. Nos nem az eredeti szöveggel folytatom. :-) Jöttem ki a suliból. A Cukor utcában ballagok a Felszab tér felé. Az Eötvös klub oldala mellet haladva zene üti meg a fülemet. Lassú dallam a következő szöveggel: Volt egyszer egy bohóc, arca lisztes, haja kóc, Volt egy bohóc. Leültem a pinceablakba és hallgattam ahogyan Kóborék gyakoroltak. (Szívem szerint ezt linkeltem volna be, de a youtube-on nem találtam. Ha valaki megtalálja, küldje már el a linket. Kösz.) A fönt idézett lemezt a megjelenés napján vettem meg, ahogyan szoktam volt, és még aznap elvittem egy buliba Jenőékhez, ahol egész este, szinte megállás nélkül, ez szólt. Meg a 10000 lépés, meg a Gyöngyhajó lány és a többi.

Viharvirág

Nyaranta nem kevés időt töltöttem a Balatonon, ahogyan azt rajtam kívül még igen sokan. Kiliántelepen minden évben voltam.

Ez olyan ifjúsági Balaton volt, amelynek a kikötőjéből, ha jól emlékszem indult egy héten egyszer a koktélhajó, a Beloiannisz.

Meg persze Füredről is. Az első évben, amikor lent voltam, még a Liversing játszott. Nem tudtam akkor még, hogy az a Demjénék csapata volt. Azt sem nem tudtam, hogy ki is az a Demjén, aki aztán pár év múlva a Bergendy együttesben lett énekes és "frontember". A következő évek a Metróval teltek el. Azt már jobban élveztem. Tök közelről látni és hallani a zenét. Az akkor még normális kinézetű Zalatnay is föllépett velük. Talán akkor már járt a Frenreisszel. Bár ez teljesen lényegtelen. A zenéhez képest. Amit szerettem. Bár koncertjükön a Metró klubban soha nem voltam. Inkább a lemezeket vettem meg. Így a föntebb hallható négyszámos kislemezt is.