Személyi igazolvány

Az elsőt úgy hívtam: rendőrkéztől bemocskolt személyim. Az első oldal alján, a gerinctől jobbra és balra egy-egy fekete folt volt benne egy idő után. Sok rendőrnek a koszos hüvelykujja mély nyomot hagyott rajta. Vagyis nem is mélyet, mint inkább magasat. Egymásra rakódott koszréteg. Arra azonban kevésbé emlékszem, hogy mi volt amikor nálam volt. Annál jobban arra, amikor nem volt nálam.
Az egyik alkalommal a Könyvtárból a postára mentünk a Bazilika mellé. Odafelé gyalog, vissza szerencsére már taxival. A személyit természetesen nem vittük magunkkal, hiszen dolgoztunk, hivatalosak voltunk. A Filmmúzeumnál megállított a rendőr, hogy hová-hová? Mondtuk nekije. Mondja, ő ezt nem hiszi. Mondjuk nekije, hogy föltart minket a munkánkban. Mondja nem hiszi. Mondtuk jól van. Menjünk vissza a könyvtárba. Nem volt rest. Bementünk a hátsó kapun és a gazdaságis bácsihoz bekopogtunk. Bemutattuk neki a velünk érkezett rendőrt. Ő szabályszerűen leigazoltatta és megkérdezte, hogy mi baja velünk, becsületes dolgozókkal. Nem volt náluk a személyi. Mondja erre az Ede bácsi: Na és? Ha még egyszer megállítja őket, lesz mihez tartania magát. Ezzel szélnek eresztette. Mi pedig ezek után odafelé is taxival mehettünk. Happy end.
A másik eset nem volt ennyire szerencsés kimenetelű. Balatonon voltunk, Füreden. A mellettünk lévő sátrakban Győrből érkezett sporttársaság lakott. Volt nekik gumikajakjuk, amit szívesen adtak kölcsön. Egy nap elkértük és elindultunk Csopakra, ahol a Gábor ismerősei nyaraltak. Már sikerült a füredi hajóútvonalon keresztül eveznünk, amikor mellénk siklott egy rocsó a rendőrökkel. Szintén az ominózus hová-hová? Mondtuk, hogy Csopakra. Honnan? Mondtuk Füredről. Hova valósiak vagyunk? Mondtuk Pestiek. Honnan a győri csónak? Mondtuk kölcsön. Mondták nem hiszik. Hol a személyink? Mondtuk a kempingben. Akkor irány vissza. Mit mondjak, látvány voltunk, ahogy rendőri kísérettel visszaérkeztünk a kempingbe. Igazoltuk magunk, igazoltak minket, igazolták a csónakot. És igazat beszéltünk. Elnézést nem kértek. Mi viszont még egyszer megtehettük az utat. Utána persze napokig sehová, mert egyrészt úgy leégtünk, hogy ihaj, másrészt egy kicsit a tenyerem sem úgy nézett ki, mint előtte.

Füred 3.

Két évvel ezelőtt ez volt az utolsó napom a Szívkórházban. Úgy menni haza, hogy sem időm, sem pénzem nincs és nem is lesz, hogy ajándékot vegyek, hát nem töltött el örömmel. A beteg szívem mélyén is tudtam azért azt, hogy elég, ha én hazamegyek és kis családommal töltöm a Karácsonyt. De akkor is. Ezért elhatároztam, hogy valami kis valamit viszek én is a fa alá. A Gyermekem megkapta a Füreden vásárolt bögrémet örök mementóul, feleségemnek meg sikerült vennem egy kis ékszeres szelencét. Jó barátom, Ogysimplon jött le értem kocsival. Érdemes őt is meglátogatni. Itt a neten.
Szóval hazaérkeztem és egy boldog Karácsonyt töltöttünk el kis családommal.

Füred 2.

A napi elfoglaltság nem igazán engedte meg, hogy a szegény katéterezett beteg lazsáljon. :-) Körülbelül így festett egy nap programja, legalábbis az első héten:
5 óra: vér- és vizeletlabor
6 óra gyógyszer
8 óra injekció, utána torna
8.30 masszázs
9 reggeli
10-12 vizit illetve a rá való várakozás. Itt lehetett nyugton lenni. :-)
13 ebéd
14 életmód-előadás vagy más napon másról szóló
15.30 relax
16-18 között gyaloglás a Tagore sétányon, méterre és időre. Mármint mérni a távolságot és az eltelt időt. Kiderült, nem sietni kell, hanem nyugodtan sétálni.

Volt alkalmam sétálni ilyen behavazott úton is. Ott már nem is volt gond. De oda lejutni már nem volt könnyű. Csúszott mint a fene. :-)
18.30 vacsora
20 gyógyszer, injekció
Utána csendes pihenő, azaz jó éjszakát! :-)

Füred 1.

Még a Kardiológián kérdezte a doktornő, nem akarok-é rehabilitálódni Sopronban vagy Füreden. Lehetőségem van rá és ő úgy gondolja, ne hagyjam ki. Nagyjából persze én is úgy gondoltam, de a három hét, amiről szó van tartalmazza a Karácsonyt és a Szilvesztert is. Mondjuk azért nem olyan nagy kár. Végül is döntöttem. Lemegyek. Füredre. Az közelebb van és könnyebben meglátogatható vagyok. Ami ennél is több. Lehetőség van három hét helyett kettőt lent tölteni, ami azért is volt egyszerű, mert az utolsó hét összesen két nap érdemi rehabilitálást tartalmazott volna. A többi csak egyszerű pihenés, amit itthon is meg lehetett ejteni. :-)

Mindkét helyen, Sopronban és Füreden, rehabilitálódott édesapám is. Mindkét helyen meglátogattam őt. Mondjuk a soproni volt a kalandosabb, mivelhogy a haverommal két órát töltöttünk a határőrség "fogadószobájában", mire tisztázódott, hogy apám valóban a kórházban van és ráadásul tudott is arról, hogy jövünk. :-(
Szóval Füred mellett döntöttem és pontosan két évvel ezelőtt ilyentájt még az M7-esen döngettünk lefelé kolléganőmmel. Nehezen bírtam rávenni a visszafogott sebességhasználatra. :-) Régóta nem ültem autóban, régóta nem jártam Pesttől távol. Féltem is egy picit, és persze élvezni is akartam az utat.
Végül csak megérkeztünk. Furcsa érzés volt. Még csak képek sem éltek bennem, hogy milyen is volt harminc évvel azelőtt ott lenni. Talán csak a Tagore sétányról ugrott be egy-két kép.
Elég hosszú időbe telt, mire megkaptam a szobámat, elhelyezkedtem, megkaptam az első utasításokat és az ebédet. Egy kétágyas szobában egyedül töltöttem el az első néhány napot. Csönd és nyugalom töltött el néhány napig. Meg a szigorú napirend.

'68

1. A gimnázium első éve néhány héttel korábban végződött. Teljes felújítást végeztek a suliban. Az elmaradt tanítás idejére az Expressz utazási irodával közösen külföldi utat/utakat (?) szerveztek. Anyám befizetett egy Moszkva-Leningrád útra. Vonattal mentünk először Moszkvába, majd onnan Leningrádba és vissza. Tizenötéves voltam. Sok mindenre nem emlékszem Moszkvából. Erre talán:

Persze azért láttuk a Vörös teret, voltunk a Lenin Mauzóleumban és ebből következően láttuk Lenint. Voltunk a Gumban és ott költöttük el kevéske pénzünk nagy részét különböző hülyeségekre vagy ajándékokra, amit aztán tételesen rávezettünk a vámpapírra, amin ilyen tételek is megjelentek: két darab radír :-). Voltunk egy baletten (?) a Kongresszusi Palotában 6000-ed magunkkal. Elutaztunk Zagorszkba, ott vettem egy rubelért elemes borotvát, amit persze nem igazán használtam. Jártunk a Lomonoszov egyetemen is. Mégis nekem az egész Moszkvai útról az maradt meg, hogy B. Lacival a busz hátsó ülésén ülünk és énekelünk. Utazás előtt nem sokkal jelent meg az Eltávozott nap/Kis virág kislemeze az Illésnek. Meg persze a Mészáros Márta filmje is. Tehát ott ültünk és egymásra tercelve énekeltük a két dalt felváltva:
Eltávozott nap
Jól szórakoztunk. A többiekről nincs hírem. :-)
Egy éjszakai vonatozás után érkeztünk meg Leningrádba. Ott is láttunk sok mindent, amiből nem maradt meg szinte semmi. Tudom, hogy voltunk az Aurórán vagy mellette, a Téli Palotában, elmentünk Petrodvorecbe, voltunk találkozón szovjet pionírokkal :-). Ezekből a programokból ennyi maradt meg bennem:

Amire viszont nagyon jól emlékszem az a történés, amikor is a szomszéd szobában lakó Golyóék kizárták magukat. Bejöttek a mi szobánkba, és a párkányon végig araszolva átmentek a saját szobájukba. Nem tudták megtenni feltűnés nélkül. :-) Elsimítódott az ügy, ha jól emlékszem.
Az út végén szerencsés volt a hazaérkezés. Még a két radír és a borotvakészülék is megmaradt.

2. Hazaérkezvén nem sok időm maradt. Apám benevezett egy hónapos (június) munkára. A FŐPAPI-FŐKUCI-nál dolgozott és szerzett nekem munkát az egyik üzletbe kvázi segédnek. Itt volt az üzlet:

Úgy tűnik, mintha most is valami hasonlónak adna otthont a bolt. :-)

3. Még suli idő alatt elterveztük és megbeszéltük két osztálytársammal, hogy leutazunk Balatonra, eltölteni néhány napot/hetet. Volt a Főpapifőkucinak egy állandó sátortábora Balatonfüreden, ahol váltott turnusban lehetett balatonozni. Ebbe neveztünk be. Egy évvel később ennek a kempingnek a recepcióján néztük, ahogyan Armstgrong megteszi az első lépést a Holdon.

4. Augusztus 20-án éjjel a Varsói szerződés tagállamai bevonultak Csehszlovákiába.


Nights in White Satin Prague 1968