Október 23.

Köztársaság tér

Idén is gyújtottam mécsest a Köztársaság téren.
Sokan nem voltam.

Mécsesek

Egy mécses ide:

Egy mécses ide:

Faludy György: 1956, te csillag

A terrible beauty is born.
(Yeats)

Másnap, szerdán reggel: por, ágyúszó
és szenvedés; mégis, mikor átvágtam
a Hősök terén, mosolyognom kellett,
mert nem állt szobor többé a csizmában; –

csütörtök: lázrózsák mindenki arcán.
Földváry már kedd este elesett
a Rókus előtt. Szemközt, az iskola
padlásán felfegyverzett gyerekek; –

péntek: még több vér, tankok a Ligetnél.
Az ütegek torkolattüzeit
nézem éjjel és borzongok: a szörnyű
szépség most nálunk is megszületik; –

hat nap: a kénezett arcú halottak
apró csokorral mellükön, a járdán
(Köztársaság tér), röplapok, szorongás,
szemem előtt kis, tétova szivárvány; –

ölelkezés az Írószövetségben:
csomagolnak és indulnak haza;
feltépett sínek, utcák és fölöttünk
a szabadság liliom-illata; –

ezerhétszázhárom, nyolcszáznegyvennyolc,
és ötvenhat: egyszer minden száz évben
talpra állunk kínzóink ellen. Bármi
következik, boldogság, hogy megértem; –

és újra péntek: a Dunánál állunk,
a nap áttör ködön, füstön. Talán
sikerül minden s az alkonyat bíbor
brokátja Zsuzska lenszőke haján;–

és szombat: hajnalban csupa reménység,
de estefelé: nyakunkon a kés.
A keleti szemhatár mögött mocskos
felhők, nyugatról álszent röfögés; –

mentünk a kétszázezerrel: nem bírok
újabb börtönt, s ha nem is jött velem:
Árpád óta bennem lakik az ország,
minden völgyét meg dombját ösmerem; –

a Bach-huszárok tankban tértek vissza:
eddig sem ápolt, s ha más föld takar,
mit számít az? és mit, hogy fiam majd
Dad-nek szólít és nem lesz már magyar?

Mit elvesztek, ötven vagy száz év múltán
az ifjúságtól mind visszakapom,
és otthon, a sötét előszobákban
kabátom még ott lóg a fogason –

ezerkilencszázötvenhat, nem emlék,
nem múlt vagy nékem, nem történelem,
de húsom-vérem, lényem egy darabja,
szívem, gerincem – kijöttél velem

az irgalmatlan mindenségbe, hol a
Semmi vize zubog a híd alatt
és korlát nincs sehol sem – életemnek
te adtál értelmet, vad álmokat

éjjelre és kedvet a szenvedéshez
s az örömhöz; te fogtál mindig kézen,
ha botladoztam; hányszor ihlettél meg,
s nem engedted, hogy kifulladjak vénen; –

ezerkilencszázötvenhat, te csillag,
oly könnyű volt a nehéz út veled!
Nagyon soká sütöttél ősz hajamra,
ragyogj, ragyogj, ragyogj sírom felett.

(Toronto, 1986)

Állomás

Tegnap állomás voltam egy forgószínpadon. Előtte való nap délután fölhívott gyermekem osztálytanítója és megkérdezte, hogy vállalnám-e egy állomás szerepét egy másnapi, október 23-i felsőtagozatos helyszínismertető "versenyen". Ezen a nyolc vegyes csapatra osztott felsőtagozat csapatai meglátogatak nyolc '56-os helyszínt, és különböző feladatokat hajtanak végre. Nekem a Köztársaság tér jutott. Az volt feladat, hogy egy újágcikk és éhány fotó alapján kb. 15 mondatban írják le, mi is történt a téren október 30-án. Hogy az esemény ne legyen túl hosszú, négy-négy csapat ment négy-négy helyszínre. Azaz négy csapat ugyanarra a négy helyszínre és a másik négy csapat a másik négy helyszínre, forgószínpadszerűen. Most, hogy ilyen bonyolultan sikerült előadni a történetet, annyit még elmondanék, hogy elég ügyesen megoldották a feladatot, bár nem mindegyik gyermek vett részt teljes energiával a feladat megoldásában.
Amíg várakoztam a következő csapat megérkezésére, körbejártam a térnek azt a részét, ahol az események zajlottak. At Erkel színház lépcsőjére föl nem juthattam, mert az egészet körbekerítették az omlásveszély miatt. 1956-ról a téren két megemlékezést találtam:
Az egyik egy szobor:

A másik egy emléktábla:

Ezen kívül még ott van az akkori pártház, a későbbi MSZP székház, ami most üresen áll. A többi néma csend. Ha valaki tud még ott emlékhelyet, kérem értesítsen.

'56

Van egy állandóan visszatérő "rövidfilmem" 56-ról. Csak három és féléves voltam akkor, és az a néhány kocka pereg le előttem, midőn a Népköztársaság útján megyünk keresztül úgy, hogy nem messze egy tank közeledik.
Sokáig azt hittem, hogy valamikor láttam egy filmrészletet és az maradt meg. Néhány éve, mikor Kanadában élő bátyám itthon volt, meséltem neki és ő mondta, hogy ő is emlékszik erre: a nyakában vitt haza a Hunyadi térről, ahol játszottam (?), a Csengery utcába, ahol akkor laktunk.