'98-ban már a második kötetet adtam ki Meja Mwangitól, a méltán világhíres Kelet-Afrikai írótól.

Az idők folyamán három regényét is megjelentettem, időrendben: Afrika csendes, Nyomozás Bozótországban, Az utolsó dögvész.




Aktív kiadói koromban Zoltai Dénes könyvének (A zeneesztétika története) kiadása közben került szóba egy Wagnerről szóló kötet megjelentetése. Tartalmazta volna Baudelaire Tannhäuser-tanulmányát valamint Nietzsche kései nagy értekezését a „Nietzsche kontra Wagner”-t. Az utóbbi később kimaradt a kötetből, helyére Wagner három elbeszélése került.
A szokásokhoz híven tiszteletpéldányt küldtünk Rockenbauer Zoltánnak és Farkasházy Tivadarnak egyaránt. A miniszter úr levélben köszönte meg a kötetet. A levél géppel írt és nyomtatott formában készült, megtoldva két kézzel írt sorral. Farkasházy nem reagált.
Amikor a már említett Kelet-Nyugati pályaudvart csináltam, Tamás felajánlotta könyvének a Hadiösvénynek a kiadását. Megkaptam a kéziratot. Elolvastam, de sajnos azt kellett mondanom, hogy nem tudok semmilyen kockázatot vállalni, pedig tetszett a regény. Ezért visszaadtam. A nem oly régi rendrakásnál ráakadtam a fenti levélre, ami a kéziratban volt.
De mesélek mást. A Móra kiadó megjelentette Rajsli Emese Szörnyek könyve című kötetét, testvére illusztrációival. Ugyanabban az időben a kiadónál megjelent Schobert Norbert A varázskódok titka című kötete. Meglátogattam a Libri egyik boltját az Europarkban. Külön polcrészlet volt a számtalan Móra-kiadvány számára. Köztük volt fő helyen a Schobert-könyv is. Viszont Emese könyve sehol. Elmentem megnézni a gyermekek számára fönntartott polcokat és ott is végig böngésztem a könyveket. Nem találtam. Mondom megkérdem már, hogy miről is van szó? Az eladó először készségesen megnézte a számítógépet, és örömmel konstatálta, hogy van a kötetből. Elkezdte keresni a polcokon. Ő sem találta. Mivel nem mozdultam, kénytelen volt bemenni a raktárba és kihozni néhányat. Egyet a kezembe nyomott, a többit betette a polcra. Nem a többi akkori Móra-kiadvány közé, hanem a polcra. Itt már csak üvölteni akartam, de újból a csöndet választottam. 
Ekkor, '96-ban kezdtem el saját jogon a könyvkiadást. Már készült az első kötet, a Thikai lángfák, mikor megkerestek azzal, hogy nézzem meg egy hajléktalan embernek, Csapó Sándornak a novelláit. Ki szeretném-e adni? Mivel csak olvasni szeretem az irodalmat, érteni nem értek hozzá, ezért segítséget kértem, és az azt jelentette, hogy a könyv megjelenhetett. Nagy élményem volt abban az évben, amikor a Könyvhéten a szerző kezébe adhattam művét. Sajnos csak személyes maradhatott. A könnycseppek szóban visszaadhatatlanok. 
