Nem azért voltam távol, mert sztrájk volt. Nincs napi kapcsolatom a BKV-val. A biciklim nem sztrájkol. Szerencsére. Viszont elgondolkodtatott a sztrájk. Két hete a postán kérdeztem az ott dolgozó hölgyet, hogy lesz-e sztrájkjuk, mivel hogy rebesgettek valami affélét. Mire ő két dolgot mondott. Az egyik, hogy a dolgozó között nem volt beszédtéma a sztrájk, a szakszervezet nem kezdett el kérdezősködni, hogy kinek van ingerenciája és kinek nincs. A másik mondata volt az, ami igencsak elgondolkodtatott. Azt mondta, hogy ha sztrájkol is, a fölgyülemlett munkát neki kell elvégezni, ha vége van. Nincs, aki megcsinálja helyette. És fölgyülemlik a munka. Ellentétben a buszsofőrökkel, a vasutasokkal. Az el nem indult buszt később semmi nem tudja pótolni. Az el nem indult vonatokat senkinek nem kell később elvezetni.
És hogy hazai vizekre evezzek: a meg nem tartott órákat az iskolában be kell pótolni. Plusz tanítási napok lesznek a tanév befejezése után. Nem beszélve arról, hogy az iskola nem engedheti meg magának, hogy a munkabeszüntetés idején ne felügyeljen az iskolában a gyermekekre, mint elégséges szolgáltatás.
Az ideiglenesen leállított vasúti forgalom "áldozatai". Siralmas látvány mindenképpen. De ha azt az információt veszem alapul, hogy valaki egy két kocsiból álló szerelvény egyedüli utasaként tett meg hosszú utakat, akkor talán érthető a helyzet. Én sajnálom a vonatokat, mert gyermekkorom egyetlen utazási lehetősége volt. És ki is használtam. A kályhával fűthető kocsiktól a nyolcszemélyes kupés vagonokig. Retrószerű nosztalgia. :-)
