'98-ban már a második kötetet adtam ki Meja Mwangitól, a méltán világhíres Kelet-Afrikai írótól.
Az idők folyamán három regényét is megjelentettem, időrendben: Afrika csendes, Nyomozás Bozótországban, Az utolsó dögvész.
Mindennapok és a múlt. Bennem így keverednek. Én már megszoktam. :-)
2010. április 29., csütörtök
Könyvfesztivál
A hétvégi fesztivált személyesen már nem látogattam meg. Sajnos komolyan még nem tudok nosztalgiázni, pedig volt idő, amikor én is ott feszítettem az egyik standon, sőt, vendéget is hívtam, innen Afrikából.
'98-ban már a második kötetet adtam ki Meja Mwangitól, a méltán világhíres Kelet-Afrikai írótól.
Az idők folyamán három regényét is megjelentettem, időrendben: Afrika csendes, Nyomozás Bozótországban, Az utolsó dögvész.
'98-ban már a második kötetet adtam ki Meja Mwangitól, a méltán világhíres Kelet-Afrikai írótól.
Az idők folyamán három regényét is megjelentettem, időrendben: Afrika csendes, Nyomozás Bozótországban, Az utolsó dögvész.
Színház
A suliban a szülők számára szerveztek színjátszó kört. Két színész szülő vezeti. Már a kezdetektől szerettem volna részt venni, de egy kis technikai probléma meggátolt ebben, így tegnap vettem részt először egy mítingen. Élmény volt. A különböző szituációs játékok, feladatok feledtették az idő gyors múlást. A leginkább az tetszett, amikor egy festmény előéletét kellett megjeleníteni. Nekünk az alábbi kép jutott: 
Azaz: A Moulin Rouge-ban.
Az este utána döntésem: folytatom. Tetsz a dolog.
Azaz: A Moulin Rouge-ban. Az este utána döntésem: folytatom. Tetsz a dolog.
2010. április 26., hétfő
Magyarország 20.
Téravató Wekerlén. 
Lehetne ez egy kis színes hír a hétköznapok palettáján. De. Volt itt egy hulladéksziget. Az alábbi távolságjelző póznán nincs rajta, hogy hol van a legközelebbi.
Korábban már írtam erről. Emlékeztetőül.
A történet tehát ott áll, hogy Wekerle ezen része immár nem rendelkezik hulladékszigettel, köszönhető többek között az önkormányzatnak, a most megválasztott országgyűlési képviselőnek, a Védegyletnek, a Humusznak, a ... Hiszen a védnökök között ők is ott voltak.
Félreértés ne essék! Örülök Wekerle szépségének. Csak valami olyan ígéret hangzott el anno, hogy megoldják a házilagos szelektív szemétgyűjtést. Öt év múlva. Addig az itten lakosok
1. nem gyűjtenek szelektíve.
2. összegyűjtik és elszállítják az Ady túloldalán lévő lakótelepre, merthogy az ott lakókat nem zavarja a gyűjtő konténer.
Lehetne ez egy kis színes hír a hétköznapok palettáján. De. Volt itt egy hulladéksziget. Az alábbi távolságjelző póznán nincs rajta, hogy hol van a legközelebbi.
Korábban már írtam erről. Emlékeztetőül.
A történet tehát ott áll, hogy Wekerle ezen része immár nem rendelkezik hulladékszigettel, köszönhető többek között az önkormányzatnak, a most megválasztott országgyűlési képviselőnek, a Védegyletnek, a Humusznak, a ... Hiszen a védnökök között ők is ott voltak.
Félreértés ne essék! Örülök Wekerle szépségének. Csak valami olyan ígéret hangzott el anno, hogy megoldják a házilagos szelektív szemétgyűjtést. Öt év múlva. Addig az itten lakosok
1. nem gyűjtenek szelektíve.
2. összegyűjtik és elszállítják az Ady túloldalán lévő lakótelepre, merthogy az ott lakókat nem zavarja a gyűjtő konténer.
Csernobil
Huszonnégy évvel ezelőtt, éjfél körül történt az eddigi legsúlyosabb nukleáris baleset. Lányom az egyik éves munkájának választotta ennek bemutatását. A kutatásba bekapcsolódva összefoglalva láttam ennek az eseménynek borzalmasságát. Keményen fejbe vágott. Annak idején elég könnyelműen vettem, hiszen "nem nálunk történt". Azóta persze tudjuk, hogy semmi nem történhet úgy, hogy máshol ne legyen komoly hatása (ld. Izland ma.).
Néhány kép emlékeztetőül:
2010. április 22., csütörtök
Napi aktuális
Nagyon az. Jöttünk haza a piacról, amikor a Fő utcában halljuk, hogy komoly szirénázás folyik. Először csak néhány rendőrautó ment el előttünk a József Attila utcánál. Bringáztunk tovább az Ady felé. Ahogy közelebb értünk, veszett szirénázás, tülkölés és ahogy láttuk is az autókat, villogó kék fény egészítette ki a hatást. Vagy húsz rendőrautó száguldott egymás után a villamos síneken, hatalmas porfelhőt hagyva maguk után. Mikor elment az utolsó, egy perc szünet állt be, majd újabb szirénázás, most megint a József Attila utca felől. Hazafelé találkoztunk még a Fő utcában egy eltévedt rendőrautóval, amelyik szintén használta a szirénáját.
Itthon bekapcsoltam a gépet, de semmi hír nem volt erről se az Indexen, se az Origón. Most mikor írom sem, sőt a Klubrádió uptodate autósa sem jelentkezett még a hírrel, bármi legyen is az. Ennyi a tudósítás. Egyszerre láttam 20 rendőrautót egymás után szirénázva elhaladni. Ez is megvolt az életemben. :-)
Itthon bekapcsoltam a gépet, de semmi hír nem volt erről se az Indexen, se az Origón. Most mikor írom sem, sőt a Klubrádió uptodate autósa sem jelentkezett még a hírrel, bármi legyen is az. Ennyi a tudósítás. Egyszerre láttam 20 rendőrautót egymás után szirénázva elhaladni. Ez is megvolt az életemben. :-)
Ruhatár
A képen az első munkahelyem ruhatára látható. Könyvtári életem során elég sokat kellett és lehetett helyettesítenem a könyvtár legkülönbözőbb részein. Dolgoztam a szerzeményin, a folyóiratraktárban és az Adrémában (Erről majd egy másik alkalommal és bővebbet). Ezeken a helyeken hosszabb időt, éveket töltöttem. (14 évig dolgoztam ott.) Viszont elég sok alkalommal, mint egy könyvtári Jolly Joker, helyettesítettem a kölcsönzőben, az olvasóteremben, a legkülönbözőbb raktárszinteken és a ruhatárban. Ott leginkább az első időkben, 75-ig a bevonulásomig. Voltam délelőtt és voltam délután. Volt, hogy délelőtt dolgoztam a rendes helyemen, és délután ültem/álltam be a ruhatárba. A plusz időt nem pénzben fizették ki, hanem szabadságban kaptam meg, aminek az volt az előnye, hogy nyaranta 30 teljes napot tölthettem el munkahelyen kívül. Ez adott lehetőséget többek között a hosszabb csavargásra.
A ruhatár - és persze az olvasó és a kölcsönző is - remek lehetőséget biztosított az ismerkedésre. Így esett, hogy az egyik késő délután - az olvasó és ezzel együtt a ruhatár este nyolcig volt nyitva -, hogy bejött az aulába egy fiatalember, kiről kiderült, hogy chicagói, és szintén könyvtáros ottan, abban a nagy városban.
Akkor még komoly beszélgetésekre voltam képes angolul, ezért aztán jól kitöltöttük az effektív munka nélküli időt. Több napon keresztül bejárt a könyvtárba, sokat beszélgettünk. Lezser gyermek volt, akire nem volt szívem rászólni, de képes volt törökülésben fölülni a táskák számára a képen is látható mineknevezzemre. Én bent a kis kuckómban, ő kint a ruhatár előtt. Egyszer csak hallom, hogy a liftajtó csukódik, és az oldallépcsőn megjelenik a könyvtár akkor igazgatója, aki az épületben lakott. Megállt az aula közepén és felém fordulva szigorúan nézett. Azt persze csak sejtettem, hogy szigorúan nézett, mert az aula komoly félhomályban volt mindig. 
(Ez a kép mostanság készült és a honlapról való. Viszont most már büszkék a gyönyörűen felújított aulára, ezért a kivilágítás.) Szóltam Richardnak, mert így hívták a srácot, hogy talán le kellene gyünni onnan. Nehezen akart kötélnek állni. De mégis.Richard még kétszer ellátogatott kies hazánkba. Egyszer éppen akkor, amikor a honvédség kötelékében szolgáltam. Sokáig dilemmaként kezeltem a dolgot, hogy most szóljak-e vagy sem, mert mint korábban írtam, szigorúan titkos feladatom volt. Elmentem hát a poltiszthez, hogy beszámoljak a történtekről, ráadásul úgy, hogy haza is szerettem volna menni Sivária cityből. Jól sült el a dolog. Egy fiatal tiszttel beszélgettem, addig sem kellett mást csinálnom, és a végén még haza is engedtek. Persze a mai napig nem értettem, hogy miért.
Színház
Nos. A tegnapi előadás szenzációs volt. Ha azt vesszük, hogy az egészet egyvégtében, de egy vágtában nem próbálták el, akkor a teljesítmény még inkább fantasztikus. Képek egy kicsivel később prezentálok, merthogy a darabban szereplő újságíró, aki egyúttal fényképezett, élesben csinálta. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lehetett a darab belülről.
2010. április 20., kedd
Választójog címén
Az alábbi írásom jelent meg a galamus.hu-n.
A törvények és a magyar nyelv törvényei
(Avagy: Miért nem a saját kerületének jelöltjére szavaz a távollévő?)
Részlet az Alkotmánybíróság 6/1991. (II. 28.) AB határozatának indoklásából:
„A kifejtettek miatt az Alkotmánybíróság úgy ítéli meg, hogy a magyarországi állandó lakással rendelkező, de a választás napján lakóhelyétől távol levő választópolgárt – a Magyar Köztársaság felségterületén belül bárhol is gyakorolja szavazójogát – az országgyűlési képviselők általános választásánál olyan helyzetbe kell hozni, mintha állandó lakóhelyén adná le szavazatát, azaz nem fosztható meg attól a jogtól, hogy az állandó lakóhelye szerinti területi választókerület, valamint egyéni választókerület JELÖLTJÉRE egyaránt szavazhasson. Ennek – mint azt a Belügyminisztérium Választási Irodája is megerősítette – technikai akadálya nincs. A szóba jöhető technikai megoldások közül annak a kiválasztása, amely a legnagyobb garanciát nyújtja a választások tisztaságára nézve, egyszersmind biztosítja a szavazás titkosságát is, a törvényalkotóra tartozik, ezért e kérdéssel – mint hatáskörén kívül esővel – az Alkotmánybíróság nem foglalkozott.”
Részlet az 1994. évi III. törvényből, amely az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény módosítása és kiegészítése:
„28. § (1) A Vjt. 40. § (1)-(5) bekezdésének helyébe a következő rendelkezések lépnek:
(1) Ha a választópolgár a nyilvántartás elkészítése után a lakóhelyét megváltoztatja, az új lakóhely szerint illetékes jegyzőtől vagy – a szavazás napján – a szavazatszámláló bizottságtól kérheti a választók nyilvántartásába való felvételét. A kéréshez csatolni kell a korábbi lakóhely szerint illetékes jegyző igazolását arról, hogy a kérelmező a választók nyilvántartásában szerepelt.
(2) Az a választópolgár, aki lakóhelyétől a választás napján távol van, a lakóhelye szerint illetékes jegyzőnek az igazolása alapján kérheti a tartózkodási helyén a jegyzőtől vagy - a szavazás napján - a szavazatszámláló bizottságtól, hogy vegyék fel őt a választók nyilvántartásába.
(3) A (2) bekezdés szerinti igazolással a választópolgár területi választókerületi és egyéni választókerületi JELÖLTRE egyaránt szavazhat…”
Összegezve tehát: az Alkotmánybíróság 6/1991. (II. 28.) AB határozatának indoklása alapján tehát bárhol is tartózkodom, a saját választókerületem JELÖLTJÉRE szavazhatok, mígnem az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény 1994-es módosítása szerint általában a választókerületi és egyéni választókerületi JELÖLTRE adhatom a voksom. Olyan törvényt nem találtam, amely a konkrét „jelöltje” és általában a kerületi „jelölt” közötti különbségtételt egyértelműen megfogalmazta volna. Mi lehet ennek az oka?!
Az a fránya magyar nyelv, na és persze a PISA-jelentés.
A nyilvánvaló tévesztésről egy árva kukk sem hallatszik. Mindenki csak az információs jogról, meg a tehetetlenségről, meg a kiahibásról beszél, de hogy a törvény annak idején úgy el lett..., mint annak a rendje, az szóba sem kerül. Az egészben az a szép, hogy tudtommal a külföldön szavazók esetében érdekes módon meg tudták oldani a kint lévők szavazását úgy, mintha itthon lennének. Trehány férc munka, amit az akkori parlament képes volt megalkotni, az akkor köztársasági elnök képes volt aláírni és átengedni, és az alkotmánybíróság, mivel tudtommal nincs jogköre ellenőrizni, csak felkérésre, hagyta. Éljen!
A törvények és a magyar nyelv törvényei
(Avagy: Miért nem a saját kerületének jelöltjére szavaz a távollévő?)
Részlet az Alkotmánybíróság 6/1991. (II. 28.) AB határozatának indoklásából:
„A kifejtettek miatt az Alkotmánybíróság úgy ítéli meg, hogy a magyarországi állandó lakással rendelkező, de a választás napján lakóhelyétől távol levő választópolgárt – a Magyar Köztársaság felségterületén belül bárhol is gyakorolja szavazójogát – az országgyűlési képviselők általános választásánál olyan helyzetbe kell hozni, mintha állandó lakóhelyén adná le szavazatát, azaz nem fosztható meg attól a jogtól, hogy az állandó lakóhelye szerinti területi választókerület, valamint egyéni választókerület JELÖLTJÉRE egyaránt szavazhasson. Ennek – mint azt a Belügyminisztérium Választási Irodája is megerősítette – technikai akadálya nincs. A szóba jöhető technikai megoldások közül annak a kiválasztása, amely a legnagyobb garanciát nyújtja a választások tisztaságára nézve, egyszersmind biztosítja a szavazás titkosságát is, a törvényalkotóra tartozik, ezért e kérdéssel – mint hatáskörén kívül esővel – az Alkotmánybíróság nem foglalkozott.”
Részlet az 1994. évi III. törvényből, amely az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény módosítása és kiegészítése:
„28. § (1) A Vjt. 40. § (1)-(5) bekezdésének helyébe a következő rendelkezések lépnek:
(1) Ha a választópolgár a nyilvántartás elkészítése után a lakóhelyét megváltoztatja, az új lakóhely szerint illetékes jegyzőtől vagy – a szavazás napján – a szavazatszámláló bizottságtól kérheti a választók nyilvántartásába való felvételét. A kéréshez csatolni kell a korábbi lakóhely szerint illetékes jegyző igazolását arról, hogy a kérelmező a választók nyilvántartásában szerepelt.
(2) Az a választópolgár, aki lakóhelyétől a választás napján távol van, a lakóhelye szerint illetékes jegyzőnek az igazolása alapján kérheti a tartózkodási helyén a jegyzőtől vagy - a szavazás napján - a szavazatszámláló bizottságtól, hogy vegyék fel őt a választók nyilvántartásába.
(3) A (2) bekezdés szerinti igazolással a választópolgár területi választókerületi és egyéni választókerületi JELÖLTRE egyaránt szavazhat…”
Összegezve tehát: az Alkotmánybíróság 6/1991. (II. 28.) AB határozatának indoklása alapján tehát bárhol is tartózkodom, a saját választókerületem JELÖLTJÉRE szavazhatok, mígnem az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény 1994-es módosítása szerint általában a választókerületi és egyéni választókerületi JELÖLTRE adhatom a voksom. Olyan törvényt nem találtam, amely a konkrét „jelöltje” és általában a kerületi „jelölt” közötti különbségtételt egyértelműen megfogalmazta volna. Mi lehet ennek az oka?!
Az a fránya magyar nyelv, na és persze a PISA-jelentés.
A nyilvánvaló tévesztésről egy árva kukk sem hallatszik. Mindenki csak az információs jogról, meg a tehetetlenségről, meg a kiahibásról beszél, de hogy a törvény annak idején úgy el lett..., mint annak a rendje, az szóba sem kerül. Az egészben az a szép, hogy tudtommal a külföldön szavazók esetében érdekes módon meg tudták oldani a kint lévők szavazását úgy, mintha itthon lennének. Trehány férc munka, amit az akkori parlament képes volt megalkotni, az akkor köztársasági elnök képes volt aláírni és átengedni, és az alkotmánybíróság, mivel tudtommal nincs jogköre ellenőrizni, csak felkérésre, hagyta. Éljen!
Színház
Tegnap megkezdődött a Művészeti fesztivál a kispesti Waldorf iskolában. Tegnap a tanári koncert és a megnyitó után az első színházi előadás a 7. osztályosoké volt a Szentiván éji álom-mal. A továbbiakban napi két-három előadással folytatódik a fesztivál. 
A további program:
1. o. Tisztás; 2. o. Szent Erzsébet; 3. o. Noé bárkája;
4. o. Csodamalom; 5. o. Odüsszeusz hazatér; 6. o. Thomas Beckett;
8. osztály Emil és a detektívek; 9. o. Nóti Károly: Bohózatok;
10. o. Hősök; 11. o. Az öreg hölgy látogatása.
A további program:
1. o. Tisztás; 2. o. Szent Erzsébet; 3. o. Noé bárkája;
4. o. Csodamalom; 5. o. Odüsszeusz hazatér; 6. o. Thomas Beckett;
8. osztály Emil és a detektívek; 9. o. Nóti Károly: Bohózatok;
10. o. Hősök; 11. o. Az öreg hölgy látogatása.
2010. április 19., hétfő
Emlékfa
Mint a képeken látható, emlékfát állítottak a kertbarátok Dávid Miklósnak:
A nem túl informatív táblát kiegészítendő, a kispesti honlapon találtam ismertetőt Dávid Miklósról. Íme:
"1923-ban költözött Kispestre családjával. Itt végezte iskoláit, majd katonatisztként teljesítette feladatát. A háborút követő kiszolgáltatott helyzetéből kitartó munkával küzdötte fel magát és végzett építőipari technikumot s lett építész. Egy szövetkezeti üzem vezetőjeként ment nyugdíjba. Ismertséget és megbecsülést a munkája mellett végzett kertészeti és környezetvédelmi tevékenységével szerzett. Gyermekkorától a természet szerelmese. 1973-ban az elsők között alakított klubot kertbarát társaival, s egyre tartalmasabb programokkal hívták fel a figyelmet a lakókörnyezet védelmére, az aktuális gondozási feladatok jelentőségére, a dísz- és haszonkertek kialakításának a lehetőségére. 1979-től, mint a Kispesti Kertbarát Kör nagyra becsült elnöke szervezi ezt a munkát."
Újabb információm nincs. Annyit tudok, hogy elhunyt, de hogy mikor, azt már nem. A kerületben kertversenyt neveztek róla, amiben évente hirdetnek eredményt.
Álljon itt a kertbarátok kincseiből egy részlet:
(Köszönet a képért B. Z.-nek.)
A nem túl informatív táblát kiegészítendő, a kispesti honlapon találtam ismertetőt Dávid Miklósról. Íme:"1923-ban költözött Kispestre családjával. Itt végezte iskoláit, majd katonatisztként teljesítette feladatát. A háborút követő kiszolgáltatott helyzetéből kitartó munkával küzdötte fel magát és végzett építőipari technikumot s lett építész. Egy szövetkezeti üzem vezetőjeként ment nyugdíjba. Ismertséget és megbecsülést a munkája mellett végzett kertészeti és környezetvédelmi tevékenységével szerzett. Gyermekkorától a természet szerelmese. 1973-ban az elsők között alakított klubot kertbarát társaival, s egyre tartalmasabb programokkal hívták fel a figyelmet a lakókörnyezet védelmére, az aktuális gondozási feladatok jelentőségére, a dísz- és haszonkertek kialakításának a lehetőségére. 1979-től, mint a Kispesti Kertbarát Kör nagyra becsült elnöke szervezi ezt a munkát."
Újabb információm nincs. Annyit tudok, hogy elhunyt, de hogy mikor, azt már nem. A kerületben kertversenyt neveztek róla, amiben évente hirdetnek eredményt.
Álljon itt a kertbarátok kincseiből egy részlet:
(Köszönet a képért B. Z.-nek.)
2010. április 18., vasárnap
Baleset
Sajnálatos módon beszélni nem tudok. Pénteken egy kicsinység figyelmetlen voltam. A járdán bringázva nekimentem a járda közepén az autósokat elriasztandó oszlopnak. A kerékkel és telibe. Ennek következtében eldőltem, szerencsétlen módon azonban az út szélén korlát volt, amelyik középen is össze volt kötve. Erre a korlátra estem rá oldal irányból úgy, hogy a vas a fülem alatt csattant a fejemen. Azóta nehezemre esik a beszéd, bár mára már jobban érzem magam, viszont enni azt nem igazán tudok, mert az álkapcsomat nem tudom mozgatni. A nyelvemet is csak le és föl, de nem teljesen, viszont előre hátra nem. Így igencsak korlátozva vagyok az evésben. Harapni meg egyáltalán nem tudok, mert mind állkapocs összeszorítás fáj.
Viszont szerencsére már tudok ülni és írni, és most itt is vagyok. Újra. :-)
El lehet persze gondolkodni azon, hogy mit is keresek én a járdán és azon is, hogy mi a megveszekedett francnak a korlát. De ez most és itt nem vezet sehová. :-)
Viszont szerencsére már tudok ülni és írni, és most itt is vagyok. Újra. :-)
El lehet persze gondolkodni azon, hogy mit is keresek én a járdán és azon is, hogy mi a megveszekedett francnak a korlát. De ez most és itt nem vezet sehová. :-)
2010. április 15., csütörtök
A tavasz 17 pillanata 12.
A jégeső előtt 
A jégeső 
A jégeső után 
Azaz mint látható, szerencsére most nem viselte meg a fánkat az égi áldás.
A jégeső 
A jégeső után 
Azaz mint látható, szerencsére most nem viselte meg a fánkat az égi áldás.
2010. április 13., kedd
Szól a rádió
Gyermekkorom egyik hatalmas felfedezése volt, bár erre csak utólag jöttem rá, hogy nyolc éves koromban megálmodtam a magnetofont, amiről akkor még halványlila dunsztom sem volt. Úgy jöttem rá, hogy kikapcsoltam a készüléket és azt szerettem volna, hogy a műsor ott folytatódjék, ahol a kikapcsolással abba maradt.
Az első rádiónkat 59-ben vettük egy lottó nyereményből (három találat volt sajnos és nem öt). Nagy kedvence volt a családnak az akkortájt indult Szabó család.
Később, a hatvanas évek második felében, már gyakrabban szólt a Tánczenei koktél, az Ötórai tea és a többi könnyűzenei műsor. Eltekertünk a skála végére is, ahol a Radio Luxembourg szólt a legújabb slágerekkel. Mivel a rádiónk alkalmas volt a rövidhullám vételére, bekerült a repertoárba a Teenager-party és a Délutáni randevú is. Szóval zenével el voltunk látva. A hetvenes évek közepén megkaptam az első sztereó rádiómat, egy Videoton gyártmányú Orpheuszt.
Röviddel később egy Supraphon sasszé (lemezjátszót) egészítette ki az apám szerint bömböldét. :-)A seregben sem szakadtam el a rádiótól. Sőt. Mindennapjaink része lett, amikor is oda kellett ülni a rádió elé (R 1250) és keresni kellett ellenséges rádióadásokat. Itt tettem többek között azt a felfedezést, hogy létezik egy Radio Caroline nevű kalózadó az 1178 kHz-en, (alant a hajó az MV Ross Revenge)
amelyik folyamatos adásban teljes lemezeket, többek között Yes albumokat mutatott be. Egy ideig az sem gátolt minket, hogy a két előttünk lévő rádió egyikén a Szabad Európát hallgassuk (Itt a Szabad Európa Rádió a 16, 19, 25, 31, 41, és 49 méteres rövidhullámon), ami elég tisztán szólt. Ezt sajnos csak addig tehettük, amíg a technikusok "zseniális" módon meg nem oldották a munkánkba való belehallgatást. Ezután már csak akkor hallgathattuk, amikor az ügyeletes parancsnok a műveleti szobában volt. :-)A rádióhallgatással kapcsolatos következő élmény már a nyolcvanas évek vége volt, amikor beindult a 873 kHz-en a Calypso rádió,
amit az akkori munkahelyemen egész nap hallgattunk.Ma már persze speciális, különböző igényeket kielégítő rádióadók léteznek. Nem válogatok most belőlük. Egyről korábban beszámoltam.
2010. április 12., hétfő
2010. április 11., vasárnap
Költészet napja
József Attila
KÉSZ A LELTÁR
Magamban bíztam eleitől fogva -
ha semmije sincs, nem is kerül sokba
ez az embernek. Semmiképp se többe,
mint az állatnak, mely elhull örökre.
Ha féltem is, a helyemet megálltam -
születtem, elvegyültem és kiváltam.
Meg is fizettem, kinek ahogy mérte,
ki ingyen adott, azt szerettem érte.
Asszony ha játszott velem hitegetve:
hittem igazán - hadd teljen a kedve!
Sikáltam hajót, rántottam az ampát.
Okos urak közt játszottam a bambát.
Árultam forgót, kenyeret és könyvet,
ujságot, verset - mikor mi volt könnyebb.
Nem dicső harcban, nem szelíd kötélen,
de ágyban végzem, néha ezt remélem.
Akárhogyan lesz, immár kész a leltár.
Éltem - és ebbe más is belehalt már.
1936. november-december
KÉSZ A LELTÁR
Magamban bíztam eleitől fogva -
ha semmije sincs, nem is kerül sokba
ez az embernek. Semmiképp se többe,
mint az állatnak, mely elhull örökre.
Ha féltem is, a helyemet megálltam -
születtem, elvegyültem és kiváltam.
Meg is fizettem, kinek ahogy mérte,
ki ingyen adott, azt szerettem érte.
Asszony ha játszott velem hitegetve:
hittem igazán - hadd teljen a kedve!
Sikáltam hajót, rántottam az ampát.
Okos urak közt játszottam a bambát.
Árultam forgót, kenyeret és könyvet,
ujságot, verset - mikor mi volt könnyebb.
Nem dicső harcban, nem szelíd kötélen,
de ágyban végzem, néha ezt remélem.
Akárhogyan lesz, immár kész a leltár.
Éltem - és ebbe más is belehalt már.
1936. november-december
2010. április 10., szombat
Ünnep előtt
Pénteken a Havannán: 
Szombaton Kispesten a Kossuth téren:
A Bandzsadzsamping idén elmaradt:
Szombaton Kispesten a Kossuth téren:
A Bandzsadzsamping idén elmaradt:
Levegőt!
József Attila
LEVEGŐT!
Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott
hazafelé menet?
A gyepre éppen langy sötétség szállott,
mint bársony-permeteg
és lábom alatt álmatlan forogtak,
ütött gyermekként csendesen morogtak
a sovány levelek.
Fürkészve, körben guggoltak a bokrok
a város peremén.
Az őszi szél köztük vigyázva botlott.
A hűvös televény
a lámpák felé lesett gyanakvóan;
vadkácsa riadt hápogva a tóban,
amerre mentem én.
Épp azt gondoltam, rám törhet, ki érti,
e táj oly elhagyott.
S im váratlan előbukkant egy férfi,
de tovább baktatott.
Utána néztem. Kifoszthatna engem,
hisz védekezni nincsen semmi kedvem,
mig nyomorult vagyok.
Számon tarthatják, mit telefonoztam
s mikor, miért, kinek.
Aktákba irják, miről álmodoztam
s azt is, ki érti meg.
És nem sejthetem, mikor lesz elég ok
előkotorni azt a kartotékot,
mely jogom sérti meg.
És az országban a törékeny falvak
- anyám ott született -
az eleven jog fájáról lehulltak,
mint itt e levelek
s ha rájuk hág a felnőtt balszerencse,
mind megcsörren, hogy nyomorát jelentse
s elporlik, szétpereg.
Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.
Lelkem nem ily honos.
Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
aki alattomos.
Sem népet, amely retteg, hogyha választ,
szemét lesütve fontol sanda választ
és vidul, ha toroz.
Én nem ilyennek képzeltem a rendet.
Pedig hát engemet
sokszor nem is tudtam, hogy miért, vertek,
mint apró gyermeket,
ki ugrott volna egy jó szóra nyomban.
Én tudtam - messze anyám, rokonom van,
ezek idegenek.
Felnőttem már. Szaporodik fogamban
az idegen anyag,
mint szivemben a halál. De jogom van
és lélek vagy agyag
még nem vagyok s nem oly becses az irhám,
hogy érett fővel szótlanul kibirnám,
ha nem vagyok szabad!
Az én vezérem bensőmből vezérel!
Emberek, nem vadak -
elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel,
nem kartoték-adat.
Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!
1935. november 21.
Epheszoszi Hérakleitosznak nem volt igaza! Mi képesek vagyunk kétszer, sőt, akár háromszor is ugyanabba a folyóba lépni.
LEVEGŐT!
Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott
hazafelé menet?
A gyepre éppen langy sötétség szállott,
mint bársony-permeteg
és lábom alatt álmatlan forogtak,
ütött gyermekként csendesen morogtak
a sovány levelek.
Fürkészve, körben guggoltak a bokrok
a város peremén.
Az őszi szél köztük vigyázva botlott.
A hűvös televény
a lámpák felé lesett gyanakvóan;
vadkácsa riadt hápogva a tóban,
amerre mentem én.
Épp azt gondoltam, rám törhet, ki érti,
e táj oly elhagyott.
S im váratlan előbukkant egy férfi,
de tovább baktatott.
Utána néztem. Kifoszthatna engem,
hisz védekezni nincsen semmi kedvem,
mig nyomorult vagyok.
Számon tarthatják, mit telefonoztam
s mikor, miért, kinek.
Aktákba irják, miről álmodoztam
s azt is, ki érti meg.
És nem sejthetem, mikor lesz elég ok
előkotorni azt a kartotékot,
mely jogom sérti meg.
És az országban a törékeny falvak
- anyám ott született -
az eleven jog fájáról lehulltak,
mint itt e levelek
s ha rájuk hág a felnőtt balszerencse,
mind megcsörren, hogy nyomorát jelentse
s elporlik, szétpereg.
Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.
Lelkem nem ily honos.
Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
aki alattomos.
Sem népet, amely retteg, hogyha választ,
szemét lesütve fontol sanda választ
és vidul, ha toroz.
Én nem ilyennek képzeltem a rendet.
Pedig hát engemet
sokszor nem is tudtam, hogy miért, vertek,
mint apró gyermeket,
ki ugrott volna egy jó szóra nyomban.
Én tudtam - messze anyám, rokonom van,
ezek idegenek.
Felnőttem már. Szaporodik fogamban
az idegen anyag,
mint szivemben a halál. De jogom van
és lélek vagy agyag
még nem vagyok s nem oly becses az irhám,
hogy érett fővel szótlanul kibirnám,
ha nem vagyok szabad!
Az én vezérem bensőmből vezérel!
Emberek, nem vadak -
elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel,
nem kartoték-adat.
Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!
1935. november 21.
Epheszoszi Hérakleitosznak nem volt igaza! Mi képesek vagyunk kétszer, sőt, akár háromszor is ugyanabba a folyóba lépni.
2010. április 9., péntek
Wagner
Aktív kiadói koromban Zoltai Dénes könyvének (A zeneesztétika története) kiadása közben került szóba egy Wagnerről szóló kötet megjelentetése. Tartalmazta volna Baudelaire Tannhäuser-tanulmányát valamint Nietzsche kései nagy értekezését a „Nietzsche kontra Wagner”-t. Az utóbbi később kimaradt a kötetből, helyére Wagner három elbeszélése került. Mint ismeretes, nehéz úgy könyvet kiadni, hogy ne keressen a kiadó egy-két támogatót. Wagner esetében úgy gondoltuk, nem lesz gondunk, hiszen olyan neves rajongóról tudhat a hazai közvélemény mint Farkasházy Tivadar, akinek bérlete van Bayreuthba. Rajta kívül, mint akkor megtudtam, volt még egy lehetséges támogatójelöltünk: Rockenbauer Zoltán, az akkori NKÖM vezetője. Mindkettőt megkerestük telefonon, illetve levélben. Farkasházy válasza elutasító volt. A miniszter úr azonban a saját miniszteri keretéből támogatta a kiadást.
A kötet megjelent. Tartottunk egy bemutatót, ahová mindkét felkeresett támogatót meghívtuk. Rockenbauer miniszter úr külföldi útja miatt kimentette magát. Farkasházy Tivadar megjelent a Helikon Könyvesházban. Kicsit késve ugyan és kicsit korábban eltávozva, de megtisztelte bemutatónkat.
A szokásokhoz híven tiszteletpéldányt küldtünk Rockenbauer Zoltánnak és Farkasházy Tivadarnak egyaránt. A miniszter úr levélben köszönte meg a kötetet. A levél géppel írt és nyomtatott formában készült, megtoldva két kézzel írt sorral. Farkasházy nem reagált.
2010. április 7., szerda
2010. április 5., hétfő
Húsvét
A hatvanas évek elején egy hatodik kerületi négyemeletes bérházban éltünk. Az első emeleten, az északi oldalon volt a kétszobás nagy előszobás, nagykonyhás lakás. Húsvét hétfőn a házban élő unokatestvéremmel végigjártuk a ház lakóit, elmondtuk a locsolóverset és begyűjtöttük az egy-két-öt forintokat. Zsebünkben az összegyűlt 60-70 forinttal kiföldalattiztunk a Városligetbe a Vidám parkba. Jól szórakoztunk a Hullámvasúton, a dodzsemben és a játékteremben.
1974-ben követve a kor szellemét, barátommal vonatra szálltunk egy kisebb csapattal, és meg sem álltunk Kolozsvárig. A pénteki napot ott töltöttük. Aznap este vendégségben voltunk Kallós Zoltánnál. Életre szóló élmény volt. Másnap tovább utaztunk Csíkszeredába, majd onnan Gyimes Középlokra.
A Húsvétot ott töltöttük. Táncházban voltunk, dalokat tanultunk, locsolkodtunk, hímes tojásokat gyűjtöttünk, amiket nagy óvatossággal sikerült haza hozni.
2004 tájékán volt egy fölbuzdulásunk, hogy esetleg kialakítsunk egy saját hagyományt a Waldorf-mozgalom keretében. Mivel sok családnál a régi hagyományok eltünedeztek, a locsolási/locsoltatási hajlandóság a minimumra csökkent, úgy gondoltuk, hogy Húsvét hétfőre kitelepülünk az Iskolakertbe, és ott tojáskereséssel, játékokkal ütjük agyon a délelőtt idejét. Komoly előkészületeket tettünk, amit sajnálatos módon elmosott az aznapra rosszul időzített eső. Bekényszerültünk egy lakásba, amivel nem is volt semmilyen baj, hiszen a tojásfestés és egyéb tevékenységek, a kisgyermekek üdítő jelenléte, vidámsága kárpótolt, csak éppen a hagyományteremtés maradt el. Azóta is.
1974-ben követve a kor szellemét, barátommal vonatra szálltunk egy kisebb csapattal, és meg sem álltunk Kolozsvárig. A pénteki napot ott töltöttük. Aznap este vendégségben voltunk Kallós Zoltánnál. Életre szóló élmény volt. Másnap tovább utaztunk Csíkszeredába, majd onnan Gyimes Középlokra.
A Húsvétot ott töltöttük. Táncházban voltunk, dalokat tanultunk, locsolkodtunk, hímes tojásokat gyűjtöttünk, amiket nagy óvatossággal sikerült haza hozni.2004 tájékán volt egy fölbuzdulásunk, hogy esetleg kialakítsunk egy saját hagyományt a Waldorf-mozgalom keretében. Mivel sok családnál a régi hagyományok eltünedeztek, a locsolási/locsoltatási hajlandóság a minimumra csökkent, úgy gondoltuk, hogy Húsvét hétfőre kitelepülünk az Iskolakertbe, és ott tojáskereséssel, játékokkal ütjük agyon a délelőtt idejét. Komoly előkészületeket tettünk, amit sajnálatos módon elmosott az aznapra rosszul időzített eső. Bekényszerültünk egy lakásba, amivel nem is volt semmilyen baj, hiszen a tojásfestés és egyéb tevékenységek, a kisgyermekek üdítő jelenléte, vidámsága kárpótolt, csak éppen a hagyományteremtés maradt el. Azóta is.
2010. április 2., péntek
Barabbás
KARINTHY FRIGYES
Barabbás
A harmadik nap alkonyán pedig kilépett a bolt keskeny kapuján, és csendesen megindult az úton. Két oldalt füstölögtek a romok. Lent a kiszáradt árok fenekén találta az elsőt azok közül, akik Pilátus háza előtt kiáltozták Barabbás nevét. Elfeketült nyelvvel vonított a vörös felhők felé.
Megállt előtte, és így szólt:
- Itt vagyok!
Az pedig felnézett rá, és zokogni kezdett.
- Rabbi, rabbi! - zokogott.
És a mester szelíden folytatta.
- Ne sírj! Állj fel és jöjj velem! Mert visszamegyek Jeruzsálembe, Pilátus háza elé és új törvényt kérek magamra és reátok, akik Barabbást választottátok, s akikkel ezt mívelte Barabbás.
A nyomorult pedig feltápászkodott és az ő öltönyét megragadta.
- Mester! - kiáltott elfulladva és könnyek között - ó mester, jövök! Mondd meg, hogy mentsem meg magam! Mondd meg, mit tegyek! Mondd meg, mit mondjak!
- Semmit, mondta ő szelíden - csak azt, amit három nap előtt kellett volna mondanod, mikor Pilátus megállt a tornácon és megkérdezett titeket: „Kit engedjek el hát közülük, Barabbást, a gyilkost, vagy a názáretit?”
- Ó, én bolond! - kiáltott a nyomorult fejét öklével verve, - ó, én bolond, aki Barabbást kiáltottam! Barabbást, aki ide juttatott!
- Jól van - folytatta szelíden a mester - most jöjj hát velem Pilátus háza elé, ne törődj semmivel, ne figyelj semmire, csak rám, és amikor én intek neked, kiáltsd egész szívedből és egész tüdődből: „A názáretit!”; mintha azt kiáltanád: „Az életemet!”
Az pedig követte őt.
És találnak útközben egy másik nyavalyást, akinek Barabbás elvette házát, feleségét, gyermekét és szemeit kiszúratta.
És ő homlokon érinté csendesen kezével és így szólt:
- Én vagyok az. Jöjj velem Jeruzsálembe, és amikor én kezemmel érintelek, kiáltsad: „A názáretit!”; mintha azt kiáltanád: „A házamat! A gyermekemet! A szemem világát!”
Az pedig felzokogott és követte őt.
És találtak még másikat is, kinek lábai és kezei kötéllel voltak összekötve és nyakára hurkolva, őt magát pedig arccal lefelé bűzhödt mocsárba nyomta le Barabbás, tetvek és csúszómászók közé.
Odament hozzá, és megoldotta kötelékeit, és így szólt:
- Ismerlek téged. Te költő voltál, aki a lélek rajongó repülését hirdetted: Jöjj velem, és amikor intek, kiáltsad: „A názáretit!”; mintha ezt kiáltanád: „A szabadságot! A léleknek és a gondolatnak a szabadságát!” Az pedig megcsókolta az ő saruját és csak a szemével könyörgött, mert a szája még tele volt sárral.
És így mentek tovább, és egyre több béna és sánta és nyomorult bélpoklos csatlakozott hozzájuk, akiket Barabbás tönkretett. És mindegyik külön-külön zokogva verte mellét és könyörgött neki, hogy intsen majd, ha kiáltani kell: „A názáretit!”; mintha azt kiáltanák: „Békesség, békesség! Békesség e földön!”
Estére pedig megérkeztek Jeruzsálembe, Pilátus háza elé.
Pilátus a tornácon ült és estebédjét költötte Barabbással, a gyilkossal. Kövéren és fénylő arccal ültek ott, nehéz borokat ittak, és drága ételeket ettek arany edények fenekéről: skarlátpiros palástjuk messze világított.
A názáreti pedig, élén a sokaságnak, mely követte őt, a tornác elé járult és felemelvén átszegezett kezeit, szelíden szólni kezdett:
- A pászkák ünnepe nem múlt még el, Pilátus! Törvény és szokás, hogy húsvétkor egyikét az elítélteknek elbocsátod, úgy, ahogy a nép kívánja. A nép Barabbást kívánta, engem megfeszítettek - de vissza kellett térnem halottaimból, mert láttam, hogy a nép nem tudta, mit cselekszik. E sokaság mögöttem megismerte Barabbást és most új törvényt akar. Kérdezd meg őket újból, amint a törvényeinkben meg vagyon írva.
Pilátus pedig gondolkodott, aztán vállat vont, és kiállván a tornác szélére, csodálkozva nézett végig a sokaságon és szólt:
- Hát kit bocsássak el már most, Barabbást, vagy a názáretit?
És akkor ő intett nekik.
És ekkor zúgás támadt, és mint a mennydörgés, zengett fel a sokaság.
És a sokaság ezt kiáltotta: „Barabbást!”
És rémülten néztek egymásra, mert külön-külön mindegyik ezt kiáltotta: „A názáretit!”
A Mester pedig halovány lett és megfordulván végignézett rajtuk. És külön-külön megismeré mindegyiknek az ő arcát, de e sok arcból egyetlen arc lett az esti homályban, óriási fej, mely ostobán és gonoszul és szemtelenül vigyorgott az ő arcába, véres szemei hunyorogtak és szájából büdös lé szivárgott és torkából úgy bömbölt rekedten: „Barabbást!”; mintha azt hörögné: „Halál! Halál! Halál!”
Pilátus pedig zavartan lesütötte az ő szemeit és mondá neki: „Te látod...”
Ó pedig bólintott fejével és csendesen felmenvén a lépcsőn, kinyújtotta kezeit a hóhér felé, hogy kötözze meg.
1917. január
Barabbás
A harmadik nap alkonyán pedig kilépett a bolt keskeny kapuján, és csendesen megindult az úton. Két oldalt füstölögtek a romok. Lent a kiszáradt árok fenekén találta az elsőt azok közül, akik Pilátus háza előtt kiáltozták Barabbás nevét. Elfeketült nyelvvel vonított a vörös felhők felé.
Megállt előtte, és így szólt:
- Itt vagyok!
Az pedig felnézett rá, és zokogni kezdett.
- Rabbi, rabbi! - zokogott.
És a mester szelíden folytatta.
- Ne sírj! Állj fel és jöjj velem! Mert visszamegyek Jeruzsálembe, Pilátus háza elé és új törvényt kérek magamra és reátok, akik Barabbást választottátok, s akikkel ezt mívelte Barabbás.
A nyomorult pedig feltápászkodott és az ő öltönyét megragadta.
- Mester! - kiáltott elfulladva és könnyek között - ó mester, jövök! Mondd meg, hogy mentsem meg magam! Mondd meg, mit tegyek! Mondd meg, mit mondjak!
- Semmit, mondta ő szelíden - csak azt, amit három nap előtt kellett volna mondanod, mikor Pilátus megállt a tornácon és megkérdezett titeket: „Kit engedjek el hát közülük, Barabbást, a gyilkost, vagy a názáretit?”
- Ó, én bolond! - kiáltott a nyomorult fejét öklével verve, - ó, én bolond, aki Barabbást kiáltottam! Barabbást, aki ide juttatott!
- Jól van - folytatta szelíden a mester - most jöjj hát velem Pilátus háza elé, ne törődj semmivel, ne figyelj semmire, csak rám, és amikor én intek neked, kiáltsd egész szívedből és egész tüdődből: „A názáretit!”; mintha azt kiáltanád: „Az életemet!”
Az pedig követte őt.
És találnak útközben egy másik nyavalyást, akinek Barabbás elvette házát, feleségét, gyermekét és szemeit kiszúratta.
És ő homlokon érinté csendesen kezével és így szólt:
- Én vagyok az. Jöjj velem Jeruzsálembe, és amikor én kezemmel érintelek, kiáltsad: „A názáretit!”; mintha azt kiáltanád: „A házamat! A gyermekemet! A szemem világát!”
Az pedig felzokogott és követte őt.
És találtak még másikat is, kinek lábai és kezei kötéllel voltak összekötve és nyakára hurkolva, őt magát pedig arccal lefelé bűzhödt mocsárba nyomta le Barabbás, tetvek és csúszómászók közé.
Odament hozzá, és megoldotta kötelékeit, és így szólt:
- Ismerlek téged. Te költő voltál, aki a lélek rajongó repülését hirdetted: Jöjj velem, és amikor intek, kiáltsad: „A názáretit!”; mintha ezt kiáltanád: „A szabadságot! A léleknek és a gondolatnak a szabadságát!” Az pedig megcsókolta az ő saruját és csak a szemével könyörgött, mert a szája még tele volt sárral.
És így mentek tovább, és egyre több béna és sánta és nyomorult bélpoklos csatlakozott hozzájuk, akiket Barabbás tönkretett. És mindegyik külön-külön zokogva verte mellét és könyörgött neki, hogy intsen majd, ha kiáltani kell: „A názáretit!”; mintha azt kiáltanák: „Békesség, békesség! Békesség e földön!”
Estére pedig megérkeztek Jeruzsálembe, Pilátus háza elé.
Pilátus a tornácon ült és estebédjét költötte Barabbással, a gyilkossal. Kövéren és fénylő arccal ültek ott, nehéz borokat ittak, és drága ételeket ettek arany edények fenekéről: skarlátpiros palástjuk messze világított.
A názáreti pedig, élén a sokaságnak, mely követte őt, a tornác elé járult és felemelvén átszegezett kezeit, szelíden szólni kezdett:
- A pászkák ünnepe nem múlt még el, Pilátus! Törvény és szokás, hogy húsvétkor egyikét az elítélteknek elbocsátod, úgy, ahogy a nép kívánja. A nép Barabbást kívánta, engem megfeszítettek - de vissza kellett térnem halottaimból, mert láttam, hogy a nép nem tudta, mit cselekszik. E sokaság mögöttem megismerte Barabbást és most új törvényt akar. Kérdezd meg őket újból, amint a törvényeinkben meg vagyon írva.
Pilátus pedig gondolkodott, aztán vállat vont, és kiállván a tornác szélére, csodálkozva nézett végig a sokaságon és szólt:
- Hát kit bocsássak el már most, Barabbást, vagy a názáretit?
És akkor ő intett nekik.
És ekkor zúgás támadt, és mint a mennydörgés, zengett fel a sokaság.
És a sokaság ezt kiáltotta: „Barabbást!”
És rémülten néztek egymásra, mert külön-külön mindegyik ezt kiáltotta: „A názáretit!”
A Mester pedig halovány lett és megfordulván végignézett rajtuk. És külön-külön megismeré mindegyiknek az ő arcát, de e sok arcból egyetlen arc lett az esti homályban, óriási fej, mely ostobán és gonoszul és szemtelenül vigyorgott az ő arcába, véres szemei hunyorogtak és szájából büdös lé szivárgott és torkából úgy bömbölt rekedten: „Barabbást!”; mintha azt hörögné: „Halál! Halál! Halál!”
Pilátus pedig zavartan lesütötte az ő szemeit és mondá neki: „Te látod...”
Ó pedig bólintott fejével és csendesen felmenvén a lépcsőn, kinyújtotta kezeit a hóhér felé, hogy kötözze meg.
1917. január
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)