A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Menyus. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Menyus. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. március 6., vasárnap

Kutyaélet

Két kutyánk van. A komposztot dézsmáló Menyus

és a kevesebb védőszőrzettel rendelkező, de télen annál jobban fázó Szemi.
Egy közös szálláshelyen úgy osztoznak, hogy Szemi alszik belül és az igen vastag bundával rendelkező másik kívül, ezzel is melegítve az igen fázékony társat.
Csakhogy. Ha valamilyen oknál fogva, mondjuk ki kell menni a bévül alvónak dolgát végezni, a másik már nem hajlandó megmozdulni, ezért a visszatérés lehetetlen.
Hajnali négy körül folyamatos kutyaugatásra ébredtem nagyon sokszor és nem értettem az okát. Hagytam, hadd ugasson, bár zavart, hogy én sem tudtam visszaaludni. A múltkorjában kimentem az udvarra, hogy megnézzem, mi az oka az ugatásnak. Ahogy kinéztem az ajtón, látom, hogy a bent alvó fölkel és elindul felém, mire az ugató berobog az ólba. Becsuktam az ajtót és onnantól néma csend és nyugalom.

2010. december 31., péntek

Komposzt

Hát ezért nem lesz nekünk soha komposztunk. :-)

2010. szeptember 5., vasárnap

Vigyél haza!

A SzeptEmberFeszt egyik eseménye a sok közül a Lelenc kutyamentő egyesület kitelepülése a Népligetbe. Mindkét kutyánk, a Szemi és a Menyus is az ő jóvoltukból került hozzánk. (Meg persze a miénkéből is.) A kedvcsinálónak kihozott kutyák sokak tetszését elnyerte. Többek között ő is:
A lelkes társaság elérhető többek között a honlapjukon.

2010. július 22., csütörtök

Fürdés

Nyár van. Meleg van. A kutyák mégsem olyan lelkesek, ha vízről van szó. De megadóan tűrik. :-)

2010. február 20., szombat

Menyus

Az a kiskutya alant és itt négy éve

és ma
Hogy megnőtt, mi?

2010. január 30., szombat

Tél 2.

Én szeretem a telet.
Én pedig nem annyira szeretem.

2009. december 23., szerda

Vacsora

Azaz a kutya vacsorája. Tegnap este kimentem az udvarra, hogy as kutyák tálját behozzam. Menyus a kerítés tövében adjusztált valamit, ami egyszer csak éktelen sivalkodásban tört ki. Ráüvöltöttem a kutyára, hogy hagyja abba, mire ő jobbra el, a sivalkodó pedig balra fölröppent. Akkor láttam, hogy egy nimfa papagáj. El tudott repülni az udvar elejére, ott leszállt a rózsabokorra. Utánamentem, és mivel a kezemtől nem ijedt meg és nem repült el, megfogtam. Csőrével megragadta az ujjamat és nem engedte. Így ő persze nem tudott sivítani. Helyette megtettem én. Berontottam az ajtón és kerestem a lakásban egy macskátlan helyet, majd elhajítottam az oktalan állatot. Élmény volt elengedni. Ő leszállt a földre:

Szerencsénkre van az sulikörben egy család, ahol rengeteg madár is él. Telefon és a gyorssegély tíz perc alatt megérkezett. A madár jó helyre került.
És a kutya is megkapta a kárpótlást. Mert semmi kétségem nem lehetett, hogy ha egy kicsivel később megyek ki, akkor pótkajája is lett volna. Neki:

2009. december 22., kedd

Télöröm

Télöröm kutyával:

és csak úgy:

2009. december 17., csütörtök

Tél

A hóesés kezdetekor:

Hóesés után kutyalábnyomokkal:

Az övéivel például:

És az övéivel, bár nincs neki komoly bundabugyija mint a másiknak, ezért többnyire az ólban várja barátját, hogy melengesse: