Kávé

Már eddig is szóba került maga szó: KÁVÉ. Életemet, ahogy a könyv, a kávé is elkísérte. Mondjuk nem olyan korán kezdődött nemes kapcsolatunk mint a könyvvel, de a mai napig tart, még ha nem is olyan intenzíven, mint korábban.
Az Árkád Libri-boltjában, míg a család kiárusítás-körútját járta, én beültem a kávézóba. Akkor még nem tudtam, hogy Frei Tamás cégének egyik kávézójában ülök, az ő kávéiból válogatok. Rendeltem egy Damaszkuszi mandulás jég-kávét. Íme:
Eredeti arab recept a Földközi-tenger forró keleti partvidékéről. Sűrűre főzött mandulalé és igazi őrölt fahéj van benne, hideg, dús olasz tejben. 3 jégkocka is jár hozzá, de többel tilos hígítani!
Az ígéret bizonyossá vált. Remek volt. Ennyi reklám talán belefér blogomba. Nem sajnálom. :-)
A kávé hosszú ideig a Kotyogóval, Karavánnal és egyéb hazai kávéfőzővel főzött kávét jelentette. Az első munkahelyemen, leszerelésem után, minden reggel szertartásos kávéivással kezdődött. Attilával ketten voltunk, kávét főztünk és "Szabadnép"-félórát tartottunk. Közben ittuk a kávét. Én cukor nélkül, ő hét kanál cukorral. Amikor néhány év után a cukor nélküli kávé és a napi stangli-sör duó kikezdte a gyomromat, kénytelen voltam én is egyrészt cukorral inni, másrészt rendesen kajálni.
A következő munkahelyen főzött kávét lassan fölváltotta az instant kávé, gyűjtőnevén a neszkávé. Attól kezdve hosszú ideig vegyesen, főzött és löttyintett kávét ittam. Ma már viszont csak löttyintettet. Kevésbé kezdi ki a gyomromat.
A kávé '96-ban másképp is bevonult az életembe. Némi rábeszélő segítséggel úgy határoztam, hogy könyvkiadással fogok foglalkozni. Árpi, aki az afrikai irodalmat szállította, lett a névadó. Aszonta: mától kezdve a neved Kávé Kiadó legyen! Az lett. Majd' tíz évig elkísért. A név. És persze az is, hogy amikor a nevet mondtam és valaki magától leírta, nyolcvan százalékban az állt a papíron, hogy KV. Később mindig hozzátettem, hogy úgy kávé, mint ahogyan reggel azzal kezdi az ember. Aki nem ivott reggelire kávét az továbbra is KV-t írt. :-)

Kállai R. Gábor

Azaz egy mondatba sűrítve: A krakkói gyorson az utazás Emillel, a prágai kóborlóval, miközben a bölcsesség fekete italát szürcsölgetjük, emlékezetes volt. Egy életre szólóan.
Egy termékeny szerző fenti négy könyvét én adtam ki az ezredfordulón. Hála és köszönet neki és segítőjének, Sz. Katinak.

A fiók

Új dolgozóasztal került Karácsony előtt a régi helyére. Az előző majd' húsz évet töltött el békességben és segítésben. Az új asztal már a modern fajtából való, azaz nincsenek fiókjai, csak lába és lapja. Ezért az előző fiókjait ki kellett üríteni. Az oldalsókkal semmi gond nem volt. Akták, kéziratok és egyéb vállalkozói kellékek voltak benne. Na de! A középső, az összegyűjtötte magába az utóbbi tízegynéhány év emlékeit.

Filléreseket és nem csak azokat. Volt ott csavarhúzókészlet, olyan kisfejű, csillag és hagyományos, de mind olyan minőségű, hogy az első nehezebben nyíló csavarnál a feje elnyíródott és használhatatlanná vált. Voltak adatcédék és 3,5-es flopik. Volt három zipdrive. Ki tudja mi az? Megmondom. A pen- és egyéb drájvok előtt már szükség volt nagyobb méretű fájlok hordozására két számítógép között. 100 mega adatot volt képes tárolni, ami akkor hatalmas mennyiség volt.
Volt persze több száz befizetett csekk: gáz, villany, víz, internet, biztosítás, kábeltévé. Voltak névjegyek, a legtöbb teljesen ismeretlen embertől. Legalábbis jó néhányra már egyáltalán nem emlékszem. Voltak különböző, számítógépből kimaradt apró és nagyobb alkatrészek is.
És volt ez:

Egy arany szalmaszál. Iványi Gábortól kaptam. 1996-ban. Ezért:
Ekkor, '96-ban kezdtem el saját jogon a könyvkiadást. Már készült az első kötet, a Thikai lángfák, mikor megkerestek azzal, hogy nézzem meg egy hajléktalan embernek, Csapó Sándornak a novelláit. Ki szeretném-e adni? Mivel csak olvasni szeretem az irodalmat, érteni nem értek hozzá, ezért segítséget kértem, és az azt jelentette, hogy a könyv megjelenhetett. Nagy élményem volt abban az évben, amikor a Könyvhéten a szerző kezébe adhattam művét. Sajnos csak személyes maradhatott. A könnycseppek szóban visszaadhatatlanok.
Segítendő a kötet ismertté tételét, ünnepség keretében adták át az Arany Szalmaszálat, a Szalmaszál a hajléktalanokért Alapítvány megtisztelő díját.

Zene 4.

Az előző filmben volt hallható ez a zene, a Missa Luba:


A film nélkül talán soha nem vált volna annyira ismertté. A nyolcvanas évek elején sikerült a lemezt is megszereznem, addig csak magnón hallgathattam. Most a bakelit lemez Ágensnél van. Egyszer hívott, hogy menjek érte, de elmaradt. Viszont a tudat, hogy tudom, hol van, nekem elég. Ha szükségem lesz rá, csak szólni kell. :-)
Ágens volt az egyetlen, aki kiadó-koromban meghívott műsorába a Civil Rádióba egy órás beszélgetésre. Oda vittem el a lemezt, de szerencsétlen módon ott is hagytam. :-)