Túrázás

Megyen a hegyen a turista...
Kedvenc dalunk volt, mitet hegyigyaloglás, túrázás közben énekeltünk. A viharkabátról jutott eszembe, hiszen az nemcsak családi viselet volt, mint az a képen látható,
hiszen többek között maga a túravezető is azt viselte. Hétvégi családi elfoglaltság volt a túrázás apám munkahelyi (FŐKUCI/FŐPAPI) szakosztályával. Minden második héten útnak indultunk vagy innen,
ha a Pilisbe, és innen,
ha a Börzsönybe vagy a keleti országrész helyi útjainak valamelyikét akartuk bejárni. Majd' húsz év alatt biztosan bejártam a Kék-túra akkori útvonalát, némelyeket többször is, de sajnálatos módon a feledékenység mijján a kis füzetecske nem volt mindig nálam, ebből aztán az következett, hogy a jelvény nem járt. Sajnos. Pedig milyen jó lenne most bemutatni. (Igaz, hogy kimehetnék az Ecserire és vehetnék egyet, igazolván az igazolandókat, de jobb ez így. :-) )
Ezek a túrák általában egynaposak voltak, de évente két-három alkalommal rendeztünk két, illetve akkor még másfél napos túrákat is, ami turistaházi alvást is jelentett. Ezek voltak a leghangulatosabbak az éjszakai erdővel, az esti tábortűzzel és az énekléssel. Ezeken tanultam meg jó néhány dalt, éneket, többek között az öregek által felállva énekelt Székely himnuszt is. Később visszagondolva ez hasonlított/hasonlíthatott a háború előtti időszakra, amikor is köztudott, hogy:
KIMSZ-esek vágtak hajdan e tájnak... :-)
A kirándulások, túrák később sem maradtak el életemből. Gimiben téli túrát terveztünk két barátommal Egérrel és Gáborral a Börzsönybe:

Vagy később egy sokkal nagyobb fiatal társasággal rendszeresen jártunk túrázni. Néha megtörtént az is, hogy ismeretlenül is csatlakoztak hozzánk.
Egy kisebb csapattal valahol a Pilisben:

Mozi

A könyvek után most arról, hogy a másik kedvenc, a film, hogyan épült be az életembe. Először fizikailag. Az talán már tudott, hogy a Csengery utcában laktunk, közel a Nyugatihoz. Annyira közel, hogy szinte pillanatok alatt eljutott a híre hozzánk annak, hogy egy vasúti kocsi kilátogatott a körútra:

Azért említettem a Nyugatit, mert onnan a Blaha irányába, ami számomra közeli helyeket jelentett, a következő mozik voltak: Szikra, Művész, Vörös Csillag, Mátra gyermekmozi, Zrinyi, Híradó, Bástya. Ez hét mozi. Ha ehhez hozzávesszük a Margit-híd felé az utat, akkor ott van, kicsit beljebb a Váci úton a XIII. ker. Kossuth, a Tanács (?) és a Duna, Lefelé a Bajcsyn a Toldi, A Maján lefelé a Tinódi, és a Blahán túl a Kölcsey és a Bányász az A és a B termével. Ezt csak azért soroltam így fel, mert könnyebben érthető az a szokásom, hogy egymás utáni időpontokra vettem jegyeket két vagy akár három moziba, majd futva bejártam a helyeket, és a nézőtéren pihentem, mialatt a filmeket néztem. Hogy milyeneket? Magyar és külföldi, szovjet és olasz, francia és cseh. Mindegy volt, csak film legyen. Csak jóval később, már nem laktunk a Csengeryben, amikor elkezdtem szelektálni, hogy mitet is nézzek meg. És persze kinyílt a világ más mozik felé is. Például a Filmmúzeum felé, ahol nem mindig vetítettek múzeumi filmeket. Ott lehetett látni először, ha jól emlékszem a Nagyítást és a Kiváltságot is. Hogy miért, az persze nem volt igazán érthető. Mert ha vetítik, akkor mindegy, hogy hol. Így a Filmmúzeum járt jól, mert szinte évekig vetíthette telt házzal a Nagyítást.
A mozik nagy része eltűnt, megszűnt, átalakult. Volt, amelyik visszavedlett szállodává. (Egyszer szeretnék bemenni abba terembe, ahol a nézőtér volt.) Némelyikből bankfiók lett, a gyermekmoziból Örökmozgó, azaz egyrészt filmmúzeum, másrészt művész és egyéb filmek mozija.

Viszont ma már moziba sem járok igazán. Néha-néha elmegyek, de a videó, a dvd és kábel vagy satellit-tévék világában már nem igazán kívánkozok moziba. A család most is ott van, én kihagytam.