Dohányzás Elleni Világnap 1.

Revolution

Mindenféle kommentár nélkül:

Szól a rádió

Gyermekkorom egyik hatalmas felfedezése volt, bár erre csak utólag jöttem rá, hogy nyolc éves koromban megálmodtam a magnetofont, amiről akkor még halványlila dunsztom sem volt. Úgy jöttem rá, hogy kikapcsoltam a készüléket és azt szerettem volna, hogy a műsor ott folytatódjék, ahol a kikapcsolással abba maradt.
Az első rádiónkat 59-ben vettük egy lottó nyereményből (három találat volt sajnos és nem öt). Nagy kedvence volt a családnak az akkortájt indult Szabó család.
Később, a hatvanas évek második felében, már gyakrabban szólt a Tánczenei koktél, az Ötórai tea és a többi könnyűzenei műsor. Eltekertünk a skála végére is, ahol a Radio Luxembourg szólt a legújabb slágerekkel. Mivel a rádiónk alkalmas volt a rövidhullám vételére, bekerült a repertoárba a Teenager-party és a Délutáni randevú is. Szóval zenével el voltunk látva. A hetvenes évek közepén megkaptam az első sztereó rádiómat, egy Videoton gyártmányú Orpheuszt. Röviddel később egy Supraphon sasszé (lemezjátszót) egészítette ki az apám szerint bömböldét. :-)
A seregben sem szakadtam el a rádiótól. Sőt. Mindennapjaink része lett, amikor is oda kellett ülni a rádió elé (R 1250) és keresni kellett ellenséges rádióadásokat. Itt tettem többek között azt a felfedezést, hogy létezik egy Radio Caroline nevű kalózadó az 1178 kHz-en, (alant a hajó az MV Ross Revenge) amelyik folyamatos adásban teljes lemezeket, többek között Yes albumokat mutatott be. Egy ideig az sem gátolt minket, hogy a két előttünk lévő rádió egyikén a Szabad Európát hallgassuk (Itt a Szabad Európa Rádió a 16, 19, 25, 31, 41, és 49 méteres rövidhullámon), ami elég tisztán szólt. Ezt sajnos csak addig tehettük, amíg a technikusok "zseniális" módon meg nem oldották a munkánkba való belehallgatást. Ezután már csak akkor hallgathattuk, amikor az ügyeletes parancsnok a műveleti szobában volt. :-)
A rádióhallgatással kapcsolatos következő élmény már a nyolcvanas évek vége volt, amikor beindult a 873 kHz-en a Calypso rádió, amit az akkori munkahelyemen egész nap hallgattunk.
Ma már persze speciális, különböző igényeket kielégítő rádióadók léteznek. Nem válogatok most belőlük. Egyről korábban beszámoltam.

Katzenklo

Zene 10.

Kommentár nélkül. Csak annyit, hogy gyönyörű ez a nő. Eleinte azt hittem, hogy francia és csak később tudtam meg, hogy ír vagy még inkább kelta szépség. És a hangja is, a zenéje is gyönyörű.

Zene 9. Mini

A gimiben jött be egy reggel a Pici azzal, hogy egy zseniális együttest ismert meg, Mini néven. A fülem mellett rendesen elszállt, az akkori szentháromság igencsak lekötötte a figyelmemet. Csak jóval később kezdtem el komolyabban hallgatni őket, akkor amikor végre az első lemezük megjelent: Vissza a városba. A fenti az első szám a lemezen.
Tíz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy élőben is meghallgassam. Viszont akkor elég hosszú időn keresztül, egy nyáron át jártunk H. Imivel és T. Zolival az akkori munkatársaimmal a Zichy kastélyba. Egye-egy koncerten voltunk vagy harmincan, esetleg negyvenen, viszont olyan hangulat volt, ami azóta is emlékezetes maradt. Ültünk, álltunk, kezünkben a söröskorsó és éreztük magunkat.
Aztán megint eltelt másfél évtized, mire újra élőben hallgattam őket. A zene és a hangulat cseppet sem változott. Lőrincen a Bókay kertben minden évben megrendezték a SzeptEmberfesztet, ahol az egyik attrakció Ádámék fellépése. Ősz, kopasz és egyéb kinézetű tinöregek álltak a színpad előtt és együtt énekeltek Ádámmal.

Zene 7.

Olykor jó, ha az embernek van egy jó barátja, aki pénzszerző állást kapott a Magyar Rádióban, mint ügyelő. Ezért vehettem részt felvételen a 6-os stúdióban

(ez a kép nem akkor készült, hanem mostanság, de csak ezt az egyet találtam a neten, köszönet a készítőnek és a felvételen lévőknek.), illetve a 20-as stúdióban.

A legtöbbet azonban a helyszíni közvetítések alkalmával profitáltam. Így jutottam be egy Tessék választani színpada mögé, egy Fonográf koncertre, és ami miatt ez a blogbejegyzés született, a Szegedi Jazz fesztiválra, ahová nem is egyszer.
A hetvenes évek elején sok minden kötött Szegedhez. Ott járt egyetemre egy jó barátom, ott volt katona egy másik, ennek okán sok reggel talált engem a 66-os busz határszéli végállomásánál, az ötös út kivezető szakaszánál.
(Talán ma ez az egyetlen busz, amelyiknek a két végállomása nem változott. közel negyven éve. Lehet javítani, ha mégsem van igazam. :-) )
A stop hol gyors volt, hol nem, de mindig sikerült a látogatási időn belül odaérkeznem a laktanyához.
A Jazznapokra a rádió buszával utaztunk le igencsak jó hangulatban. Leérkezvén tapasztaltam, hogy az ügyelői munka ilyen esetekben nem is olyan szép leányálom. Mindig idejében megtalálni az éppen következőket a büfében, a környéki kocsmában vagy csak a nézőtéren valahol, nos, volt meló bőven. Az izgalom akkor hágott tetőfokára, amikor élő adás következett.
Én mint külső szemlélő élveztem a zenét, amit ilyen töményen még soha nem hallgattam, sőt, ha őszinte akarnék lenni és miért is ne, addig az ideig kifejezetten jazzt nem nagyon hallgattam. Itt hallottam először a szegedi Molnár Dixieland Bandet Garay Mártával a zongoránál:

A Csík-Fogarasi-Jávori triót, és akármilyen hihetetlen az Apostol együttest. Igaz, hogy az énekes nélkül, tképpen a fúvósszekcióval. Az egyik alkalommal teljesen hívatlanul megjelentek és kértek egy kis időt, hogy a színpadon játszhassanak. Volt idő elég, így befértek az egyik műsorszünetbe. Mitet is mondjak, szenzációs volt. Kár, hogy nemigen található olyan lemez, ahol ők csak zenélnek.

Zene 6.

Kerestem, kutattam a neten, de "ennél jobb" fölvételt nem találtam.
1971-ben jelent meg a fehér album a vidék akkori legjobb zenekarától. Album, melynek egyik oldalán részletek hallhatók az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatából, és ezen részletek kaptak zenei és szövegi megfogalmazást. Az összekötő szöveget és az idézeteket Mensáros László mondta el.
"Az ENSZ közgyűlése 1948 december 10-én fogadta el az Emberi Jogok Egyetemes nyilatkozatát, mint azt a közös eszmét, melyre minden népnek és minden nemzetnek törekednie kell."
A lemezt az akkori amerikai mozgalmi sztárnak, Angela Davisnek ajánlották.

Zene 4.

Az előző filmben volt hallható ez a zene, a Missa Luba:


A film nélkül talán soha nem vált volna annyira ismertté. A nyolcvanas évek elején sikerült a lemezt is megszereznem, addig csak magnón hallgathattam. Most a bakelit lemez Ágensnél van. Egyszer hívott, hogy menjek érte, de elmaradt. Viszont a tudat, hogy tudom, hol van, nekem elég. Ha szükségem lesz rá, csak szólni kell. :-)
Ágens volt az egyetlen, aki kiadó-koromban meghívott műsorába a Civil Rádióba egy órás beszélgetésre. Oda vittem el a lemezt, de szerencsétlen módon ott is hagytam. :-)

Zene 3.

Ez is azok között, amik meghatározóak voltak a zeneszeretetemben:

Nem mellékesen az illusztráció is tetszik, bár negyven évvel ezelőtt, amikor először hallottam, a képi hangulatteremtés még nem volt ismert. :-)

Zene 2.

Alsós koromban anyám "hasonult" akkori igazgatójához, Paci nénihez, és ezért nekem is lett operabérletem. No nem a operába, hanem az Erkel Színházba.

(Ez egy mai felvétel. Most éppen arról van szó, hogy 20-40-80 milliárdért talán felújítanák.)
Egyetlen darabra emlékszem az pedig a Márta volt. De csak arra, hogy azt láttam. Talán azért, mert néhány mondatot megértettem belőle. :-)
Eme kis intermezzo után hosszú néma csend következett komolyzenefronton. Ami elvezetett e zene élvezetéhez és valamennyire módszeres megismeréséhez, az két zenekarnak volt köszönhető. Az egyik:
ELP
A másik a:
Collegium musicum volt.
Ezekre az inspirációkra kezdtem el magamtól gyűjteni komolyzenei lemezeket (Smetanától Griegig, Orfftól Bachon át Beethovenig és vissza) és élményeket. Az élmények egyik fentiekhez hasonló tárháza a Panta Rhei volt. Velük személyesen is megismerkedtem. Matolcsy Kálmánnal szünetekben sokat beszélgettünk. Ha emlékem nem csal, akkor az utolsó találkozásunk és beszélgetésünk az Ifiparkban volt. Hogy mikor, azt nem tudom, csak arra emlékszem, hogy előzenekar volt és a Skorpió volt a főfogás. Vagy '75 vagy '78-'79 lehetett.

Zene 1.

Egy kis zenei hangulatfestés.
Burdon
Ez volt az a szám, ami a házibulijaink egyik "sztárja" volt, amit számtalanszor visszatekertünk. És ami után Burdon minden munkája számomra az egyik csúcsot jelentette. Ezt még az egyik itthoni "szánalmas" szereplése sem tudta gyengíteni.

Illés–Omega–Metró

A szentháromság.

Holdfény '69

Az igazi rajongás az Illés. Talán nem kell mondanom miért is. Vagy ha kell, sem tudnám. Azért. Azért mert az Egyetemi Színpadon minden koncertjén ott voltam. A lemezeiket a megjelenés napján megvettem. Ahogyan Koncz Zsuzsáét is.
Koncert szünet. A mikrofonban Bródy hangja:
Egy szerelem rövid története:
Kéz a kézben,
Kéz a másban,
Más a kézben,
Más a másban.

Tékozló fiúk

Egyik délután, megyek az utcán. Nos nem az eredeti szöveggel folytatom. :-) Jöttem ki a suliból. A Cukor utcában ballagok a Felszab tér felé. Az Eötvös klub oldala mellet haladva zene üti meg a fülemet. Lassú dallam a következő szöveggel: Volt egyszer egy bohóc, arca lisztes, haja kóc, Volt egy bohóc. Leültem a pinceablakba és hallgattam ahogyan Kóborék gyakoroltak. (Szívem szerint ezt linkeltem volna be, de a youtube-on nem találtam. Ha valaki megtalálja, küldje már el a linket. Kösz.) A fönt idézett lemezt a megjelenés napján vettem meg, ahogyan szoktam volt, és még aznap elvittem egy buliba Jenőékhez, ahol egész este, szinte megállás nélkül, ez szólt. Meg a 10000 lépés, meg a Gyöngyhajó lány és a többi.

Viharvirág

Nyaranta nem kevés időt töltöttem a Balatonon, ahogyan azt rajtam kívül még igen sokan. Kiliántelepen minden évben voltam.

Ez olyan ifjúsági Balaton volt, amelynek a kikötőjéből, ha jól emlékszem indult egy héten egyszer a koktélhajó, a Beloiannisz.

Meg persze Füredről is. Az első évben, amikor lent voltam, még a Liversing játszott. Nem tudtam akkor még, hogy az a Demjénék csapata volt. Azt sem nem tudtam, hogy ki is az a Demjén, aki aztán pár év múlva a Bergendy együttesben lett énekes és "frontember". A következő évek a Metróval teltek el. Azt már jobban élveztem. Tök közelről látni és hallani a zenét. Az akkor még normális kinézetű Zalatnay is föllépett velük. Talán akkor már járt a Frenreisszel. Bár ez teljesen lényegtelen. A zenéhez képest. Amit szerettem. Bár koncertjükön a Metró klubban soha nem voltam. Inkább a lemezeket vettem meg. Így a föntebb hallható négyszámos kislemezt is.