Halottak napja

Szokás szerint korábban mentünk ki bátyámmal a temetőbe, meglátogatni szüleink sírját. A sírban nyugszik nagyanyánk is:

Régebben, úgy negyvenegynéhány évvel ezelőtt édesapám "hurcolt" minket magával temetőlátogatásra. Nagyanyámat nem ismerhettem, mivel három nappal születésem előtt halt meg. Viszont fényképezni már akkor is tudtunk, bár egy kicsit homályosan:


Most gyönyörű idő volt. Nap sütött, levelek hullottak. Én meg vártam. Mert Robi felelőtlenül autóval jött. Háromnegyed óra alatt oda is ért a sírhoz. Addig sétálgattam és nézelődtem. Meg persze fényképeztem, többek között a bátyámat, mikor megérkezett, majd ő engem:



A képeket nézegetve, nemcsak az a feltűnő :-), hogy a régi fekete-fehér, a mai meg színes, nemcsak az, hogy mennyivel jobb minőségűek, hanem az is, hogy a korabeli képen növényeket szinte egyálalán nem látni. Azóta viszont szinte dzsungel nőtt a temető ezen részén.

A kezdeteim

Sokáig úgy tudtam, azt hittem, hogy én is része vagyok a Ratkó-gyermekek hatalmas halmazának. Már közel jártam a negyvenhez, amikor elgondolkodtam a dologról, és arra kellett rájönnöm, hogy nem úgy van az. De ez még csak a formállogika segítségével sikerült :-). Azaz: kikövetkeztettem, hogy apámnak, bár hárman voltunk testvérek, én vagyok az egyetlen gyermeke. Két bátyám örökbefogadottként tartozott a családhoz. Anyánk volt közös. Az egyik bratyómról könnyű volt megállapítani, merthogy más volt a vezeték neve. A másiknál meg akkor esett le a tantusz, amikor megtaláltam apám igazolását arról, hogy mikor is érkezett haza a hadifogságból. Ez a bátyám születésének idejére datálódott. Eccóval: egyetlen saját gyermekre még apámnak is szüksége volt. :-)

Születésem előzményei :-)

Most, hogy elkezdtem írni ezeket a sorokat, egy dokumentumra akadtam, mely szerint Ratkó Anna hirhedt rendeletét egy nappal születésem után 1953. február 8-án jelentette meg.