VII. Wesselényi utca 6. Ezen a kapun járt be nap mint édesapám dolgozni. Itt volt a FŐKUCI, majd később a FŐPAPI központja. Persze van a cégnek egy ma is ismeretes neve: ÁPISZ. 

Ma nem tudom, hogy mi van az épületben. 

Születésnap

Ma lenne 97 éves az édesapám.

Édesapám húsz éve 1928-1948

1928 –1933 Horváth Mihály Reálgimnázium, Szentes

1932 –1933 téglagyár, Szentes

1933. VI. – 1934. IX. karpaszományos gyalogos – tényleges katonai szolgálat Hunyadi János 9. II. zlj. Hódmezővásárhely

1935 –1936 Szentesi Városháza

1936 –1938 Szentesi kórház, Mátraházi szanatórium

1938 –1939 átképző tanfolyam, (bármi is legyen az)

1939 –1943 Centrum papírkereskedés

1940. I. – I. 31. l. hallgató (az első szó nem megfejthető) Vörösvári úti élelmiszer raktár

1940. VI. – 1941. IX. alantas tiszt 8. élm. (élelmiszer?) raktár, Kassa

1942. III. – IX. század pk. 8. élm raktár, Kassa

1943. XII. – 1944. III. 15. beszerző tiszt, 8. élm. Raktár, Nyíregyháza

1944. III. – 1945. III. fogatos tiszt, 2. hegyidandár, élm.

1945. III. – 1945. V. sebesült, kórház – Sopron, Prága, Rakonicz (?)

1945. V. – 1948. VI. hadifogoly, Szovjetunió – Lettország

Hadifogság

Korábban írtam, hogy válaszokat keresve leveleket írtam a Hadtörténeti Intézet Levéltárába, ahonnan a minap megérkeztek a válaszok. Az egyik válaszban nemcsak édesapám háborús nacionáléját olvashattam, hanem egy négyoldalas önéletrajzot is. Most onnan idézek:
"Orosz hadifogságba kerültem 1945 júliusában, ahol meggyógyítottak, a bánásmód és élelmezés és a gyógyítás a körülményeket figyelembe véve jó volt. Majd 1946-ban Kalinyingrádban dolgoztam a hajóállomáson: (A háttérben a régi német kikötői épülettel.) 1947-ben Inttenburgban (? kérdés, mert amilyen nevet én kiolvastam olyan helyet nem sikerült találnom se a gógléban se az earth-ben.) mint fakitermelő, 1948-ban Rigában gyári munkás. Bánásmód jó volt. 1948 decemberében hazaküldtek egy transzporttal."
Eddig az idézet.

Túrázás

Megyen a hegyen a turista...
Kedvenc dalunk volt, mitet hegyigyaloglás, túrázás közben énekeltünk. A viharkabátról jutott eszembe, hiszen az nemcsak családi viselet volt, mint az a képen látható,
hiszen többek között maga a túravezető is azt viselte. Hétvégi családi elfoglaltság volt a túrázás apám munkahelyi (FŐKUCI/FŐPAPI) szakosztályával. Minden második héten útnak indultunk vagy innen,
ha a Pilisbe, és innen,
ha a Börzsönybe vagy a keleti országrész helyi útjainak valamelyikét akartuk bejárni. Majd' húsz év alatt biztosan bejártam a Kék-túra akkori útvonalát, némelyeket többször is, de sajnálatos módon a feledékenység mijján a kis füzetecske nem volt mindig nálam, ebből aztán az következett, hogy a jelvény nem járt. Sajnos. Pedig milyen jó lenne most bemutatni. (Igaz, hogy kimehetnék az Ecserire és vehetnék egyet, igazolván az igazolandókat, de jobb ez így. :-) )
Ezek a túrák általában egynaposak voltak, de évente két-három alkalommal rendeztünk két, illetve akkor még másfél napos túrákat is, ami turistaházi alvást is jelentett. Ezek voltak a leghangulatosabbak az éjszakai erdővel, az esti tábortűzzel és az énekléssel. Ezeken tanultam meg jó néhány dalt, éneket, többek között az öregek által felállva énekelt Székely himnuszt is. Később visszagondolva ez hasonlított/hasonlíthatott a háború előtti időszakra, amikor is köztudott, hogy:
KIMSZ-esek vágtak hajdan e tájnak... :-)
A kirándulások, túrák később sem maradtak el életemből. Gimiben téli túrát terveztünk két barátommal Egérrel és Gáborral a Börzsönybe:

Vagy később egy sokkal nagyobb fiatal társasággal rendszeresen jártunk túrázni. Néha megtörtént az is, hogy ismeretlenül is csatlakoztak hozzánk.
Egy kisebb csapattal valahol a Pilisben:

Az istálló

Sok-sok időt töltöttem Mezőhegyesen a rokonoknál. Télen és nyáron. Télen például akkor is, amikor Pesten szénszünet volt az iskolákban, és valahová el kellett helyezni az akkor még igen kis fiúcskát. Engem. Ilyen kicsi fiú is voltam:

A jobb oldali vagyok én. Jobbra a háttérben apám. Mi pedig a nyári konyha mellett ülünk és ha jól látom Csapdlecsacsiztunk. A nyári időszakban a középső fiúval, neve Feri, rengeteget játszottunk, mászkáltunk a környéken, amikor nem zsugáztunk vagy nem suttoztunk. Ott így hívták a gombfocit. Idősebb lévén ő volt mindig a világdíjas. AZaz ő nyert. Na nem mindig. Amikor csavarogtunk, akkor bejártuk a környéket. Nekem nagy menetnek rémlik, pedig nagyon messzire nem mentünk. Legtöbbször ennek az istállónak a padlására. Akkor még nem volt ennyire elhanyagolt:

Hogy miért is? Mert a tehenek takarmányát a padlásra hordták föl. Viszont rengeteg zsenge zöldborsó volt közte, amit sajnáltunk a tehenektől. Inkább mi ettük meg. Kedvencünk volt még a papsajt. SZóval ez volt a korabeli vega. De azért ettünk húst is. Mivel hogy a háznál termett csirke is. Illetve tyúk. :-)

Füred 1.

Még a Kardiológián kérdezte a doktornő, nem akarok-é rehabilitálódni Sopronban vagy Füreden. Lehetőségem van rá és ő úgy gondolja, ne hagyjam ki. Nagyjából persze én is úgy gondoltam, de a három hét, amiről szó van tartalmazza a Karácsonyt és a Szilvesztert is. Mondjuk azért nem olyan nagy kár. Végül is döntöttem. Lemegyek. Füredre. Az közelebb van és könnyebben meglátogatható vagyok. Ami ennél is több. Lehetőség van három hét helyett kettőt lent tölteni, ami azért is volt egyszerű, mert az utolsó hét összesen két nap érdemi rehabilitálást tartalmazott volna. A többi csak egyszerű pihenés, amit itthon is meg lehetett ejteni. :-)

Mindkét helyen, Sopronban és Füreden, rehabilitálódott édesapám is. Mindkét helyen meglátogattam őt. Mondjuk a soproni volt a kalandosabb, mivelhogy a haverommal két órát töltöttünk a határőrség "fogadószobájában", mire tisztázódott, hogy apám valóban a kórházban van és ráadásul tudott is arról, hogy jövünk. :-(
Szóval Füred mellett döntöttem és pontosan két évvel ezelőtt ilyentájt még az M7-esen döngettünk lefelé kolléganőmmel. Nehezen bírtam rávenni a visszafogott sebességhasználatra. :-) Régóta nem ültem autóban, régóta nem jártam Pesttől távol. Féltem is egy picit, és persze élvezni is akartam az utat.
Végül csak megérkeztünk. Furcsa érzés volt. Még csak képek sem éltek bennem, hogy milyen is volt harminc évvel azelőtt ott lenni. Talán csak a Tagore sétányról ugrott be egy-két kép.
Elég hosszú időbe telt, mire megkaptam a szobámat, elhelyezkedtem, megkaptam az első utasításokat és az ebédet. Egy kétágyas szobában egyedül töltöttem el az első néhány napot. Csönd és nyugalom töltött el néhány napig. Meg a szigorú napirend.

Az intenzíven túl

A kórházban töltött harmadik napon jelezték, hogy lassan nemkívánatos személy leszek az intenzíven és átköltöztetnek egy mezei kórterembe. Tízkor mondták, hogy már megvan a helyem. Tizenegykor mondták, hogy most már télleg megvan. Én persze feküdtem az ágyban és várakoztam. Ráértem. Egy órakor aztán valóban hoztak egy gurulós ágyat és átköltöztettek egy negyedik emeleti kórterembe. Hogy akkor és ott mitet is gondoltam a kétszeri visszakozásról, inkább nem mondom. Rontana a számomra addig pozitív összképen. :-)
A körteremben további öt napot töltöttem. Álljon itt egy naplóbejegyzés december elsejéről, amit akkor és ott vetettem papírra:
"December 1.
Történelmi pillanat :-).
Nem gondoltam volna, hogy személyesen tapasztalom meg a minisztérium intézkedését, azaz hogy duplájára emelik az étkezésre fordított pénzt a kórházakban. Mától két menü közül lehet választani, és napi ötszöri étkezést biztosítanak. Emlékszem, amikor apám volt kórházban, és az egy darab zsömlét hat szeletre vágtad, úgy kented meg mindet a darabka vajjal, hogy többnek lássék, hogy tovább tartson."
Azt a pár napot, amit ott töltöttem tiszta dőzsben éltem meg. :-)
Azt persze nem tudom, de személyesen nem is akarom megtapasztalni, hogy jelenleg mi a helyzet. :-(

1984

Nem Orwell könyve ihlette az alábbi bejegyzést. Különben is. Orwellt akkor még nem olvastam, bár könyvtárban dolgozván lehetőségem lehetett volna rá. Ellenben ekkorra már elolvastam az Epepét, a Kazohiniát és persze innen a blogból is "ismert" G.A. úr X-bent. A linkek csak arra szolgálnak, hogy közelebb hozzam a regényeket azok számára, akik nem olvasták valamelyiket. Most persze nekem is valami nagyon okosat kellene írnom a könyvekről, de a blog nem igazán erről – mármint irodalomkritikáról, -ismertetésről vagy -történetről – szól.
Vissza '84-hez. '83 végén Az egyetem lakásakciót hirdetett egyetemi dolgozók számára. Akkori barátnőmmel elhatároztuk, hogy mi is megpályázunk egy lakást. A lakás csak akkor lehetett a miénk, ha összeházasodunk és vállalunk két gyermeket, aminek segítségével "olcsóbban" jutunk hozzá. Kiválasztottuk frankofón lelkünkből eredően július 14-ét, ami történetesen szombat volt. Természetesen foglalt volt, ezért, ha jól emlékszem 21-e lett az időpont. A sors, az élet, vagy valaki nagyon nem akarta ezt a házasságot.
1984. február 7-én, 31. születésnapomon meghalt édesapám. A temetése egy hónapra rá március 7-én volt. A születésnapom és környéke amúgy sem volt mentes zavaró(s) tényezőktől. Bátyám elsején született, apai nagyanyám viszont 4 nappal születésem előtt halt meg és két nappal előtte temették:

Március 3-án meghalt az akkor már "menyasszonyom" édesapja.
Júniusban meghalt az ő anyai nagymamája.
Komoly dilemma előtt álltunk. Engem a bátyám érvei győztek meg. Egyszerű, de csöndes esküvőt tartottunk az ő akkori vendéglőjében (Flekken).

Az esküvő után egy "kapott" beutalóval Noszvajon töltöttünk egy hetet, ami azzal kezdődött, hogy a Trabanttal jártuk a környéket, hogy ki és mikor tudja beüvegezni a szélvédőt, miután az előttünk dzsaló teherautó a nemrégiben elkészült út zúzalék köveiből egyet olyan keményen nekiütött, hogy hálósra repedt, és csak a lassú hegymenet mentett meg a komolyabb balesettől, mondjuk egy nem éppen veszélytelen szakadékba zuhanástól.

November 30-án beköltöztünk az új lakásunkba.

'68

1. A gimnázium első éve néhány héttel korábban végződött. Teljes felújítást végeztek a suliban. Az elmaradt tanítás idejére az Expressz utazási irodával közösen külföldi utat/utakat (?) szerveztek. Anyám befizetett egy Moszkva-Leningrád útra. Vonattal mentünk először Moszkvába, majd onnan Leningrádba és vissza. Tizenötéves voltam. Sok mindenre nem emlékszem Moszkvából. Erre talán:

Persze azért láttuk a Vörös teret, voltunk a Lenin Mauzóleumban és ebből következően láttuk Lenint. Voltunk a Gumban és ott költöttük el kevéske pénzünk nagy részét különböző hülyeségekre vagy ajándékokra, amit aztán tételesen rávezettünk a vámpapírra, amin ilyen tételek is megjelentek: két darab radír :-). Voltunk egy baletten (?) a Kongresszusi Palotában 6000-ed magunkkal. Elutaztunk Zagorszkba, ott vettem egy rubelért elemes borotvát, amit persze nem igazán használtam. Jártunk a Lomonoszov egyetemen is. Mégis nekem az egész Moszkvai útról az maradt meg, hogy B. Lacival a busz hátsó ülésén ülünk és énekelünk. Utazás előtt nem sokkal jelent meg az Eltávozott nap/Kis virág kislemeze az Illésnek. Meg persze a Mészáros Márta filmje is. Tehát ott ültünk és egymásra tercelve énekeltük a két dalt felváltva:
Eltávozott nap
Jól szórakoztunk. A többiekről nincs hírem. :-)
Egy éjszakai vonatozás után érkeztünk meg Leningrádba. Ott is láttunk sok mindent, amiből nem maradt meg szinte semmi. Tudom, hogy voltunk az Aurórán vagy mellette, a Téli Palotában, elmentünk Petrodvorecbe, voltunk találkozón szovjet pionírokkal :-). Ezekből a programokból ennyi maradt meg bennem:

Amire viszont nagyon jól emlékszem az a történés, amikor is a szomszéd szobában lakó Golyóék kizárták magukat. Bejöttek a mi szobánkba, és a párkányon végig araszolva átmentek a saját szobájukba. Nem tudták megtenni feltűnés nélkül. :-) Elsimítódott az ügy, ha jól emlékszem.
Az út végén szerencsés volt a hazaérkezés. Még a két radír és a borotvakészülék is megmaradt.

2. Hazaérkezvén nem sok időm maradt. Apám benevezett egy hónapos (június) munkára. A FŐPAPI-FŐKUCI-nál dolgozott és szerzett nekem munkát az egyik üzletbe kvázi segédnek. Itt volt az üzlet:

Úgy tűnik, mintha most is valami hasonlónak adna otthont a bolt. :-)

3. Még suli idő alatt elterveztük és megbeszéltük két osztálytársammal, hogy leutazunk Balatonra, eltölteni néhány napot/hetet. Volt a Főpapifőkucinak egy állandó sátortábora Balatonfüreden, ahol váltott turnusban lehetett balatonozni. Ebbe neveztünk be. Egy évvel később ennek a kempingnek a recepcióján néztük, ahogyan Armstgrong megteszi az első lépést a Holdon.

4. Augusztus 20-án éjjel a Varsói szerződés tagállamai bevonultak Csehszlovákiába.


Nights in White Satin Prague 1968

Halottak napja

Szokás szerint korábban mentünk ki bátyámmal a temetőbe, meglátogatni szüleink sírját. A sírban nyugszik nagyanyánk is:

Régebben, úgy negyvenegynéhány évvel ezelőtt édesapám "hurcolt" minket magával temetőlátogatásra. Nagyanyámat nem ismerhettem, mivel három nappal születésem előtt halt meg. Viszont fényképezni már akkor is tudtunk, bár egy kicsit homályosan:


Most gyönyörű idő volt. Nap sütött, levelek hullottak. Én meg vártam. Mert Robi felelőtlenül autóval jött. Háromnegyed óra alatt oda is ért a sírhoz. Addig sétálgattam és nézelődtem. Meg persze fényképeztem, többek között a bátyámat, mikor megérkezett, majd ő engem:



A képeket nézegetve, nemcsak az a feltűnő :-), hogy a régi fekete-fehér, a mai meg színes, nemcsak az, hogy mennyivel jobb minőségűek, hanem az is, hogy a korabeli képen növényeket szinte egyálalán nem látni. Azóta viszont szinte dzsungel nőtt a temető ezen részén.

Fénykép 4.

A fénykép

A kérdés
Csoportkép cserkészekkel és katonákkal. Kik ők és mikor készülhetett?
A válasz
20-as évek vége, esetleg 30-as évek eleje.

Nos. Itt véget ér a fényképek áradatja. :-) Sokra nem jutottam, de még nem adom fel, hogy mi is történt a háború alatt. Sokat az alábbi katonakönyvi bejegyzés sem közöl:

Azaz: Tényleges katonai szolgálatban töltött ideje és helye:
1940-1945, különböző helyen.
Amit tudok még apám szíves, de csak szóbeli, közléséből: 1945 márciusában Prága környékén került orosz illetve szovjet hadifogságba. :-( 1948 júniusáig haza sem jött.

Fénykép 3.

A fénykép:

A kérdés:
Csoportkép, talán század vagy zászlóalj, kik ők? Mikor készülhetett?
A válasz:
Talán egy hadilétszámú puskásszakasz lehet, a legmagasabb rendfokozat mintha zászlós lenne. Ennek ellentmond a két szakács jelenléte. Békelétszámú szazad is lehet, de magasabb rendfokozatú kellene legyen a parancsnok. Felvétel ideje kb. 1930-as évek vége, 40-es évek eleje.

Fénykép 2.

A fénykép:

A kérdés:
Egy szakaszról (?) készült kép. Milyen alakulat, és hol készülhetett?
A válasz:
Ez még egy szakasz se, talán vmilyen zászlóaljtörzs (?), lásd a lovasított személyt csizmában. Nagy valószínűséggel hegyiek (egyik-másik szemernyős tábori sapkát visel, illetve az öreg karpaszományos őrmester elöl középen 41 M sícipőt), felvétel ideje kb. 1942.

Lábjegyzet 1.

Az előző bejegyzés fölvet néhány kérdést:
1. Miért is nem kérdezem meg eztet édesapámtól. Válasz: mert már nem tudom.
2. Miért is nem kérdeztem meg ezt akkor, amikor még élt. Válasz: valahogy a kis családunkban 56 és az azelőtti időszak nem szerepelt az esti beszélgetések témakörében. Néhány elejtett fél vagy egész mondat, utalás természetesen elhangzott és megpróbáltam érteni belőle, de kérdezni nem akarózótt. Ma már tudom, hogy kár volt érte. Anyám különben is mestere volt a múlt eltörlésének. Jellemző volt erre például az a fénykép, amely apámat ábrázolta, de az eredeti képen nemcsak ő volt látható, hanem apám egy korábbi barátnője. Na most azt ő szépen letépte. Ennél azonban nagyobb "bűnt" is elkövetett: Volt egy vastag viaszkosvászon zacskó, amelyben rengeteg régi dokumentum volt. Halála utáni rendrakásban ezt a zacskót már nem találtuk meg. Pedig olyan dokumentumok voltak benne, amelyek most megkönnyítenék családi emlékeim összegereblyézését. A rendrakást a fejemben.

Fénykép 1.

Négy képet küldtem el kérdésekkel ellátva a Hadtörténeti Intézet munkatársainak.
A fénykép:

A kérdés:
Szeretném tudni, hogy milyen alakulat, milyen rendfokozat és milyen kitüntetés látható az alakon, aki az én édesapám.
A válasz:
Hadnagy, feltehetőleg gyalogos. Még annyit tudok hozzátenni, hogy Édesapja az Erdélyi Emlékérmet viseli a képen, amely 1941 körülre datálja a portrét. Sajnos a felbontás valóban nem túl jó, de szinte biztosan erről a kitüntetésről van szó. Ezt azon alakulatok tagjai kapták meg, akik az 1940-es erdélyi bevonulásban részt vettek, illetve annak kapcsán mozgósítva lettek.

Csengery utca

Már kétszer szó volt életem első lakhelyéről. Itten fölül van a térkép, ahol első 13 évemet leéltem.
Ez itten a ház: kettőspontja után látható fölülről. A bejáratot az alanti beírások egyikén már megmutattam. A kapualjba belépve, ha fölnéztünk egy festett boltívet láttunk. Emlékeimben sötétkék szín, csillagok és fecskék vannak. A kettő hogyan is kapcsolható össze? Nem t'om. Az első emeleten laktunk egy négyemeletes házban, ahová soha nem sütött a nap. Körfolyosó volt, és ugyanezen emeleten lakott apám kisebbik húga és családja, azaz a nagynéném, és két unokatestvérem.

A kép jobb oldalán a lenti részen található a
Suli: ahová jártunk. A testvéreim, meg én.
Rövid leírás a valtozovilag.hu-ról:
68. Kétemeletes, eklektikus ház, Bobula János, 1878. Ált. iskola. MEJ

Itt még úgy szerepel, hogy általános iskola. Annak épült. Sőt: 1998-ban készült egy szakértői jelentés ( Budapest VI. Népköztársaság útja 68. Általános iskola bõvítés, felújítás, megvalósíthatóság, folyamatterv), Dr. Gyulay Judit (1945) egyetemi docens, tanszékvezetõ által. Aztán persze az élet mást hozott. Az iskolát bezárták, jelenleg pontosan nem tudom, hogy minek nevezzem, ami a helyén épült, de rövidesen elmegyek, lefényképezem és elmesélem. :-)
Amiről annak idején tudtam: először is, hogy hol is laktam. Másodszor, eltaláltam egyedül az iskolába. Harmadszor, a Hunyadi térre jártam játszani, és a piacra illetve a csarnokba vásárolni.
Amiről nem tudtam, bár minden reggel azon a sarkon kanyarodtam be a suli felé, ahol ma a Terror háza áll.

A kezdeteim

Sokáig úgy tudtam, azt hittem, hogy én is része vagyok a Ratkó-gyermekek hatalmas halmazának. Már közel jártam a negyvenhez, amikor elgondolkodtam a dologról, és arra kellett rájönnöm, hogy nem úgy van az. De ez még csak a formállogika segítségével sikerült :-). Azaz: kikövetkeztettem, hogy apámnak, bár hárman voltunk testvérek, én vagyok az egyetlen gyermeke. Két bátyám örökbefogadottként tartozott a családhoz. Anyánk volt közös. Az egyik bratyómról könnyű volt megállapítani, merthogy más volt a vezeték neve. A másiknál meg akkor esett le a tantusz, amikor megtaláltam apám igazolását arról, hogy mikor is érkezett haza a hadifogságból. Ez a bátyám születésének idejére datálódott. Eccóval: egyetlen saját gyermekre még apámnak is szüksége volt. :-)

Születésem előzményei :-)

Most, hogy elkezdtem írni ezeket a sorokat, egy dokumentumra akadtam, mely szerint Ratkó Anna hirhedt rendeletét egy nappal születésem után 1953. február 8-án jelentette meg.