2009. szeptember 15., kedd

királydinnye




Részlet Petőfi: Az Alföld című verséből:
A csárdánál törpe nyárfaerdő
Sárgul a királydinnyés homokban;
Odafészkel a visító vércse,
Gyermekektől nem háborgatottan.

Tehát már Petőfi is ismerte a királydinnyét. De neki még nem volt kerékpárja. Fölfújható belsővel. Ami nem áll ellent a királydinnye termésének. Hanem azt mondja: pssszzz. :-) Beismerem, hogy ha valaki nem cipőben, hanem meztéláb jár-kel az országban, annak még a bringánál is rosszabb, mint az a fönti képen látható.
(A vércsének könnyű, ő nem járkál, hanem röpül. Nem zavarja a királydinnyés homok. :-) )

Ps: Köszönet a fotót jegyzőknek.

Fecske 2.


Kilenc-tíz éves lehettem, amikor a dohányzó családom példáját követve rágyújtottam. Akkor éppen a Csengery utcában laktunk, a képen látható cipész fiával jóban voltam, szüleim dolgoztak, testvéreim suliban vagy munkában és nekünk aznap éppen nem volt tanítás. Kálmánnal vettünk egy doboz Fecskét és lazán elszívtuk az egész dobozzal. Hogy miért is nem lettünk rosszul, nem tudom. Minden rendben lett volna, ha a nagy szellőztetés után nem hagytuk volna ott a hamutartót. Tele csikkel. Hazaérkezve szüleim nem repestek az örömtől, viszont jót nevettek.

Magyarország 5.

A vonalkód áldásos találmány. Használata egyszerű és ma már mindennapos. Az áruk "vonalkódosítása" viszont nem mindig sikeres. Különösen jellemző ez a sütőipar, lánykori nevén a pékségek tevékenységére. Ugyan nem általános, de gyakori, hogy
1. nincs a kenyéren vonalkód. (Manyi!! Mi a kódja a...?)
2. a pékek némelye előszeretettel nyomja bele a papírt a kenyérbe, (le)olvashatatlanná téve a kódot. (Ld. mint fent. :-) )
3. ami tegnap történt: a vicces kedvű pék fordítva ragasztotta föl a papírt a kenyérre.

2009. szeptember 14., hétfő

demokrácia

"Szolón olyan államrendet tartott helyesnek, ahol az emberek szabadok, az egyénnek joga és kötelessége, hogy a közösségre hasson felelős tetteiért, nem vonja ki magát az egész közösséget érintő feladatok, terhek vállalása alól, ahol tehát az egyén és közösség viszonya kölcsönös. Amennyiben az athéniek passzívak maradtak politikai kérdésekben, polgárjoguk elvesztése fenyegette őket." Ez a gyakorlatban a tartózkodás "elképzelhetetlenségét" jelentette. A modern kor vajon miért tette lehetővé a tartózkodást? Fejlettebb-e a mai az ókorinál?

2009. szeptember 11., péntek

911

Amikor nyolc évvel ezelőtt megörtént az elképzelhetetlen, előttem lepergett egy jelenet. Ültem az ikertornyok egyikében a 83. emeleten. Éppen a reggeli kávémat ittam és készültem az értekezletre, amikor megdöbbenve láttam, hogy közeledik felém a Boeing. Többre nem emlékszem.

Magyarország 4.

Hallgatom a rádiót. A mezőgazdasági tárca valahonnan pénzt szerzett és két ágazatot fog belőle támogatni. Az egyik a tejtermelés. Az Isten áldja meg érte.
A másik a dohánytermelés. Az Isten ... talán megbocsájtja. :-(

Warnemünde


Érettségi után osztályunkból sokan mentek egyetemre és volt egy srác, Egér, aki Rostockba ment hajómérnöki karra, ha jól emlékszem. Háromszor látogattam meg különböző barátokkal, így első alkalommal kollégámmal, Gézával:

Ellátogattunk Warnemündébe is. Itt találkoztunk először azzal, hogy mi innen tovább nem mehetünk. Mindahányszor a Végállomás vasúti bakjaihoz érkeztünk meg.

1988-ban akkori nejem osztályával Dániába utaztunk. Akkor sikerült először a másik vágányra érkezni. Arra, amelyik továbbment a kikötőbe, a komphoz.

2009. szeptember 10., csütörtök

Fecske


Egy fecske is csinálhat nyarat. Főképp, ha ilyen fecskéről van szó :-): (Persze nehéz eldönteni, hogy a fecske csinált nyarat, vagy a nyár "csinált" fecskét.)
Sok nyarat töltöttem lent Szentesen, köztük azt is, amelyiken ez a kép készült. Hogy kicsoda a nálam kisebb leányzó, sejtésem van, de emiatt nem merem leírni. Hogy a nyarak mivel is teltek el?
Elmehettem az utcasarkon lévő kisboltba vásárolni. Egy döngölt olajos padlójú boltocska, ahol többek között kimérve lehetett kapni tejeskannából tejet, petróleumhordóból petróleumot, amit villany híján világításra használtunk.
Ezen kívül, mint már korábban említettem, hozhattam forró vizet fürdéshez, ami abban az időben ritka esemény volt. Szentes gyógyfürdőváros, remélem, nem csak volt.
Aztán persze napközben ottani barátokkal pecázhattunk itt:

Talán a közeli meleg víz miatt, amiből a fel nem használt és a felhasznált is a Kurcába ömlött, sokféle hallal, többek között komoly ragadozó halakkal volt tele, olyannyira, hogy még nekem is sikerült nem is csak néha kifognom, többek között naphalat és törpe harcsát. Ezekre leginkább az jellemző, hogy a külsejük tele van kezet roncsoló kinövésekkel. Minden egyes példány horogról való eltávolítása számomra egy kisebb vérfürdőt jelentett :-).
Egyszer-kétszer Lajos bácsi elvitt focimeccsre, amivel nem nagyon tudtam mit kezdeni, mert a megyei nem t'om hanyadik osztály nem tartozott az érdeklődési körömbe.

2009. szeptember 9., szerda

Szentes


"Ki géppel száll fölébe..."
Nos, igen. Csakhogy. Egyenesen beleszerettem a Google Earth-be. Ha emlékeimből előcsalogatom a múlt fontos helyeit, akkor ennek segítségével újra és újra meg tudom nézni anélkül, hogy odautaznék. Ha mellé még néhány képet is tennék, mint ahogyan most tenni is fogok, akkor teljes lesz a kép.
A képen jelöltem a házat, ahol gyermeki életem nyarait, vagy legalábbis egy részét töltöttem. Jelöltem azt a kutat, amiből 60 fokos forró víz folyt, ha megnyomtuk. Ebből vittem haza kantában a vizet az esti fürdéshez. Persze a legtöbbször jól összeégetve a térdemet, merthogy addig ért a kanta. :-)
Eddig csak a térképet mutattam. Most egy kép kívülről:
A képen nagyapám testvére, Lajos bácsi, és felesége, Ángyikám látható. Én őt csak így ismertem. Keresztnevét nem tudom. A fa takarásában anyám. Azaz: ím itt e ház, ami föntről csak egy kis téglalap alakú folt.
Egy másik kép:

Ezen Ángyikám a disznókat eteti.

Magyarország 3.

Az egyik gyógyszeremet pótlandó bementem egy patikába. Nejem kint maradt, hogy a bringákat őrizze, de kért, hogy hozzak neki egy pohár vizet. Van az a ballon, ismerik, aminek oldalára föl van erősítve egy pohártartó, ahonnan a műanyag poharakat ki lehet húzni és bele lehet folyatni a hideg vizet. Amig sorba álltam, gondoltam, kiviszem a vizet, addig se szomjazzon szegény asszony. Ámde egy darab pohár nem volt. Mikor sorra kerültem, kértem a gyógyszerészt, hogy tegyen már ki poharakat, hogy a szomja vándor ihasson. Elment és hamarosan visszajött, kezembe nyomva egy darab poharat a következő megjegyzéssel: nem tölthetem föl a tartót, mert valaki mindig elviszi az összes műanyag poharat.