A tavasz 17 pillanata 13.

A piac is színesedik már.

Baleset

Sajnálatos módon beszélni nem tudok. Pénteken egy kicsinység figyelmetlen voltam. A járdán bringázva nekimentem a járda közepén az autósokat elriasztandó oszlopnak. A kerékkel és telibe. Ennek következtében eldőltem, szerencsétlen módon azonban az út szélén korlát volt, amelyik középen is össze volt kötve. Erre a korlátra estem rá oldal irányból úgy, hogy a vas a fülem alatt csattant a fejemen. Azóta nehezemre esik a beszéd, bár mára már jobban érzem magam, viszont enni azt nem igazán tudok, mert az álkapcsomat nem tudom mozgatni. A nyelvemet is csak le és föl, de nem teljesen, viszont előre hátra nem. Így igencsak korlátozva vagyok az evésben. Harapni meg egyáltalán nem tudok, mert mind állkapocs összeszorítás fáj.
Viszont szerencsére már tudok ülni és írni, és most itt is vagyok. Újra. :-)

El lehet persze gondolkodni azon, hogy mit is keresek én a járdán és azon is, hogy mi a megveszekedett francnak a korlát. De ez most és itt nem vezet sehová. :-)

Itt az idő!

A tavasz 17 pillanata 12.

A jégeső előtt A jégeső A jégeső után Azaz mint látható, szerencsére most nem viselte meg a fánkat az égi áldás.

Szól a rádió

Gyermekkorom egyik hatalmas felfedezése volt, bár erre csak utólag jöttem rá, hogy nyolc éves koromban megálmodtam a magnetofont, amiről akkor még halványlila dunsztom sem volt. Úgy jöttem rá, hogy kikapcsoltam a készüléket és azt szerettem volna, hogy a műsor ott folytatódjék, ahol a kikapcsolással abba maradt.
Az első rádiónkat 59-ben vettük egy lottó nyereményből (három találat volt sajnos és nem öt). Nagy kedvence volt a családnak az akkortájt indult Szabó család.
Később, a hatvanas évek második felében, már gyakrabban szólt a Tánczenei koktél, az Ötórai tea és a többi könnyűzenei műsor. Eltekertünk a skála végére is, ahol a Radio Luxembourg szólt a legújabb slágerekkel. Mivel a rádiónk alkalmas volt a rövidhullám vételére, bekerült a repertoárba a Teenager-party és a Délutáni randevú is. Szóval zenével el voltunk látva. A hetvenes évek közepén megkaptam az első sztereó rádiómat, egy Videoton gyártmányú Orpheuszt. Röviddel később egy Supraphon sasszé (lemezjátszót) egészítette ki az apám szerint bömböldét. :-)
A seregben sem szakadtam el a rádiótól. Sőt. Mindennapjaink része lett, amikor is oda kellett ülni a rádió elé (R 1250) és keresni kellett ellenséges rádióadásokat. Itt tettem többek között azt a felfedezést, hogy létezik egy Radio Caroline nevű kalózadó az 1178 kHz-en, (alant a hajó az MV Ross Revenge) amelyik folyamatos adásban teljes lemezeket, többek között Yes albumokat mutatott be. Egy ideig az sem gátolt minket, hogy a két előttünk lévő rádió egyikén a Szabad Európát hallgassuk (Itt a Szabad Európa Rádió a 16, 19, 25, 31, 41, és 49 méteres rövidhullámon), ami elég tisztán szólt. Ezt sajnos csak addig tehettük, amíg a technikusok "zseniális" módon meg nem oldották a munkánkba való belehallgatást. Ezután már csak akkor hallgathattuk, amikor az ügyeletes parancsnok a műveleti szobában volt. :-)
A rádióhallgatással kapcsolatos következő élmény már a nyolcvanas évek vége volt, amikor beindult a 873 kHz-en a Calypso rádió, amit az akkori munkahelyemen egész nap hallgattunk.
Ma már persze speciális, különböző igényeket kielégítő rádióadók léteznek. Nem válogatok most belőlük. Egyről korábban beszámoltam.

Kispesti Volt Gödör

Volt, nincs, fene bánja!?

Ibolyamező

Minden színben:

Költészet napja

József Attila

KÉSZ A LELTÁR

Magamban bíztam eleitől fogva -
ha semmije sincs, nem is kerül sokba
ez az embernek. Semmiképp se többe,
mint az állatnak, mely elhull örökre.
Ha féltem is, a helyemet megálltam -
születtem, elvegyültem és kiváltam.
Meg is fizettem, kinek ahogy mérte,
ki ingyen adott, azt szerettem érte.
Asszony ha játszott velem hitegetve:
hittem igazán - hadd teljen a kedve!
Sikáltam hajót, rántottam az ampát.
Okos urak közt játszottam a bambát.
Árultam forgót, kenyeret és könyvet,
ujságot, verset - mikor mi volt könnyebb.
Nem dicső harcban, nem szelíd kötélen,
de ágyban végzem, néha ezt remélem.
Akárhogyan lesz, immár kész a leltár.
Éltem - és ebbe más is belehalt már.

1936. november-december

Ünnep előtt

Pénteken a Havannán:
Szombaton Kispesten a Kossuth téren:
A Bandzsadzsamping idén elmaradt:

Levegőt!

József Attila

LEVEGŐT!

Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott
hazafelé menet?
A gyepre éppen langy sötétség szállott,
mint bársony-permeteg
és lábom alatt álmatlan forogtak,
ütött gyermekként csendesen morogtak
a sovány levelek.

Fürkészve, körben guggoltak a bokrok
a város peremén.
Az őszi szél köztük vigyázva botlott.
A hűvös televény
a lámpák felé lesett gyanakvóan;
vadkácsa riadt hápogva a tóban,
amerre mentem én.

Épp azt gondoltam, rám törhet, ki érti,
e táj oly elhagyott.
S im váratlan előbukkant egy férfi,
de tovább baktatott.
Utána néztem. Kifoszthatna engem,
hisz védekezni nincsen semmi kedvem,
mig nyomorult vagyok.

Számon tarthatják, mit telefonoztam
s mikor, miért, kinek.
Aktákba irják, miről álmodoztam
s azt is, ki érti meg.
És nem sejthetem, mikor lesz elég ok
előkotorni azt a kartotékot,
mely jogom sérti meg.

És az országban a törékeny falvak
- anyám ott született -
az eleven jog fájáról lehulltak,
mint itt e levelek
s ha rájuk hág a felnőtt balszerencse,
mind megcsörren, hogy nyomorát jelentse
s elporlik, szétpereg.

Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.
Lelkem nem ily honos.
Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
aki alattomos.
Sem népet, amely retteg, hogyha választ,
szemét lesütve fontol sanda választ
és vidul, ha toroz.

Én nem ilyennek képzeltem a rendet.
Pedig hát engemet
sokszor nem is tudtam, hogy miért, vertek,
mint apró gyermeket,
ki ugrott volna egy jó szóra nyomban.
Én tudtam - messze anyám, rokonom van,
ezek idegenek.

Felnőttem már. Szaporodik fogamban
az idegen anyag,
mint szivemben a halál. De jogom van
és lélek vagy agyag
még nem vagyok s nem oly becses az irhám,
hogy érett fővel szótlanul kibirnám,
ha nem vagyok szabad!

Az én vezérem bensőmből vezérel!
Emberek, nem vadak -
elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel,
nem kartoték-adat.
Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!

1935. november 21.

Epheszoszi Hérakleitosznak nem volt igaza! Mi képesek vagyunk kétszer, sőt, akár háromszor is ugyanabba a folyóba lépni.