:-(
2010. július 9., péntek
Magyarország 23.
Egy korábbi bejegyzésben írtam a bicikliutat szegélyező tüskés bokorról. Tegnap arra járva valóra vált a rémálom. A sövényt megnyírták, de a hulladékot otthagyták. Kíváncsi vagyok, hogy hány gumit kellett cserélni miatta.
:-(
:-(
2010. július 7., szerda
Rendőrtiszt-avatás
2010. július 5., hétfő
Torma Lajos emlékére
Máshol és máskor szerettem volna írni a bridzsről, arról, hogy mennyire megigézett a játék, és hogy egy időben szinte szenvedélyemmé vált. Több helyen, több összeállításban játszottunk. Az egyik csapat a Vércse utcában volt.
Itt lakott Lajos feleségével Ilikével. Rendszeresen jártunk föl hozzájuk Csigával. Lajos tolószékben élte nappali életét egy olyan házban, ahol tizenegynéhány lépcsőn kellett lemenni a lakás bejáratához. Csiga rengeteget szállította kocsival, és olyankor ezen a lépcsősoron kellet le-föl vinni kerekesszékestől Őt. Később sikerült egy tolókocsi-liftet építeni, amit állítólag (nem vicc!) egy Trabant ablaktörlőmotor hajtott. Ma sem hiszem igazán. :-)
'90 után sajnos ezek a partik (is) elmaradtak. Más irányt vett az életünk. Lajos belevetette magát az akkori MDF-es politikai életbe. Tudomásom szerint Antall József köréhez állt közel.
Az internet néha kellemetlen, nem várt híreket is tud közölni. Egy versből tudtam meg, hogy Lajos elhunyt. A vers a Sárfelirat (Posztumusz versek) kötetben található. És most itt is:
Nagy Gáspár
Torma Lajos emlékének
1
Meglőtt, lebénult hősként, áldozatként
félszázadig vártad a nagy napot,
de Isten talán megkegyelmezett,
néhány héttel korábban elszólított.
Tavaly május legvégén,
Gergely temetésén
még toltam kerekes-széked
Kiskunmajsán,
akkor mondtad
a kápolna-sír csöndjében,
fiú, figyelj csak rám,
– szavaid most is hallom –
meghalt a parancsnok,
halott a Corvin köz,
halott a forradalom!
2
Ne nézz a múltba,
nézz csak a jövőbe,
s a múltat látod
jelen időbe’
amint föltámad
félszázad után is,
és talál méltó helyet,
látod, az utódok
lenyomják torkodon
a Köztársaság teret!
3
Akik ötven éven át
szóval és tettel,
sőt bűnös mulasztással is
éltették az ellenforradalmat,
most kaméleon-kockás
emelvényeken,
hitvány műtárgyak tövében
ne szónokoljanak,
ne tudják ők jobban,
hogy miről is szólt
az a szent tizenkét nap,
s miért haltak meg,
akik meghaltak…!
4
Mivel sokallták a vért
a humanista hóhérok,
mondják, ezért akasztottak,
a megrendítő élményről
beszámoltak a halálraítéltek,
és mélyen hallgattak
a holtak!
Édes hazám…
félszázad kevés volt,
hogy a fájdalmat kihordjad?!
5
Fehér csigolyacsont-parcella,
zöldellő gyásztér,
elvetve mind, mind a szabadság
véráztatta hős magvaival,
hármas bokrokban,
egymáshoz drótozva,
csont a csonthoz
örökre exhumálatlanul…
valahol e tenyérnyi anyaföldből
kilombosodó kopjafa-erdőben
keressétek a maradék
magyar szabadságot!
6
Soha nem tudjuk megköszönni
annak a bátor franciának,
aki igazi lázadóként – L’Homme révolté –
a szabadság lázában élők mellé állt,
s a leveretésben és a gyászban
öt Nobel-díjnál is fénylőbb
mondatokat küldött nekünk.
7
Éppen krisztusi korba lépett
a forradalmunkat leverő
és megtipró diktatúra
amikor szétmállott, megszűnt,
de miféle furcsa szabadságot,
micsoda megváltást szült?!
8
Talán még kell újabb ötven év…
akkorra már mindenki lelép
ezen és azon az oldalon…
s nem marad már más egyéb,
csak vegytisztán a forradalom!
Itt lakott Lajos feleségével Ilikével. Rendszeresen jártunk föl hozzájuk Csigával. Lajos tolószékben élte nappali életét egy olyan házban, ahol tizenegynéhány lépcsőn kellett lemenni a lakás bejáratához. Csiga rengeteget szállította kocsival, és olyankor ezen a lépcsősoron kellet le-föl vinni kerekesszékestől Őt. Később sikerült egy tolókocsi-liftet építeni, amit állítólag (nem vicc!) egy Trabant ablaktörlőmotor hajtott. Ma sem hiszem igazán. :-)'90 után sajnos ezek a partik (is) elmaradtak. Más irányt vett az életünk. Lajos belevetette magát az akkori MDF-es politikai életbe. Tudomásom szerint Antall József köréhez állt közel.
Az internet néha kellemetlen, nem várt híreket is tud közölni. Egy versből tudtam meg, hogy Lajos elhunyt. A vers a Sárfelirat (Posztumusz versek) kötetben található. És most itt is:
Nagy Gáspár
Torma Lajos emlékének
1
Meglőtt, lebénult hősként, áldozatként
félszázadig vártad a nagy napot,
de Isten talán megkegyelmezett,
néhány héttel korábban elszólított.
Tavaly május legvégén,
Gergely temetésén
még toltam kerekes-széked
Kiskunmajsán,
akkor mondtad
a kápolna-sír csöndjében,
fiú, figyelj csak rám,
– szavaid most is hallom –
meghalt a parancsnok,
halott a Corvin köz,
halott a forradalom!
2
Ne nézz a múltba,
nézz csak a jövőbe,
s a múltat látod
jelen időbe’
amint föltámad
félszázad után is,
és talál méltó helyet,
látod, az utódok
lenyomják torkodon
a Köztársaság teret!
3
Akik ötven éven át
szóval és tettel,
sőt bűnös mulasztással is
éltették az ellenforradalmat,
most kaméleon-kockás
emelvényeken,
hitvány műtárgyak tövében
ne szónokoljanak,
ne tudják ők jobban,
hogy miről is szólt
az a szent tizenkét nap,
s miért haltak meg,
akik meghaltak…!
4
Mivel sokallták a vért
a humanista hóhérok,
mondják, ezért akasztottak,
a megrendítő élményről
beszámoltak a halálraítéltek,
és mélyen hallgattak
a holtak!
Édes hazám…
félszázad kevés volt,
hogy a fájdalmat kihordjad?!
5
Fehér csigolyacsont-parcella,
zöldellő gyásztér,
elvetve mind, mind a szabadság
véráztatta hős magvaival,
hármas bokrokban,
egymáshoz drótozva,
csont a csonthoz
örökre exhumálatlanul…
valahol e tenyérnyi anyaföldből
kilombosodó kopjafa-erdőben
keressétek a maradék
magyar szabadságot!
6
Soha nem tudjuk megköszönni
annak a bátor franciának,
aki igazi lázadóként – L’Homme révolté –
a szabadság lázában élők mellé állt,
s a leveretésben és a gyászban
öt Nobel-díjnál is fénylőbb
mondatokat küldött nekünk.
7
Éppen krisztusi korba lépett
a forradalmunkat leverő
és megtipró diktatúra
amikor szétmállott, megszűnt,
de miféle furcsa szabadságot,
micsoda megváltást szült?!
8
Talán még kell újabb ötven év…
akkorra már mindenki lelép
ezen és azon az oldalon…
s nem marad már más egyéb,
csak vegytisztán a forradalom!
Címkék:
bridzs,
Nagy Gáspár,
Torma Lajos,
vers
2010. július 4., vasárnap
2010. július 3., szombat
Kávé
Már eddig is szóba került maga szó: KÁVÉ. Életemet, ahogy a könyv, a kávé is elkísérte. Mondjuk nem olyan korán kezdődött nemes kapcsolatunk mint a könyvvel, de a mai napig tart, még ha nem is olyan intenzíven, mint korábban.
Az Árkád Libri-boltjában, míg a család kiárusítás-körútját járta, én beültem a kávézóba. Akkor még nem tudtam, hogy Frei Tamás cégének egyik kávézójában ülök, az ő kávéiból válogatok. Rendeltem egy Damaszkuszi mandulás jég-kávét. Íme:
Eredeti arab recept a Földközi-tenger forró keleti partvidékéről. Sűrűre főzött mandulalé és igazi őrölt fahéj van benne, hideg, dús olasz tejben. 3 jégkocka is jár hozzá, de többel tilos hígítani!
Az ígéret bizonyossá vált. Remek volt. Ennyi reklám talán belefér blogomba. Nem sajnálom. :-)
A kávé hosszú ideig a Kotyogóval, Karavánnal és egyéb hazai kávéfőzővel főzött kávét jelentette. Az első munkahelyemen, leszerelésem után, minden reggel szertartásos kávéivással kezdődött. Attilával ketten voltunk, kávét főztünk és "Szabadnép"-félórát tartottunk. Közben ittuk a kávét. Én cukor nélkül, ő hét kanál cukorral. Amikor néhány év után a cukor nélküli kávé és a napi stangli-sör duó kikezdte a gyomromat, kénytelen voltam én is egyrészt cukorral inni, másrészt rendesen kajálni.
A következő munkahelyen főzött kávét lassan fölváltotta az instant kávé, gyűjtőnevén a neszkávé. Attól kezdve hosszú ideig vegyesen, főzött és löttyintett kávét ittam. Ma már viszont csak löttyintettet. Kevésbé kezdi ki a gyomromat.
A kávé '96-ban másképp is bevonult az életembe. Némi rábeszélő segítséggel úgy határoztam, hogy könyvkiadással fogok foglalkozni. Árpi, aki az afrikai irodalmat szállította, lett a névadó. Aszonta: mától kezdve a neved Kávé Kiadó legyen! Az lett. Majd' tíz évig elkísért. A név. És persze az is, hogy amikor a nevet mondtam és valaki magától leírta, nyolcvan százalékban az állt a papíron, hogy KV. Később mindig hozzátettem, hogy úgy kávé, mint ahogyan reggel azzal kezdi az ember. Aki nem ivott reggelire kávét az továbbra is KV-t írt. :-)
Az Árkád Libri-boltjában, míg a család kiárusítás-körútját járta, én beültem a kávézóba. Akkor még nem tudtam, hogy Frei Tamás cégének egyik kávézójában ülök, az ő kávéiból válogatok. Rendeltem egy Damaszkuszi mandulás jég-kávét. Íme: Eredeti arab recept a Földközi-tenger forró keleti partvidékéről. Sűrűre főzött mandulalé és igazi őrölt fahéj van benne, hideg, dús olasz tejben. 3 jégkocka is jár hozzá, de többel tilos hígítani!
Az ígéret bizonyossá vált. Remek volt. Ennyi reklám talán belefér blogomba. Nem sajnálom. :-)
A kávé hosszú ideig a Kotyogóval, Karavánnal és egyéb hazai kávéfőzővel főzött kávét jelentette. Az első munkahelyemen, leszerelésem után, minden reggel szertartásos kávéivással kezdődött. Attilával ketten voltunk, kávét főztünk és "Szabadnép"-félórát tartottunk. Közben ittuk a kávét. Én cukor nélkül, ő hét kanál cukorral. Amikor néhány év után a cukor nélküli kávé és a napi stangli-sör duó kikezdte a gyomromat, kénytelen voltam én is egyrészt cukorral inni, másrészt rendesen kajálni.
A következő munkahelyen főzött kávét lassan fölváltotta az instant kávé, gyűjtőnevén a neszkávé. Attól kezdve hosszú ideig vegyesen, főzött és löttyintett kávét ittam. Ma már viszont csak löttyintettet. Kevésbé kezdi ki a gyomromat.
A kávé '96-ban másképp is bevonult az életembe. Némi rábeszélő segítséggel úgy határoztam, hogy könyvkiadással fogok foglalkozni. Árpi, aki az afrikai irodalmat szállította, lett a névadó. Aszonta: mától kezdve a neved Kávé Kiadó legyen! Az lett. Majd' tíz évig elkísért. A név. És persze az is, hogy amikor a nevet mondtam és valaki magától leírta, nyolcvan százalékban az állt a papíron, hogy KV. Később mindig hozzátettem, hogy úgy kávé, mint ahogyan reggel azzal kezdi az ember. Aki nem ivott reggelire kávét az továbbra is KV-t írt. :-)
Címkék:
Café Frei,
Egyetemi Könyvtár,
kávé,
Kávé Kiadó
2010. július 2., péntek
Gyáli út 25/A
Egy korábbi bejegyzésben említettem a Gyáli úti iskolát, ahol anyám kezdte a tanítást, még az ötvenes években. A már igencsak halványuló emlékeket
az alább említett barangolás során sikerült egy kicsinyt föleleveníteni, hacsak egy kép erejéig is.
Jelenleg az Irinyi János középiskola van odacímezve, de a kaput nézve csak az lehet, hogy a bejárata máshol van az iskolának, vagy nincs is iskola.
Úgy emlékszem, hogy a 25/A a fiú, és mellette a 25/B a lányiskola volt. Ebből persze következik, hogy anyám a fiúkat tanította.
az alább említett barangolás során sikerült egy kicsinyt föleleveníteni, hacsak egy kép erejéig is.
Jelenleg az Irinyi János középiskola van odacímezve, de a kaput nézve csak az lehet, hogy a bejárata máshol van az iskolának, vagy nincs is iskola.Úgy emlékszem, hogy a 25/A a fiú, és mellette a 25/B a lányiskola volt. Ebből persze következik, hogy anyám a fiúkat tanította.
Víztorony
A legnagyobb hatást azonban ez a látványosan rendbe hozott víztorony váltotta ki. Először így láttuk meg:
Közelebb érve már jobban láthattuk:
Kár, hogy korábban, mikor még igencsak elhanyagolt állapotban volt, nem tudtam róla. Most lenne saját képem is. Be kell érjék azonban a víztorony.hu-n található képekkel és az egyetlen, onnan kimásolttal:
Közelebb érve már jobban láthattuk:
Kár, hogy korábban, mikor még igencsak elhanyagolt állapotban volt, nem tudtam róla. Most lenne saját képem is. Be kell érjék azonban a víztorony.hu-n található képekkel és az egyetlen, onnan kimásolttal:
Barangolás
Felfedező bringautat tettünk az Aszódi úti MÁV-telepen. Régebben a szélén sokat jártam, merthogy a Merényi nevű műintézmény, azaz SZTK és Kórház ott található. De beljebb soha nem merészkedtem. Tegnapelőtt bejártuk. Voltak ott beszédes utcanevek,
egy hatgyermekes macskacsalád
(gomolyogtak, úgyhogy ezen a képen látható a legtöbb, 5 a hétből) és még egy elhagyatott munkásszálló is:
egy hatgyermekes macskacsalád
(gomolyogtak, úgyhogy ezen a képen látható a legtöbb, 5 a hétből) és még egy elhagyatott munkásszálló is:
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)



