Madarak és fák napja

Ültess fát! Hogyha mást nem, lombot ád.
Árnyékában megpihenhetsz, gondot ő visel reád.
Jó tavasszal nyit virágot, messze érzed illatát.
Kis madárka száll reája, ingyen hallgatod szavát.
Ültess fát! (Jókai Mór: Ültess fát!)

A nyolcvanas évek elején egy papagáj segítségével kerültem testközelbe madarakkal. Több is volt gyors egymásutánban. Az egyik az akkori munkahelyemen és annyira megbarátkoztunk, hogy egész nap a vállamon ült és a fülembe csicsergett, beleivott a kávémba és a vörösboromba is. Attól persze vidám lett és még inkább fecserészett. Beszélni nem tanult meg. (A beszélő papagájomról majd egy másik alkalommal.)
Ez a közelség vezetett oda, hogy fölvettük a kapcsolatot a Madártani Egyesülettel a Keleti Károly utcában. Segítségükkel jutottunk el Fülöpházára az ottani madárvártára. Ez kifejezetten egy olyan tábor volt, ahol a kényelemszerető emberek testközelből ismerkedhetnek meg a nádasok körüli madárvilággal. Napelemek segítségével meleg vízben lehetett mosakodni, háromszor étkezés, főétkezésként meleg étel a tanya központból. Az ott megismert madarak közül a legnépesebb nádi madár populáció a foltos nádiposzáta, az Acrocephalus schoenobaenus. Sajnos a kiskunsági időjárásviszonyok egy idő után már nem tették lehetővé ennek a madárvártának a működését, mert a tó kiszáradt. Így az ottani vezető, Molnár László, egy másik programot talált magának. Föltett szándéka lett, hogy a kékcsőrű récét újra honosítja Magyarországon. Angliából kapott tojásokat keltetett ki, a második évben ősszel útjára bocsájtotta őket, és azok vissza is tértek. Hogy mai napság mi a helyzet ezekkel a récékkel, nem tudom.
A Wikipédia szerint: Visszatelepítésével megpróbálkoztak a '80-as években, de a programot félbe kellett hagyni, mivel nem akadt több visszatelepíthető madár. A kevés szabadon engedett madár eltűnt vagy elvonult az országból. Így mára a fajt igen ritkán lehet a Kárpát-medencében megfigyelni.