Beugró :-)

Nézem a Beugrót tegnap este.

A szünet és a reklám idejére kapcsolgatni kezdek és az egyik tévén a következő jelentre érkezem:

Sajnos csak olaszul tudom idézni. Aki ismeri, az érti. :-)

Mózes

A hatvanas évek végén lehetett. Kötelező színház látogatás keretében nagy tömegben mentünk el a Nemzeti Színházba, Madách: Mózes című darabját megtekintendő.

A közönség csupa fiatalból, mondhatnám tinédzserből állt. Egy ideig még lekötötte a társaságot az előadás, de egy idő után elindult a fecserészés, ami fölhallatszott a színpadra is. Egy darabig még folyt az előadás, majd egyszer csak Sinkovits Imre, nemzetünk nagy színésze megállt, előrejött a színpad elejére, és dörgő, szinte Mózesi hangon lecseszte a nézőket, miszerint nem lehet így viselkedni a színházban. Köpni-nyelni nem tudtunk. Természetesen csöndben maradtunk, de a darabra nem sokan figyeltek ezek után sem. Kíváncsi lennék, hogy ez a csönd mennyiben változtatott a helyzeten. Persze így utólag azt kell mondanom, hogy föl kellett volna állni a székről és el kellett volna hagyni a színházat, mondjuk jól nevelten a szünetben. Ahogyan tettük ezt életemben először és utoljára a Vígszínházban, ahol Tordy Géza rendezésében és főszereplésével ment Miller: Az ügynök halála. Annyira rossz volt, legyek jóhiszemű, az aznapi előadás, hogy nem tehettünk mást. A kínlódás nem jó.

EZ az én véleményem, de álljon itt Jelenits István piarista tanár véleménye: "Emlékszem például, amikor a Nemzetiben a rendetlenkedő gyerekeket Sinkovits Imre az előadást megszakítva kioktatta, hogy miként is kell a színházban viselkedni. Pedig nem prédikálni kell, hanem úgy kell játszani, hogy a tízórai és a bunkósbot is kiessen annak a kezéből, aki a színházban randalírozik. Shakespeare sosem hordta volna le a zajongó mesterlegényeket, mert kiröhögték volna."

A szomorú, hogy ez a történet nemcsak velünk fordult elő. Még jó néhányszor megtörtént. Lehet, hogy a Mózes még nem való a diákoknak. Érdekes módon az Ember tragédiáját mindenki tátott szájjal figyelte. Pedig ott is Sinkovits Imrét láttuk és ha minden igaz, Major Tamást hallottuk. Meg persze Kálmán Györgyöt.

Cipőtisztítás

Nehéz gyermekkoromat (8-10 éves) mi sem bizonyítja jobban :-), mint az, hogy esténként le kellett ülnöm a kis sámlira, magam elé kelletett tennem a család cipőit és a cipős dobozt, ami a tisztítószereket tartalmazta és önként, sőt, dalolva neki állhattam tisztítani a cipőket. Én úgy emlékszem, ezzel:

De most nézegetve a góglét, azt látom, hogy inkább ez lehetett,

mivel a Csillagot későbbre datálják. Bár az is lehet, hogy csak onnantról van nekiek (azaz 70-ből), cipőkrémjük. :-)
A dalolás viszont valóban igaz volt. Persze, hogy mitet is énekeltünk, mert nem egyedül voltam a konyhában, arra nem emlékszem. Viszont a cipőtisztítás műveleteit ma is az ujjaimban érzem. Ujjamra tekertem a rongyot, illetve előtte nagy nehézségek árán kinyitottam a dobozt, bekrémeztem az ujjamat a ronggyal, illetve a rongyot az ujjammal, majdan az összes cipőt szépen bekentem elöl és hátul is. Mire a végére értem, az első cipő már kefélhető, fényesíthető volt. Így tettem az összes előttem lévő lábbelivel.
Ez a tevékenység jó előszobája volt a seregbeli cipőtisztításnak.

Tél

A hóesés kezdetekor:

Hóesés után kutyalábnyomokkal:

Az övéivel például:

És az övéivel, bár nincs neki komoly bundabugyija mint a másiknak, ezért többnyire az ólban várja barátját, hogy melengesse:

Macskák

Nyomtass, ha akarsz, én alszom. :-)

Kolostorok

Bulgáriai nyaralásaim egyik állomása majdnem mindig a Rilai kolostor volt. Úgy indult az út, hogy Ruszéig elmentünk vonattal, át Románián, majd onnan stoppal Veliko Tirnovon keresztül

mentünk Szófiába. (A két "útszéli" alak közül az egyik én vagyok. :-) )
Ott pihenve néhány napot mindig tettünk egy kitérőt délre, a Rilai kolostor felé. Először, mikor megláttam, nehezen hittem a szememnek:


Addig én kolostorban még nem voltam. Lenyűgöző volt, bár egy kicsit mintha elveszettnek éreztem volna magam. Ha egyedül lettem volna.
Egy alkalommal a Dél felé vezető úton továbbmentünk. Egészen a határig. Illetve előtte elkanyarodtunk balra. Melnik felé. Itt már szinte Görögországban jártunk. Közel volt a határ, de emlékeim szerint nem zavartak a határőrök, mint tették volna ez időtájt Magyarországon a déli határon.
A hosszú völgyben fekvő város a maga hófehérségével, nyugodtságával megfelelő hely volt egy kis meditatív létre. Értsd: pihenés a hűs pincében (ebben vagy egy ehhez hasonlóban)

egy üveg bor társaságában. Egy komoly gond volt. Éhesek voltunk, viszont kaja egy szál sem. Csak száraz juhsajt. Azt majszolgattuk a borral. Mit mondjak... :-) Aztán persze énekeltünk. :-)
Másnap ellátogattunk még a Rozseni kolostorhoz, de ha jól emlékszem, akkor nekünk még nem volt lehetőségünk belülről megnézni:

Galamus

Galamus

Részlet a most induló honlap bevezetőjéből:

A honlap célja és szellemisége
Honlapunk a józan, a tényeket felkutató és figyelembe vevő, alapos, körültekintő, végiggondolt, minden esetben érvekkel alátámasztott, mérsékelt hangvételű – de nem okvetlenül szenvedélymentes – reflexióknak, elemzéseknek és tényközléseknek akar nyilvánosságot biztosítani.
Célunk, hogy lehetőségeinkhez képest kiigazítsuk a nyilvánosságban elhangzó hamis tényközléseket, csúsztatásokat, politikai vagy önérdek vezérelte manipulációkat, szakmai elégtelenségeket; ha erre nincs mód, akkor másfajta, valóságközelibb logikák felvázolásával legalább kételyt támasszunk a hamis, megtévesztő ideológiai konstrukciókkal szemben.

Honvédség -- Bevonulás

'75 október 28-án kellett jelentkeznem a nemistudommár hol, bevonulás céljából. Akkor még szerencsére nem utaztunk messzire. Egészen a Ságvári laktanyáig tartott az út. Budakeszi úton volt a laktanya. Erről a napról a Magyar Nemzeti Bank is megemlékezett. Tiszteletünkre kiadtak egy 100 forintost:

Pestinek Pesten (na, jó, Budán!) tölteni még ha csak nyolc hónapot is, nagy megtiszteltetés volt. Ha azt is hozzátesszük, hogy csak az első néhány hét telt el hagyományos katonai kiképzéssel, akkor még rózsásabbnak mutatkozott a helyzet. Bár a kezdet mindennek volt nevezhető. Rózsásnak nem. Még civil ruhában végigvezettek a laktanyában. Megmutattak mindent, többek között egy kis családiházszerű épületet a következő szöveg kíséretében: Ez a gázkamra, ide is el fognak majd jutni. És télleg. Eljutottunk. Később. Be kellett menni gázálarcban, bent kellett tölteni egy percet, majd le kellett kapni a maszkot és még fél percet, vagy amennyit az ember elbírt, bent kelletett még maradni. Nos, ez nem tűnik olyan borzasztónak. De ha tudjuk azt, hogy a katona, hogy levegőt kapjon a gázálarcban, kiveszi a membránt, hogy szabad legyen az útja a légvételnek, akkor el tudjuk képzelni a helyzetet. Tudniillik sokan nem vették komolyan a gázt. Nem tették vissza a membránt. Folyt ott minden. Még a röhögés is. :-)

Ki gondolná?

Ki gondolná, hogy egy és ugyanazon könyvről van szó? Tíz év különbséggel jelentek meg. Az első 1997-ben a második 2007-ben. Az első a Magvetőnél, a második az Ulpiusnál. A fordító ugyanaz. A Magvető sajnálatosan fölmondta jól bevált, hosszú évtizedeken keresztül népszerű sorozatát, az Albatroszt. Az Ulpius ezzel a kötettel elkezdte A szingli fejvadász című sorozatát, ami most már a harmadik köteten is túl van.
Eddig a pontig nincs különösebb gond. Az valahol ott kezdődik, hogy az Ulpius sorozatának első kötete úgy jelent meg, hogy nem tartalmazza azt a, fentiek után, nyilvánvaló tényt, hogy a kötet a regény második kiadása. Így a gyanútlan vásárló simán kiad 3000 forintot, amin könnyedén megvehette volna vagy megvehetné a második részt, amit még nem olvasott. :-)
A létező megoldások közül álljon itt egy példa:
Történt pedig, hogy a T-Twins Kiadó 1992-ben megjelentette Vekerdy Tamás: Álmok és lidércek című könyvét. 2003-ban a Flium Kiadó újra kiadta a könyvet, de azt gondolták, hogy az eredeti cím nem volt megfelelő, nem volt elég figyelemfelkeltő :-), ezért új címen, Milyen iskola kell a gyerekeknek? jelentették meg. Azonban azt, hogy nem új könyvet vesz kezébe az olvasó, úgy tudatosították, hogy alcímként megadták az első kiadás eredeti címét. Az, hogy második kiadás csak azért nem került bele, mert ez a kötet tartalmazza a Waldorf iskola első három évének a programját is.
Szóval: lehet a könyvkiadást úgy is intézni, hogy az olvasó se járjon rosszul. :-(

Füred 2.

A napi elfoglaltság nem igazán engedte meg, hogy a szegény katéterezett beteg lazsáljon. :-) Körülbelül így festett egy nap programja, legalábbis az első héten:
5 óra: vér- és vizeletlabor
6 óra gyógyszer
8 óra injekció, utána torna
8.30 masszázs
9 reggeli
10-12 vizit illetve a rá való várakozás. Itt lehetett nyugton lenni. :-)
13 ebéd
14 életmód-előadás vagy más napon másról szóló
15.30 relax
16-18 között gyaloglás a Tagore sétányon, méterre és időre. Mármint mérni a távolságot és az eltelt időt. Kiderült, nem sietni kell, hanem nyugodtan sétálni.

Volt alkalmam sétálni ilyen behavazott úton is. Ott már nem is volt gond. De oda lejutni már nem volt könnyű. Csúszott mint a fene. :-)
18.30 vacsora
20 gyógyszer, injekció
Utána csendes pihenő, azaz jó éjszakát! :-)