2010. június 10., csütörtök

Hangyák

A madarak után egy újabb házi nem éppen kedvencünk a hangyák. Télen-nyáron, azaz egész évben vendégségbe járnak hozzánk. Egyik-másik úgy tesz, mint aki be is költözött. Jönnek, látnak, esznek. Ha van mit. Nagyon rendesek lettünk. Semmi nincs elöl, ami jó lenne nekiek. Ezért nem értem, hogy miért is nem állnak odébb. Ilyenek laknak nálunk. Illetve ilyenfélék:
Repülők:
és földön mászkálók: Elhatároztam, hogy besegítek az evolúciónak, és segítek létrejönni a vizihangyáknak. Sajnos képet még nem tudok mutatni, de ami késik, nem múlik. Ma például a fürdőkád környákén többszáz hangyát tanítottam úszni. Egyszercsak valamelyik majd megtanul. Önök lesznek az elsők, akik a róla készült képet láthatják majd.

Nincsenek megjegyzések: