2009. november 4., szerda

'68

1. A gimnázium első éve néhány héttel korábban végződött. Teljes felújítást végeztek a suliban. Az elmaradt tanítás idejére az Expressz utazási irodával közösen külföldi utat/utakat (?) szerveztek. Anyám befizetett egy Moszkva-Leningrád útra. Vonattal mentünk először Moszkvába, majd onnan Leningrádba és vissza. Tizenötéves voltam. Sok mindenre nem emlékszem Moszkvából. Erre talán:

Persze azért láttuk a Vörös teret, voltunk a Lenin Mauzóleumban és ebből következően láttuk Lenint. Voltunk a Gumban és ott költöttük el kevéske pénzünk nagy részét különböző hülyeségekre vagy ajándékokra, amit aztán tételesen rávezettünk a vámpapírra, amin ilyen tételek is megjelentek: két darab radír :-). Voltunk egy baletten (?) a Kongresszusi Palotában 6000-ed magunkkal. Elutaztunk Zagorszkba, ott vettem egy rubelért elemes borotvát, amit persze nem igazán használtam. Jártunk a Lomonoszov egyetemen is. Mégis nekem az egész Moszkvai útról az maradt meg, hogy B. Lacival a busz hátsó ülésén ülünk és énekelünk. Utazás előtt nem sokkal jelent meg az Eltávozott nap/Kis virág kislemeze az Illésnek. Meg persze a Mészáros Márta filmje is. Tehát ott ültünk és egymásra tercelve énekeltük a két dalt felváltva:
Eltávozott nap
Jól szórakoztunk. A többiekről nincs hírem. :-)
Egy éjszakai vonatozás után érkeztünk meg Leningrádba. Ott is láttunk sok mindent, amiből nem maradt meg szinte semmi. Tudom, hogy voltunk az Aurórán vagy mellette, a Téli Palotában, elmentünk Petrodvorecbe, voltunk találkozón szovjet pionírokkal :-). Ezekből a programokból ennyi maradt meg bennem:

Amire viszont nagyon jól emlékszem az a történés, amikor is a szomszéd szobában lakó Golyóék kizárták magukat. Bejöttek a mi szobánkba, és a párkányon végig araszolva átmentek a saját szobájukba. Nem tudták megtenni feltűnés nélkül. :-) Elsimítódott az ügy, ha jól emlékszem.
Az út végén szerencsés volt a hazaérkezés. Még a két radír és a borotvakészülék is megmaradt.

2. Hazaérkezvén nem sok időm maradt. Apám benevezett egy hónapos (június) munkára. A FŐPAPI-FŐKUCI-nál dolgozott és szerzett nekem munkát az egyik üzletbe kvázi segédnek. Itt volt az üzlet:

Úgy tűnik, mintha most is valami hasonlónak adna otthont a bolt. :-)

3. Még suli idő alatt elterveztük és megbeszéltük két osztálytársammal, hogy leutazunk Balatonra, eltölteni néhány napot/hetet. Volt a Főpapifőkucinak egy állandó sátortábora Balatonfüreden, ahol váltott turnusban lehetett balatonozni. Ebbe neveztünk be. Egy évvel később ennek a kempingnek a recepcióján néztük, ahogyan Armstgrong megteszi az első lépést a Holdon.

4. Augusztus 20-án éjjel a Varsói szerződés tagállamai bevonultak Csehszlovákiába.


Nights in White Satin Prague 1968

Nincsenek megjegyzések: