(ez a kép nem akkor készült, hanem mostanság, de csak ezt az egyet találtam a neten, köszönet a készítőnek és a felvételen lévőknek.), illetve a 20-as stúdióban.
A legtöbbet azonban a helyszíni közvetítések alkalmával profitáltam. Így jutottam be egy Tessék választani színpada mögé, egy Fonográf koncertre, és ami miatt ez a blogbejegyzés született, a Szegedi Jazz fesztiválra, ahová nem is egyszer.
A hetvenes évek elején sok minden kötött Szegedhez. Ott járt egyetemre egy jó barátom, ott volt katona egy másik, ennek okán sok reggel talált engem a 66-os busz határszéli végállomásánál, az ötös út kivezető szakaszánál.
(Talán ma ez az egyetlen busz, amelyiknek a két végállomása nem változott. közel negyven éve. Lehet javítani, ha mégsem van igazam. :-) )A stop hol gyors volt, hol nem, de mindig sikerült a látogatási időn belül odaérkeznem a laktanyához.
A Jazznapokra a rádió buszával utaztunk le igencsak jó hangulatban. Leérkezvén tapasztaltam, hogy az ügyelői munka ilyen esetekben nem is olyan szép leányálom. Mindig idejében megtalálni az éppen következőket a büfében, a környéki kocsmában vagy csak a nézőtéren valahol, nos, volt meló bőven. Az izgalom akkor hágott tetőfokára, amikor élő adás következett.
Én mint külső szemlélő élveztem a zenét, amit ilyen töményen még soha nem hallgattam, sőt, ha őszinte akarnék lenni és miért is ne, addig az ideig kifejezetten jazzt nem nagyon hallgattam. Itt hallottam először a szegedi Molnár Dixieland Bandet Garay Mártával a zongoránál:
A Csík-Fogarasi-Jávori triót, és akármilyen hihetetlen az Apostol együttest. Igaz, hogy az énekes nélkül, tképpen a fúvósszekcióval. Az egyik alkalommal teljesen hívatlanul megjelentek és kértek egy kis időt, hogy a színpadon játszhassanak. Volt idő elég, így befértek az egyik műsorszünetbe. Mitet is mondjak, szenzációs volt. Kár, hogy nemigen található olyan lemez, ahol ők csak zenélnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése