Lecke demokráciából

Első lecke:
A BBC Nick Griffint, az európai parlamenti választáson két mandátumával legitimitást szerzett Brit Nemzeti Párt (BNP) vezetőjét Question Time című műsorába invitálta.
Második lecke:
Több száz fős antifasiszta tüntetés fogadta Griffint a BBC központja előtt. Ugyancsak tiltakozó demonstrációk voltak csütörtökön a brit közszolgálati médiatársaság liverpooli, nottinghami, glasgow-i és belfasti központja előtt.
Harmadik lecke:
A tüntetők csütörtök estére teljesen eltorlaszolták a BBC hatalmas nyugat-londoni televíziós stúdióépülete előtti utakat, többen összetűztek a rendőrökkel. Harmincan áttörték a főbejárat rácsos kapuját, és behatoltak a központi épületbe, ahonnan rövid idő után a rendőrök és a megerősített biztonsági szolgálat emberei eltávolították őket.

Szolgálati közlemény

A sajnálatos esemény, ami bekövetkezett, arra kényszerít, hogy elkezdett sorozataimat később folytassam. A gép, amelyen a fotók vannak, nem akar engedelmeskedni. Így most csak a zaktuális történéseket tudom elővezetni egy laptop segítségével.
Kis türelmet kérek. :-)

Petőfi Sándor: 1848, te csillag

Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag,
Te a népek hajnalcsillaga!...
Megviradt, fölébredett a föld, fut
A hajnaltól a nagy éjszaka.
Piros arccal
Jött e hajnal,
Piros arca vad sugára
Komor fényt vet a világra;
E pirúlás: vér, harag és szégyen
A fölébredt nemzetek szemében.

Szégyeneljük szolgaságunk éjét,
Zsarnokok, rátok száll haragunk,
S a reggeli imádság fejében
Istenünknek vérrel áldozunk.
Álmainkban
Alattomban
Megcsapolták szíveinket,
Hogy kioltsák életünket,
De maradt még a népeknek vére
Annyi, ami fölkiált az égre.

Áll a tenger nagy elbámultában,
Áll a tenger és a föld mozog,
Emelkednek a száraz hullámok,
Emelkednek rémes torlaszok.
Reng a gálya...
Vitorlája
Iszaposan összetépve
A kormányos szíve képe,
Aki eszét vesztve áll magában
Beburkolva rongyos bíborában.

Csatatér a nagyvilág. Ahány kéz,
Annyi fegyver, annyi katona.
Mik ezek itt lábaim alatt?... hah,
Eltépett lánc s eltört korona.
Tűzbe véle!...
No de mégse,
Régiségek közé zárjuk,
De nevöket írjuk rájuk,
Különben majd a későn-születtek
Nem tudnák, hogy ezek mik lehettek.

Nagy idők. Beteljesült az Írás
Jósolatja: egy nyáj, egy akol.
Egy vallás van a földön: szabadság!
Aki mást vall, rettentőn lakol.
Régi szentek
Mind elestek,
Földúlt szobraik kövébül
Uj dicső szentegyház épül,
A kék eget vesszük boltozatnak,
S oltárlámpa lészen benne a nap!

Debrecen, 1848. október vége - november 16.

Faludy György: 1956, te csillag

A terrible beauty is born.
(Yeats)

Másnap, szerdán reggel: por, ágyúszó
és szenvedés; mégis, mikor átvágtam
a Hősök terén, mosolyognom kellett,
mert nem állt szobor többé a csizmában; –

csütörtök: lázrózsák mindenki arcán.
Földváry már kedd este elesett
a Rókus előtt. Szemközt, az iskola
padlásán felfegyverzett gyerekek; –

péntek: még több vér, tankok a Ligetnél.
Az ütegek torkolattüzeit
nézem éjjel és borzongok: a szörnyű
szépség most nálunk is megszületik; –

hat nap: a kénezett arcú halottak
apró csokorral mellükön, a járdán
(Köztársaság tér), röplapok, szorongás,
szemem előtt kis, tétova szivárvány; –

ölelkezés az Írószövetségben:
csomagolnak és indulnak haza;
feltépett sínek, utcák és fölöttünk
a szabadság liliom-illata; –

ezerhétszázhárom, nyolcszáznegyvennyolc,
és ötvenhat: egyszer minden száz évben
talpra állunk kínzóink ellen. Bármi
következik, boldogság, hogy megértem; –

és újra péntek: a Dunánál állunk,
a nap áttör ködön, füstön. Talán
sikerül minden s az alkonyat bíbor
brokátja Zsuzska lenszőke haján;–

és szombat: hajnalban csupa reménység,
de estefelé: nyakunkon a kés.
A keleti szemhatár mögött mocskos
felhők, nyugatról álszent röfögés; –

mentünk a kétszázezerrel: nem bírok
újabb börtönt, s ha nem is jött velem:
Árpád óta bennem lakik az ország,
minden völgyét meg dombját ösmerem; –

a Bach-huszárok tankban tértek vissza:
eddig sem ápolt, s ha más föld takar,
mit számít az? és mit, hogy fiam majd
Dad-nek szólít és nem lesz már magyar?

Mit elvesztek, ötven vagy száz év múltán
az ifjúságtól mind visszakapom,
és otthon, a sötét előszobákban
kabátom még ott lóg a fogason –

ezerkilencszázötvenhat, nem emlék,
nem múlt vagy nékem, nem történelem,
de húsom-vérem, lényem egy darabja,
szívem, gerincem – kijöttél velem

az irgalmatlan mindenségbe, hol a
Semmi vize zubog a híd alatt
és korlát nincs sehol sem – életemnek
te adtál értelmet, vad álmokat

éjjelre és kedvet a szenvedéshez
s az örömhöz; te fogtál mindig kézen,
ha botladoztam; hányszor ihlettél meg,
s nem engedted, hogy kifulladjak vénen; –

ezerkilencszázötvenhat, te csillag,
oly könnyű volt a nehéz út veled!
Nagyon soká sütöttél ősz hajamra,
ragyogj, ragyogj, ragyogj sírom felett.

(Toronto, 1986)

Faludy: Búcsú Recsktől

Részlet
Búcsú Recsktől

Zárószót kértek tőlem? De mondjátok, mely titkot
hoztam magammal Recskről, amelyet ti nem tudtok?
Én nem szólhatok másként, csak a magam nevében:
tegyetek tanúságot, ha igazat beszéltem!


1.

Hol kezdjem el? Velünk volt
mindvégig a természet,
a szférák dobhártyámon
folyton-folyvást zenéltek,
az ég alatt s hegyek közt
könnyebbnek tűnt a rabság,
mert fejemen hordhattam
a naprendszer sisakját,
kék szikráit a Vénusz
szemöldökömbe szórta,
a nap télen bőralma
volt, nyáron tubarózsa,
az eső szürke nyílhegy,
halványzöld dárda máskor,
egy füst-fekete esten
üvegnyaklánc a zápor;
s a Shakespeare-i nagyerdő
a rekettyebokrokkal!
csillár s zuhany volt minden
fa, ha rátámaszkodtam,
lábamnál a frissen tört
kék andezitre száradt
két csepp vérem: kitépett
katicabogárszárnyak,
s a hegy felett keringő
roppant sas! felnyújtottam
karomat, hogy behúzott
karmába kapaszkodjam,
a vadalma Calvados-
íze, a februári
kopasz bükkfák rügyektől
rózsálló koronái,
a főn simogatása
s vele a hamis képzet,
hogy van reményünk, mert a
Nyugat nem rothadt még meg,
a kis, bugyborgó forrás,
mely nyamvadt arcom képét
megszépítette, mert Recsk
nimfája csupa részvét,
a földi mogyorónak
mondott gumó: bekaptam,
ha ásómnál felvillant,
kettős adag agyaggal,
s a fák! a fák! fűrészek
és balták csattogása
között a kidőlő fák
szívtépő sóhajtása.
Hallgattam őket s bennem
megszelidült a bánat,
te mégy előttem, mondtam,
és én jövök utánad.

Állomás

Tegnap állomás voltam egy forgószínpadon. Előtte való nap délután fölhívott gyermekem osztálytanítója és megkérdezte, hogy vállalnám-e egy állomás szerepét egy másnapi, október 23-i felsőtagozatos helyszínismertető "versenyen". Ezen a nyolc vegyes csapatra osztott felsőtagozat csapatai meglátogatak nyolc '56-os helyszínt, és különböző feladatokat hajtanak végre. Nekem a Köztársaság tér jutott. Az volt feladat, hogy egy újágcikk és éhány fotó alapján kb. 15 mondatban írják le, mi is történt a téren október 30-án. Hogy az esemény ne legyen túl hosszú, négy-négy csapat ment négy-négy helyszínre. Azaz négy csapat ugyanarra a négy helyszínre és a másik négy csapat a másik négy helyszínre, forgószínpadszerűen. Most, hogy ilyen bonyolultan sikerült előadni a történetet, annyit még elmondanék, hogy elég ügyesen megoldották a feladatot, bár nem mindegyik gyermek vett részt teljes energiával a feladat megoldásában.
Amíg várakoztam a következő csapat megérkezésére, körbejártam a térnek azt a részét, ahol az események zajlottak. At Erkel színház lépcsőjére föl nem juthattam, mert az egészet körbekerítették az omlásveszély miatt. 1956-ról a téren két megemlékezést találtam:
Az egyik egy szobor:

A másik egy emléktábla:

Ezen kívül még ott van az akkori pártház, a későbbi MSZP székház, ami most üresen áll. A többi néma csend. Ha valaki tud még ott emlékhelyet, kérem értesítsen.

Illés–Omega–Metró

A szentháromság.

Holdfény '69

Az igazi rajongás az Illés. Talán nem kell mondanom miért is. Vagy ha kell, sem tudnám. Azért. Azért mert az Egyetemi Színpadon minden koncertjén ott voltam. A lemezeiket a megjelenés napján megvettem. Ahogyan Koncz Zsuzsáét is.
Koncert szünet. A mikrofonban Bródy hangja:
Egy szerelem rövid története:
Kéz a kézben,
Kéz a másban,
Más a kézben,
Más a másban.

Tékozló fiúk

Egyik délután, megyek az utcán. Nos nem az eredeti szöveggel folytatom. :-) Jöttem ki a suliból. A Cukor utcában ballagok a Felszab tér felé. Az Eötvös klub oldala mellet haladva zene üti meg a fülemet. Lassú dallam a következő szöveggel: Volt egyszer egy bohóc, arca lisztes, haja kóc, Volt egy bohóc. Leültem a pinceablakba és hallgattam ahogyan Kóborék gyakoroltak. (Szívem szerint ezt linkeltem volna be, de a youtube-on nem találtam. Ha valaki megtalálja, küldje már el a linket. Kösz.) A fönt idézett lemezt a megjelenés napján vettem meg, ahogyan szoktam volt, és még aznap elvittem egy buliba Jenőékhez, ahol egész este, szinte megállás nélkül, ez szólt. Meg a 10000 lépés, meg a Gyöngyhajó lány és a többi.

Viharvirág

Nyaranta nem kevés időt töltöttem a Balatonon, ahogyan azt rajtam kívül még igen sokan. Kiliántelepen minden évben voltam.

Ez olyan ifjúsági Balaton volt, amelynek a kikötőjéből, ha jól emlékszem indult egy héten egyszer a koktélhajó, a Beloiannisz.

Meg persze Füredről is. Az első évben, amikor lent voltam, még a Liversing játszott. Nem tudtam akkor még, hogy az a Demjénék csapata volt. Azt sem nem tudtam, hogy ki is az a Demjén, aki aztán pár év múlva a Bergendy együttesben lett énekes és "frontember". A következő évek a Metróval teltek el. Azt már jobban élveztem. Tök közelről látni és hallani a zenét. Az akkor még normális kinézetű Zalatnay is föllépett velük. Talán akkor már járt a Frenreisszel. Bár ez teljesen lényegtelen. A zenéhez képest. Amit szerettem. Bár koncertjükön a Metró klubban soha nem voltam. Inkább a lemezeket vettem meg. Így a föntebb hallható négyszámos kislemezt is.

Képnovella 2.

Macskámat jó kezekben tudva útnak indultam.
Utam során Olaszország észak-keleti részén jártam. Eljutottam a Garda tóig, ahol Lazisében pihentem meg:

Egyedül utazni nem mindig élvezetes, de mindig élmény. Lazisében többször hagytam el a szállót, hol evés, hol séta, hol csak úgy céljából. Az első két alkalommal a szálló üvegajtaja nyitva volt, így akadálytalanul tudtam elhagyni a szállót. Visszafelé jövet azonban csukva találtam. Ezt onnan tudtam meg, hogy keményen lefejeltem az ajtót. Az üveg olyan tiszta volt, hogy nem vettem észre. "Összemosolyogtunk" a recepcióssal. Ő vidáman én meg kínomban. ÉS komoly fájdalmamban. :-(
A következő állomás Verona volt:

Elnézve ezt az erkélyt, csak csodálni tudom Rómeót. Hogyan tudott így az imádott Júliájához férkőzni? Mekkora erőket szabadít föl a szerelem!
Az időtájt volt népszerű Zoránnak a Szép holnap című lemeze és rajta ez a szám:
Szép Júlia.
Padován át végül eljutottam a "Szerelmesek Mekkájába", Velencébe. Hülye egy helyzet. Egyedül Velencében. Azért túléltem. A Szent Márk teret:

és a Sóhajok hídját:

A Szent Márk téren, mint látható, van néhány galamb. Ottvoltamkor eggyel kevesebb lett. Álltam a tér közepén és nézelődtem, mikor egy méterre tőlem az egyik galamb földobta a tappancsait, verdesett vagy fél percig, aztán mozdulatlanná dermedt. Viszont öt perc múlva már se híre, se hamva nem volt.
Ezzel az élménnyel indultam haza, onnan, Velencéből.
Otthon Dénes, vacsora és a macska fogadott.

Fénykép 3.

A fénykép:

A kérdés:
Csoportkép, talán század vagy zászlóalj, kik ők? Mikor készülhetett?
A válasz:
Talán egy hadilétszámú puskásszakasz lehet, a legmagasabb rendfokozat mintha zászlós lenne. Ennek ellentmond a két szakács jelenléte. Békelétszámú szazad is lehet, de magasabb rendfokozatú kellene legyen a parancsnok. Felvétel ideje kb. 1930-as évek vége, 40-es évek eleje.

Képregény helyett képnovella 1.

1989 szeptemberében elhatároztam, hogy elmegyek Olaszországba. Kocsival. Illetve Trabanttal. Ehhez vízumra volt szükség. Olaszra. Így született meg életem utolsó vízuma:

Egyedül éltem egy kőbányai, Farkasalma utcai lakásban, talán akkor még csak egy macskával. Vele, neve Csucsu:

Az Expressz újságnál dolgoztam, ahol "vendégmunkásként" egy Temesvárról érkezett srác dolgozott velünk, Dénes (aki a temesvári rádió büféjében eszik, egy időben későbbi felvételen):