Füred 2.

A napi elfoglaltság nem igazán engedte meg, hogy a szegény katéterezett beteg lazsáljon. :-) Körülbelül így festett egy nap programja, legalábbis az első héten:
5 óra: vér- és vizeletlabor
6 óra gyógyszer
8 óra injekció, utána torna
8.30 masszázs
9 reggeli
10-12 vizit illetve a rá való várakozás. Itt lehetett nyugton lenni. :-)
13 ebéd
14 életmód-előadás vagy más napon másról szóló
15.30 relax
16-18 között gyaloglás a Tagore sétányon, méterre és időre. Mármint mérni a távolságot és az eltelt időt. Kiderült, nem sietni kell, hanem nyugodtan sétálni.

Volt alkalmam sétálni ilyen behavazott úton is. Ott már nem is volt gond. De oda lejutni már nem volt könnyű. Csúszott mint a fene. :-)
18.30 vacsora
20 gyógyszer, injekció
Utána csendes pihenő, azaz jó éjszakát! :-)

Zene 6.

Kerestem, kutattam a neten, de "ennél jobb" fölvételt nem találtam.
1971-ben jelent meg a fehér album a vidék akkori legjobb zenekarától. Album, melynek egyik oldalán részletek hallhatók az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatából, és ezen részletek kaptak zenei és szövegi megfogalmazást. Az összekötő szöveget és az idézeteket Mensáros László mondta el.
"Az ENSZ közgyűlése 1948 december 10-én fogadta el az Emberi Jogok Egyetemes nyilatkozatát, mint azt a közös eszmét, melyre minden népnek és minden nemzetnek törekednie kell."
A lemezt az akkori amerikai mozgalmi sztárnak, Angela Davisnek ajánlották.

Füred 1.

Még a Kardiológián kérdezte a doktornő, nem akarok-é rehabilitálódni Sopronban vagy Füreden. Lehetőségem van rá és ő úgy gondolja, ne hagyjam ki. Nagyjából persze én is úgy gondoltam, de a három hét, amiről szó van tartalmazza a Karácsonyt és a Szilvesztert is. Mondjuk azért nem olyan nagy kár. Végül is döntöttem. Lemegyek. Füredre. Az közelebb van és könnyebben meglátogatható vagyok. Ami ennél is több. Lehetőség van három hét helyett kettőt lent tölteni, ami azért is volt egyszerű, mert az utolsó hét összesen két nap érdemi rehabilitálást tartalmazott volna. A többi csak egyszerű pihenés, amit itthon is meg lehetett ejteni. :-)

Mindkét helyen, Sopronban és Füreden, rehabilitálódott édesapám is. Mindkét helyen meglátogattam őt. Mondjuk a soproni volt a kalandosabb, mivelhogy a haverommal két órát töltöttünk a határőrség "fogadószobájában", mire tisztázódott, hogy apám valóban a kórházban van és ráadásul tudott is arról, hogy jövünk. :-(
Szóval Füred mellett döntöttem és pontosan két évvel ezelőtt ilyentájt még az M7-esen döngettünk lefelé kolléganőmmel. Nehezen bírtam rávenni a visszafogott sebességhasználatra. :-) Régóta nem ültem autóban, régóta nem jártam Pesttől távol. Féltem is egy picit, és persze élvezni is akartam az utat.
Végül csak megérkeztünk. Furcsa érzés volt. Még csak képek sem éltek bennem, hogy milyen is volt harminc évvel azelőtt ott lenni. Talán csak a Tagore sétányról ugrott be egy-két kép.
Elég hosszú időbe telt, mire megkaptam a szobámat, elhelyezkedtem, megkaptam az első utasításokat és az ebédet. Egy kétágyas szobában egyedül töltöttem el az első néhány napot. Csönd és nyugalom töltött el néhány napig. Meg a szigorú napirend.

Magyarország 12.

Mottó: Mélyen tisztelt járókelők...!

Kicsit előreszaladok az időben. Párizsban a Metró összekötő alagútjaiban rendesen el lehet tévedni, de mindenképpen sokat lehet gyalogolni. Ez történt egyszer, amikor is valahonnan egy távoli folyosóról furulyaszó hallatszott, és a tavaszi szál árasztotta a vizet. egy idő után megtaláltam a két magyar lányt, ültek a folyosón egy kereszteződésben, előttük egy kis dobozka és zenéltek.
Párizst járva szinte úton és útfélen találkoztam utcai zenészekkel. Magányosokkal és csoportosokkal, mint itten...

vagy itten:

De Európa szinte minden fő- és nagyvárosában hallgathatunk zenét szinte mindenhol.
Pl. Barcelonában,

Prágában,

vagy bárhol az Egyesült Államokban, itten például NY Cityben:


Egyedül Magyarországon tilos az utcai zenélés. Törvény vagy rendelet készült rá. Egy korabeli flashmob mutatja, hogy csak igen (el)ismert zenészek engedhetik meg maguknak az utcai zenélést :-) :

Mikulás

Azaz a Mikulás és én. Íme:

Az első munkahelyemre évi rendszerességgel megérkezett a Mikulás. Örömmel segédkeztem, mint az látható.
Amíg vártuk a téli vendéget nemcsak játszottak a gyermekek, hanem a kor lehetőségeinek kihasználásával még rajzfilmet is néztünk.

Természetesen zene és szöveg nélkül, merthogy a Lucs 2 nem tudott mást, mint a kép visszaadását. (Viszont más filmek vetítésére is megfelelő volt.) :-)
A mi Mikulásunk két okból is különleges volt. Először is azért, mert valóban Miklós volt, ha nem is oly szent, mint az elvárható lehetett volna, másodszor pedig személyében Budapest egyik legavatottabb ismerőjét köszönthettük. Persze, nem a gyermekek, hanem a felnőttek. Volt idő, amikor a Mikulás hivatalos segítőjének szerepét, azaz a krampuszt, nem más mint Gergely Dezső töltötte be, hosszú farokkal, világító piros lámpával.

Fraumünster

'79 tavaszán katonahaverommal, Figivel (Figaro, azaz fodrász :-) ) elhatároztuk, hogy teszünk egy utazást Svédországba. Beadtuk az útlevélkérelmet, annak ellenére, hogy a '77-es leszerelésünkkor közölték, jó néhány évig meg se próbáljunk Nyugatra utazni, alakulatunk okán (RÁF). Egy próbát és néhány száz forintot azonban megért a dolog. És lőn! Figi kérelmét elutasították, én viszont, minő szerencse, megkaptam a kiutazási engedélyt. Ott álltam egyedül egy akkor igazán nagy lehetőséggel. Utazni akartam, nem kint maradni. (Szakmanélküliség, csak érettségi, habitus – mind azt mondotta nékem, hogy akár kimegyek, akár nem, haza fogok gyünni. Mondjuk élt bennem a kalandvágy. :-) )
Így egyedül Svédország már nem volt számomra a legfontosabb célpont. Jobban vágytam Franciaországot és Párizst. Egy akkori "szerelem" miján Hollandia, pontosabban Enschede került még a képbe. Viszont Franciaország és Hollandia között ott van Belgium, így azt sem hagyhattam ki. Bekerült az útvonalba Brüsszel és Bruges vagy más néven Brugge.
Összegyűjtöttem a vízumokat, szerencsére az osztrákok akkor már nem kérték, így eggyel kevesebbre volt szükség. Hálából nem álltam meg Ausztriában, csak azt a néhány órát, amit a bécsi átszállás megkívánt. Svájc, illetve Zürich volt az első állomás. Baráti kapcsolat révén egy áttételes ismerősnél aludtam, régi és újabb keletű emigránsoknál. Nagy hangulat nem kerekedett, olyannyira, hogy a várost teljesen egyedül fedeztem föl magamnak, mindenféle útikönyv nélkül. Mentem az orrom után.
Nem volt nehéz megtalálni a Bahnhofstrassét:

Az utca végén a tavat a mólóval:

Amikor az ember egyedül utazik könnyebben találják meg őt a "hittérítők". Zürichben találkoztam először két fiatal sráccal, akiktől sok mindent megtudtam a mormon vallásról. Kaptam tőlük, érdekes módon magyarul, ismertetőt. És persze az ember könnyebben tér be egy templomba, megpihenni, elmélkedni, bár nem vallásos. Így történt meg, hogy egy templomban találtam magam, amiről később tudtam meg, hogy Fraumünster a neve. Üldögéltem a padon, nézelődtem, és megakadt a szemem az üvegablakokon. Ismerős volt a festő hangulatvilága. Közelebb menve láttam, hogy nem más, mint Marc Chagall festette képek vannak az ablakokon.
Így néz ki belülről...

...és kívülről:

És persze álljon itt az Asszonyok katedrálisa is fényképen:

Álmok...

...és lidércek. :-)
Kivételesen nem a Vekerdy könyvre gondolok, hanem azokra a visszatérő álmokra, melyek gyermekkoromat kísérték.
Az első 13 évemet a Csengery utcában éltem le. A ház körfolyosós volt, méghozzá teljes kört alkotott. Két lépcsőház, a fő és a hátsó, a házmester a főlépcsőház mellett, a viceházmester a hátsó lépcsőház mellett lakott. Hogy ténylegesen vice volt-e, tehát hogy fizettek-e neki, azt nem tudom. Tenczerné volt a házmester. Ő nyitotta este 10 után a kaput a későn jövőknek (nem nekem :-) ).
Nos. Álmomban ezen a körfolyosón (most máshonnan letöltött illusztráció) egy disznó kergetett körbe-körbe. A végén csak úgy tudtam elmenekülni, hogy a hátsó lépcsőházban, ahol néhány lakás folyosóvégi klotyója volt, bemenekültem az egyikbe.
A másik álmom szerintem nem egyedi, egy hatalmas zuhanás föntről lefelé, mintha ejtőernyős lennék, csak még nem nyitottam ki az ernyőt, csakhogy addig még nem hallottam/olvastam/tudtam semmit az ejtőernyőzésről. Természetesen, mielőtt földet értem volna, fölébredtem.
És egy dézsa vű. Nem álom, inkább kép, illetve film.

Ülök a vonaton, nézek ki az ablakon, és a síkságon végtelen nyírfa erdő. Ettől összeszorul a szívem. Nos. Ez az én emlékeimben nemigen lehettek, amikor először átéltem, mert nem jártam ilyen helyen akkor még.

Magyarország 11.

Elindul az új KRESZ, melynek egyik változása, hogy kerékpárral be lehet hajtani az egyirányú utcába, szemben a forgalommal. Mint kerékpáros, elég ambivalens érzéseim vannak ezzel kapcsolatban. Természetesen jó, ha nem kell időnként nagyot kerülnöm, mert egymás után nem egy, hanem két egy irányú egyirányú utca fut (ld: Wekerle), viszont azt is gondolom, hogy a közlekedési helyzet, a benne szereplők jelenleg nem felelnek meg eme változtatásnak. Torzsalkodások, ki az úr a házban, én vagyok az erősebb, én meg a szebb vagyok, és különben is jogom van. Folytathatnám az érvelést, de ...
Viszont. A kedves törvényhozók és azok alkalmazói egy dolgot felejtettek el, de azt nagyon. Eddig volt olyan lehetőség, hogy az egyirányú utca mindkét végébe kitesznek egy létező KRESZ-kiegészítő táblát. Eddig összesen eggyel találkoztam, az is Kispesten van a Zalaegerszeg utca és a Hunyadi utca kereszteződésében (az illusztráció onnan van), és csakis azért, mert ebben az esetben a ZE utca főközlekedési bicikli út. Nos. Ha ezt a táblát korábban, amióta érvényben van, az indokolt helyekre föltették volna, ezzel tudatosítva, hogy ilyen létezik, akkor a mostani változás nem érné váratlanul a résztvevőket, hiszen hozzászokhattak volna a lehetőséghez.
De hát...

Zene 5.

Bár napok óta lehet hallani a 92.1-en komolyzenét, hivatalosan ma hajnaltól üzemel a Klasszik FM, ami persze nem tévesztendő össze a Klassz FM-mel.
Íme:
A rádió: Klasszik rádió 92.1
A honlap: Klasszik

Az intenzíven túl

A kórházban töltött harmadik napon jelezték, hogy lassan nemkívánatos személy leszek az intenzíven és átköltöztetnek egy mezei kórterembe. Tízkor mondták, hogy már megvan a helyem. Tizenegykor mondták, hogy most már télleg megvan. Én persze feküdtem az ágyban és várakoztam. Ráértem. Egy órakor aztán valóban hoztak egy gurulós ágyat és átköltöztettek egy negyedik emeleti kórterembe. Hogy akkor és ott mitet is gondoltam a kétszeri visszakozásról, inkább nem mondom. Rontana a számomra addig pozitív összképen. :-)
A körteremben további öt napot töltöttem. Álljon itt egy naplóbejegyzés december elsejéről, amit akkor és ott vetettem papírra:
"December 1.
Történelmi pillanat :-).
Nem gondoltam volna, hogy személyesen tapasztalom meg a minisztérium intézkedését, azaz hogy duplájára emelik az étkezésre fordított pénzt a kórházakban. Mától két menü közül lehet választani, és napi ötszöri étkezést biztosítanak. Emlékszem, amikor apám volt kórházban, és az egy darab zsömlét hat szeletre vágtad, úgy kented meg mindet a darabka vajjal, hogy többnek lássék, hogy tovább tartson."
Azt a pár napot, amit ott töltöttem tiszta dőzsben éltem meg. :-)
Azt persze nem tudom, de személyesen nem is akarom megtapasztalni, hogy jelenleg mi a helyzet. :-(