Érmek

Vitézségi érem Ezt, vagy valamelyik társát (még nem tudom, hogy melyiket, de törekszem a teljes tudásra) nagyapám kapta az első világháborúban, vagy utána (?). Erről a képről tudom, hogy viselhette a címet:
Erdélyi Emlékérem
Ezt az édesapám kapta a második világháborúban, valószínűleg '40-ben, az erdélyi bevonulás után. (Az erről készült fotót bemutattam a Fénykép 1. beírásban.) Erről is megpróbálok bővebbet megtudni. Hogy ne maradjunk alulinformáltak.
Ezt viszont én kaptam a "béke" 31. évében, és nekem kettő is van belőle. :-) Íme az egyik:

'90-ben vagy '91-ben hozták azt a rendelkezést, hogy ha a vitézi címet az örökös az ismert okok miatt nem viselhette, akkor az ő férfi leszármazottja megteheti. Eszerint vitéz vagyok. ÉS a kör bezárult. :-)

Tél 2.

Én szeretem a telet.
Én pedig nem annyira szeretem.

Orosz fagyi

Mindkét papírban fagyi volt. A kettő közül a ruszkij volt a finomabb, talán nem véletlenül :-), azaz az emlékezetes régi, két ostya között az anyag. :-)
A Tescoban lévő orosz üzletben árulják, Soroksáron/Erzsébeten?

Székelyek

Életem első munkahelyére úgy kerültem, hogy gimis osztálytársam, Joe szomszédjában lakott Saci néni, aki az ELTE gazdasági osztályán dolgozott. Megtudta, hogy nem vettek föl a főiskolára, és állást keresek. Volt egy alapfokú könyvtáros vizsgám, amit a gimiben szereztem. W. Gyulán keresztül, aki a Könyvtár gazdasági vezetője volt, beajánlott. Így kerültem oda. A másik igazgatóhelyettes, ahogy Gyula bá' is, Erdélyből származott. A két ember ég és föld, tűz és víz. Ritkán, vagy talán soha nem értettek egyet. Gyakran veszekedtek, hangosan, ahogyan azt illik. AZ általános igazgatóhelyettes egyszer, kifogyva minden érvből azt találta mondani, hogy "legalább mi székelyek tartsunk össze". Gyula bá' azt válaszolta: Tudod, mi vagy Te? Árnyékszékely! Azzal lezártnak tekintette a vitát. Elég sokáig. :-)

Túrázás

Megyen a hegyen a turista...
Kedvenc dalunk volt, mitet hegyigyaloglás, túrázás közben énekeltünk. A viharkabátról jutott eszembe, hiszen az nemcsak családi viselet volt, mint az a képen látható,
hiszen többek között maga a túravezető is azt viselte. Hétvégi családi elfoglaltság volt a túrázás apám munkahelyi (FŐKUCI/FŐPAPI) szakosztályával. Minden második héten útnak indultunk vagy innen,
ha a Pilisbe, és innen,
ha a Börzsönybe vagy a keleti országrész helyi útjainak valamelyikét akartuk bejárni. Majd' húsz év alatt biztosan bejártam a Kék-túra akkori útvonalát, némelyeket többször is, de sajnálatos módon a feledékenység mijján a kis füzetecske nem volt mindig nálam, ebből aztán az következett, hogy a jelvény nem járt. Sajnos. Pedig milyen jó lenne most bemutatni. (Igaz, hogy kimehetnék az Ecserire és vehetnék egyet, igazolván az igazolandókat, de jobb ez így. :-) )
Ezek a túrák általában egynaposak voltak, de évente két-három alkalommal rendeztünk két, illetve akkor még másfél napos túrákat is, ami turistaházi alvást is jelentett. Ezek voltak a leghangulatosabbak az éjszakai erdővel, az esti tábortűzzel és az énekléssel. Ezeken tanultam meg jó néhány dalt, éneket, többek között az öregek által felállva énekelt Székely himnuszt is. Később visszagondolva ez hasonlított/hasonlíthatott a háború előtti időszakra, amikor is köztudott, hogy:
KIMSZ-esek vágtak hajdan e tájnak... :-)
A kirándulások, túrák később sem maradtak el életemből. Gimiben téli túrát terveztünk két barátommal Egérrel és Gáborral a Börzsönybe:

Vagy később egy sokkal nagyobb fiatal társasággal rendszeresen jártunk túrázni. Néha megtörtént az is, hogy ismeretlenül is csatlakoztak hozzánk.
Egy kisebb csapattal valahol a Pilisben:

Zene 9. Mini

A gimiben jött be egy reggel a Pici azzal, hogy egy zseniális együttest ismert meg, Mini néven. A fülem mellett rendesen elszállt, az akkori szentháromság igencsak lekötötte a figyelmemet. Csak jóval később kezdtem el komolyabban hallgatni őket, akkor amikor végre az első lemezük megjelent: Vissza a városba. A fenti az első szám a lemezen.
Tíz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy élőben is meghallgassam. Viszont akkor elég hosszú időn keresztül, egy nyáron át jártunk H. Imivel és T. Zolival az akkori munkatársaimmal a Zichy kastélyba. Egye-egy koncerten voltunk vagy harmincan, esetleg negyvenen, viszont olyan hangulat volt, ami azóta is emlékezetes maradt. Ültünk, álltunk, kezünkben a söröskorsó és éreztük magunkat.
Aztán megint eltelt másfél évtized, mire újra élőben hallgattam őket. A zene és a hangulat cseppet sem változott. Lőrincen a Bókay kertben minden évben megrendezték a SzeptEmberfesztet, ahol az egyik attrakció Ádámék fellépése. Ősz, kopasz és egyéb kinézetű tinöregek álltak a színpad előtt és együtt énekeltek Ádámmal.

Boldogság

Hol a boldogság mostanában?

Viharkabát

Nem t'om ki mennyire emlékszik a viharkabátra. Onnan jutott eszembe, hogy az előző beírásban a képen abban vagyok, és a bratyóm is abban van. Komoly családi viselet volt. Esőben mindenképpen. Alatta minden száraz maradt. Viszont nagyon kemény volt és cseppet sem volt testhez simuló. Ezért talán, hogy egy korábbi képen, amit a blogban megtalálható, a bátyámon már nincs rajta. Ő akkor már komoly tinédzser volt, aki egyéni módon öltözködött. (Nyáron testhez simuló vastag garbóban ment le a Balcsira, merthogy az volt a divat.)
Ezen a képen is büszkén viselem a viharkabátot,

csak azt nem értem, hogy a rövid nadrág és a viharkabát hogyan is passzol egymáshoz. Bár lehet, hogy nyáron is hordtam? :-)
Vagy talán az lehetett az oka, hogy a túrák alkalmával mindig föl kellett vennem. Azért az jó volt, hogy egy idő után, amikor kinőttem az otthon föllelhető összes viharkabátot, újat már nem kellett vennem. Lehet, hogy nem is lehetett már akkor kapni. Megjött az orkán korszak. :-)

Sztalinváros

Születésem idején ilyen tartalmú újságok jelentek meg. Sajnos a későbbiekben sem tettek említést arról, hogy világra jöttem. Pedig Sztalinban elég sokszor jártunk. Az egyik nagynéném a Vasműben dolgozott. Lent a Duna-parton volt a négyemeletes ház, ahol haláláig lakott. (Akkor Asztalos János, ma, ha minden igaz, akkor Nagy Imre utcában.) Ez volt a bejárata,

ahol nagynénémmel, az unokanővéremmel (akit egymás között és nyilvánosan is húgomnak szokásom nevezni) és a bátyámmal állunk. Sokszor és sok idő töltöttünk lent, amibe többek között belefért az is, hogy egyszer a nagy kavarodásban elvesztem. Bátyám és a nagybátyám komolyan kétségbe estek, merthogy talán ha négy éves lehettem. Sokáig kerestek, mire kiderült, hogy jó emberek, ahelyett, hogy elraboltak volna, bevittek a rendőrségre. Ott találtak meg, ahogy ülök az íróasztalnál, ahogyan most, előttem a klaviatúra, ahogyan most, és püföltem a billentyűket, ahogyan most.

Tél

Ezen az utcán nem is annyira látszik,

hogy ilyen hideg van:

Ami persze látszatra nem is Olyan hideg. Viszont bringán ülve sem lett melegem.