2010. március 15., hétfő

Hadifogság

Korábban írtam, hogy válaszokat keresve leveleket írtam a Hadtörténeti Intézet Levéltárába, ahonnan a minap megérkeztek a válaszok. Az egyik válaszban nemcsak édesapám háborús nacionáléját olvashattam, hanem egy négyoldalas önéletrajzot is. Most onnan idézek:
"Orosz hadifogságba kerültem 1945 júliusában, ahol meggyógyítottak, a bánásmód és élelmezés és a gyógyítás a körülményeket figyelembe véve jó volt. Majd 1946-ban Kalinyingrádban dolgoztam a hajóállomáson: (A háttérben a régi német kikötői épülettel.) 1947-ben Inttenburgban (? kérdés, mert amilyen nevet én kiolvastam olyan helyet nem sikerült találnom se a gógléban se az earth-ben.) mint fakitermelő, 1948-ban Rigában gyári munkás. Bánásmód jó volt. 1948 decemberében hazaküldtek egy transzporttal."
Eddig az idézet.

Nincsenek megjegyzések: